Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára emlékezünk. Rómában volt egy magyar egyházi intézmény, a Pápai Magyar Intézet, amelynek lakói a szabadságharc tragikus vérbe fojtását követően még közel egy éven keresztül tudták tartani magukat a Falconieri-palota épületében. Ennek emlékét egy akkor készült mozaik is őrzi.
Az alábbiakban Tóth Tamás egyháztörténész, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) professzora, az új- és jelenkori magyar egyháztörténet, valamint a magyar–szentszéki kapcsolatok kutatója írását közöljük.
Baloldali átrendeződés a Falconieri-palotában
Amikor a magyar állam 1927-ben megvásárolta az Örök Város központjában, a via Giulia 1. szám alatt álló patinás Palazzo Falconierit, az akkor alapított Római Magyar Akadémián (RMA) belül, az épület második emeletét elfoglaló – sajátos jellege miatt kezdettől fogva nagymértékben autonóm – papi osztály hamar az önállósodás útjára lépett. A Pápai Magyar Intézet (PMI) végül 1940-ben jött létre. Az intézmény továbbra is magyar maradt, de az alapítás XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli, 1939–1958) nevében és tekintélyével történt. Ez a különleges helyzetet a hamarosan bekövetkező politikai változások miatt hamarosan ki is kellett használnia a PMI vezetésének.
A háború végét követően a palota falain belül gyorsan megkezdődött a baloldali átrendeződés. A PMI-re nehezedő nyomás egyre nagyobb lett: a kommunista államhatalom fel akarta számolni az intézményt, de azt mindenképpen szerette volna elérni, hogy költözzenek ki a Falconieri-palotából.
Ortutay Gyula miniszter felszólítja Péterffy Gedeont a megszüntetést jelentő végelszámolásra, 1948
Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter (1947–1950) egy 1948. december 24-én kelt A5-ös méretű „fecnin” – némi iróniával azt is mondhatnánk, karácsonyi ajándékként – Péterffy Gedeont, a Pápai Magyar Intézet akkori vezetőjét (1947–1951), ahogyan a levélben áll, „volt igazgatóját” végelszámolásra szólította fel. Mivel a keltezéshez képest két nappal később Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érseket (1945–1973) letartóztatták, a Pápai Magyar Intézet lakóinak nem lehetett túl sok illúziója arra vonatkozóan, hogy mi vár rájuk.
A PMI nem adta fel, így újabb kínos feszültségek keletkeztek a palota falain belül. A Falconieri-palota bejáratának használata körül kialakult feszültség például jól mutatja az akkori magyar államnak a Pápai Magyar Intézet ellehetetlenítését, végső soron teljes felszámolását célzó törekvéseit.
Ennek egyik szomorú epizódja történt 1950. február 25-én, amikor a második emelet, a Pápai Magyar Intézet lakói ténylegesen is fogolynak érezhették magukat, mivel az épületet kezelő Római Magyar Akadémia vezetése teljesen megtiltotta a belépést a palota bejáratán keresztül. A pápai kollégium lakói nem akarták feladni állásaikat – először egy vasrácsos, az utcához közel lévő ablakot használtak rövid ideig közlekedési célokra, majd váratlan csellel sikerült kitörniük az ostromzárból: egyszer csak megnyitották a főbejárattal ellentétes, folyóra néző oldalon a használaton kívüli kerti kiskaput.
Egy időben ezen Tevere-parti bejárat, a cancello mellett éjjel-nappal két olasz rendőr posztolt azért, hogy a PMI lakónak szabad bejárása biztosítva legyen. A Falconieri-palota miatt a Magyar Népköztársaság és Olaszország között diplomáciai jegyzékváltás is történt, mivel a kommunista rezsim – a szokásos lejárató propaganda alkalmazásával – azzal vádolta meg Itáliát, hogy ott „háborús bűnösöknek, fasisztáknak és Horthy funkcionáriusainak” nyújt menedéket. A PMI mindezek ellenére a helyén maradt, az ott lakók nem költöztek ki.
Magyarországról nem érkezhettek növendékek, így még 1950 őszén Zágon József kanonok, magyar menekültekért felelős apostoli vizitátor, majd 1953 és 1964 között a Pápai Magyar Intézet régense az üres helyek feltöltését javasolta azokkal, akik a szétszóratásban tanulmányaikat folytatni szeretnék. Így aztán paradox módon a Rákosi-rendszer uralta római magyar sziget kellős közepén, a PMI – szó szerint alul-felül kommunistáktól körülvéve – a papi emigráció gyűjtőhelye és egyik fontos központja lett.
A Római Magyar Akademia bejárata Sztálin fotójával koronázott faliújsággal
Settimo giorno, 1952. augusztus 6.
1953 tavaszán azután meghalt Sztálin, ami a palotán belül folyó „osztályharcra” is pozitív hatással volt. A következő évek viszonylagos nyugalomban teltek, és az otthoni egyházi vezetőkkel is kissé felélénkült a kapcsolat.
A forradalom időszaka: menekültek, kultúra és mozaik szentszéki segítséggel
Azután 1956 őszén Magyarországon kitört a forradalom. A pápa, XII. Piusz pápa néhány nappal később enciklikát adott ki, és az akkor zajló magyarországi és kelet-európai események kapcsán imára szólított fel: „legyen vége a hatalmas vérontásnak, és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik” (Luctuosissimi eventus, 1956. október 28.).
Miután a kommunisták a forradalmi változások hatása alatt egyszerűen elmenekültek az épületből, a Pápai Magyar Intézet október 31-én átvette a gazdátlanul maradt palota egésze feletti felügyeletet. Az egy nappal később kiadott újabb pápai körlevél (Laetamur admodum, 1956. november 1.) a római emigráns magyarságra is bátorítóan hathatott, amelyben a pápa többek között azért is örömét fejezte ki, hogy az ártatlanul megvádolt Mindszenty József bíboros újra szabad. Néhány napon belül azonban, a szovjet bevonulás következtében a magyarországi események tragikus fordulatot vettek: a forradalmat november 4-én vérbe fojtották.
A pápa ismét kötelességének érezte, hogy példátlan módon és példátlanul rövid időn belül, immár harmadik alkalommal térjen ki enciklikában a történésekre. Körlevelében ekképpen fogalmazott a Magyarországon történtek kapcsán: „idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet” (Datis nuperrime, 1956. november 5.).
Öt nappal később XII. Piusz drámai hangvételű rádióüzenetben fordult ismét a világ népeihez és vezetőihez, amelyben kifejezte aggódását „a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek”, egyben fájdalmát amiatt, hogy a nagyhatalmak kihátráltak Magyarország mögül. A pápa prófétai szavakkal figyelmeztetett arra, hogy „ha a közhatalom nem törekszik legalább a polgárok életét, szabadságát és nyugalmát biztosítani, bármilyen eredményt tud is felmutatni, alapvető célját illetően kudarcot fog vallani” (Rádióüzenet, 1956. november 10.).
A Vatikántól bő egy kilométerre működő PMI lakói tehát maguk mögött érezhették a pápa erkölcsi támogatását. Mindent mérlegelve úgy döntöttek, hogy a Falconieri-palotát – utolsó végvárként – megtartják a forradalom magyarországi leverése után is. Befogadták az otthonról érkező menekülteket, akik közül többen kezdték el Itáliában, az olasz kormányzat nagylelkűségének köszönhetően iskolai tanulmányaikat.
Három magyar menekült festőművész, Tauber Richárd, Prokop Péter és Korcsmáros Mihály kiállítása az Akadémián, 1957. szeptember
Az emigránsok közreműködésével szerveztek a palotában kulturális programokat is, így a Római Magyar Akadémiát eredeti kulturális és tanulmányi céljainak megfelelően igyekeztek hasznosítani.
Elkötelezettségüknek látható jelét is állítottak, ugyanis a palota utcai frontját egykor díszítő, 1951-ben a portás felügyelete alatt „ismeretlen tettesek” által megrongált Mária-olajkép helyére 1957 nyarán egy Szűz Máriát a Szent Koronával mint Magyarország védőszentjét ábrázoló Patrona Hungariae-mozaikot készíttettek. Enrico Gaudenzi alkotása a Vatikáni Mozaikstúdióban készült, és mivel az idő sürgetett, ketten dolgoztak rajta. Érdekesség, hogy a PMI egy volt növendéke a neki korábban elmondottak alapján úgy emlékezett, hogy annak idején a nem kézbesített olasz posta utáni kártérítésekből jelentősebb összeghez tudtak jutni az intézetben, amelyet ugyancsak erre a célra fordítottak.
A Kádár-rezsim 1957. október 1-jével tudta csak visszavenni a Palazzo Falconieri akadémiai részét, amikor a magyar kormány a budapesti olasz kulturális intézet bezáratásával kezdett fenyegetőzni. Az 1956-os forradalom a palotában lényegében tehát csak ekkor ért véget, majd egy évvel tragikus otthoni események után.
A PMI vezetői ekkor sem akarták magukra hagyni azokat, akiket befogadtak, így adományokból létrehozták a közeli via de’ Cestari 34. szám alatt azt a diákkollégiumot, ahol a befogadott menekült fiatalok a továbbiakban lakhattak. Vezetője Mester István atya lett. A Pantheon közelében fekvő kollégium vételárának egy jelentős részét a Szentszék biztosította.
A forradalom után: mozaik eltűnik, majd visszatér
Az épületen belüli visszarendeződést követően természetesen a feszültségek is kiújultak. A Római Magyar Akadémia gondnoka – a feljegyzések szerint korábban a kistarcsai internáló tábor őre – például 1957 novemberében, felbőszülve azon, hogy a papok használják a felvonót, a Pápai Magyar Intézet bejáratánál álldogáló – későbbi érsek, apostoli nuncius – Kada Lajoson keresztül az ott lakókat lelövetéssel fenyegette meg, ha még egyszer elhívják a liftet. Tény az is, hogy a későbbi évtizedekben korlátozták a PMI lakói számára a felvonó használatának lehetőségét. Az intézeti bejárattal szemben, a vaskorláton ma is láthatóak azok a lyukak, amelyek használatával annak idején le lehetett zárni a liftet a használat elől a második emeleten.
A Magyarok Nagyasszonya-mozaik 1960 és 1991 között üres helye, 1960
A következő években újra és újra volt alkalma az olasz sajtónak, hogy a Falconieri-palotával foglalkozhasson. Így 1960-ban, épületfelújításra hivatkozva a Vatikánban készült Mária-mozaik lekerült az utcai homlokzatról.
A palotában akkor még javában zajló hidegháború ellenére is az enyhülés jele volt már legalább az a tény, hogy a mozaikot nem rongálták meg, hanem visszaadták a PMI-nek.
Az 1960-as években a Szentszék azután új keleti politikát kezdett, és az ekkor megnyílt II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) szintén a nyitást szorgalmazta. A Kádár-rendszernek ugyancsak fontos volt, hogy az eddigieknél jobb benyomást keltsen Magyarországról, s ezen a ponton egyáltalán nem volt mellékes, hogy sikerül-e a Róma közepén lévő Pápai Magyar Egyházi Intézet számára egy olyan modus vivendit találni, amely hosszabb távon megoldást kínál a kialakult helyzetre. A papi kollégium vezetői is érezték, hogy változásra van szükség. Egyrészt 1963 őszén magyar püspökök is részt vehettek a zsinaton, a PMI még fogadást is adhatott a tiszteletükre. Másrészt 1964 márciusában fel kellett számolniuk diákkollégiumot a Via de’ Cestarin, mivel az 1956-os menekült diákok elfogytak: végeztek, vagy kivándoroltak. Harmadrészt tisztában voltak azzal is, hogy az emigránsok közül a növendék-utánpótlás hamarosan végleg elapad, de – ahogyan az 1964-es tanévvégi konferencián megfogalmazták – „ha otthonról fiatal papok jöhetnek tanulni, Rómában élni egy-két évig, látókört tágítani, a világegyház fiataljaival érintkezni, ez olyan nagy előnynek tűnik, mely megéri a személyes áldozatot”. Kompromisszumot kellett tehát kötni. Így került sor a Szentszék és a magyar kormány képviselője között 1964. szeptember 15-én annak a részleges megállapodásnak az aláírására, amely kiemelten foglalkozott a Pápai Magyar Intézettel is. Ennek értelmében újra érkezhettek növendékek a magyarországi egyházmegyékből.
Az intézet teljes szabadsága azonban mégiscsak az 1989-es rendszerváltáskor jöhetett el. Az akkor megváltozott körülményeket jól jellemzi, hogy az 1960-ban eltávolított Mária-mozaikot, amelyet a PMI-ben három évtizeden át hűségesen megőriztek, Ternyák Csaba rektorsága (1989–1992) idején, 1991-ben ünnepélyes körülmények között visszahelyezték eredeti helyére. Így az azóta újra régi helyén, a Falconieri-palota via Giulia felőli homlokzatának bemélyedésében található. Római szokás szerint egy örökmécs világít előtte.
A via de’ Cestari 34. számú ház (középen, az utca jobb oldalán)
harmadik emeletén találtak ideiglenes otthonra az ’56-os menekült diákok
A via de’ Cestari 34. számú ház homlokzatán pedig 2001 óta Csíkszentmihályi Róbert alkotása, egy emléktábla emlékezteti az arra járót a magyar menekült diákok egykor ott működő kollégiumára.
A Magyarok Nagyasszonya-mozaiknak sajátos aktualitást ad az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója, illetve a magyar püspökök ad limina látogatása Rómában november 3. és 7. között.
Az 1957-ben készült Magyarok Nagyasszonya-mozaik a palota főhomlokzatán
Eredetije a forradalom és szabadságharc hőseinek, köztük a Pápai Magyar Intézet akkori lakóinak egyház- és hazaszeretetét is jelképezi;
Kiemelt kép: a via Giulia es a Falconieri-palota a Farnese-palota „hídjáról”, 2016
Illusztrációk helye: Tóth Tamás, A Pápai Magyar Intézet, Róma. Róma–Budapest 2017; Molnár Antal–Tóth Tamás, Falconieri-palota. Róma. Budapest 2022.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
