Ünnepélyes keretek között zajlott az 56/70 – 1956 filmre írva filmfesztivál október 15–18. között a budapesti Corvin moziban. A rendezvény megnyitóján Pigniczky Réka főszervező, Jánosi Katalin – Nagy Imre unokája –, Karácsony Gergely főpolgármester és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár is megjelent. A nyitóestén a Szamárköhögés című klasszikus játékfilmet is láthatta a közönség.
A fesztivál programja számos dokumentum- és játékfilmen keresztül idézte fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetét.
Az eseménysorozat egyik kiemelkedő pontja az október 16-i vetítés volt, amelyen Barlay Tamás rendező-forgatókönyvíró és Horváth Tamás operatőr Az utca másik oldalán című dokumentumfilmjét mutatták be százhúsz néző előtt.
Szabadon, mégis rabként: A Mikszáth téri piaristák ’56-ban
A film egy egészen egyedi perspektívából dolgozza fel a forradalom napjait. A piarista rendet 1948-ban – a többi szerzetesrendhez hasonlóan – feloszlatták, ingatlanaikat államosították. 1950-ben a rend a Mikszáth Kálmán tér, Ráday utca és Múzeum utca által határolt tömbben kapott helyet (egy korábban feloszlatott női szerzetesrend épületében), ahol rövid idő alatt rendkívül színvonalas gimnáziumot hoztak létre.
A gimnázium és a rendház épületével szemben, a Múzeum utca túloldalán található a Magyar Rádió épületegyüttese. 1956 őszén a szerzetestanárok a szobáik ablakából, szinte az első sorból követték végig a rádió körüli heves harcokat.
A film egy zárt, megfélemlített, a rendszer által „osztályidegennek” bélyegzett közösség szemszögéből láttatja az eseményeket, akik bár fizikailag a forradalom fészkében éltek, a körülmények miatt mégis kívülállóként kényszerültek megélni a történelmi perceket.
Kerekasztal-beszélgetés: Szemtanúk, levéltári források és az emlékezet
A filmvetítést követő pódiumbeszélgetés során az alkotók és szakértők járták körül a film hátterét és a korszak egyházi tapasztalatait.
A film rendezője, Barlay Tamás felidézte, hogy maga is a Mikszáth téri piarista gimnázium diákja volt, ahol a filmben megszólaló atyák tanították. A fizika- és kémiaórákon a Múzeum utcára néző ablakokból rendszeresen rálátott a Magyar Rádió udvarára.
Később, amikor tudatosult benne az ’56-os harcok pontos helyszíne, megfogalmazódott benne a gondolat: megszólaltatja egykori tanárait, akik az események közvetlen közelében éltek.
A dokumentumfilm így nemcsak történelmi memento, hanem személyes hálanyilvánítás is a piarista közösség felé.
A filmben megszólal többek között: Jelenits István, Borián Tibor, Kállay Emil, Pázmándy György, Kemenes László, de sokat említik Endrődy Vendel ciszterci apátot, illetve az akkori tartományfőnököt, Sík Sándort. A filmben az egyetlen, még ma is élő piarista szemtanú is megszólal: Urbanek Rudolf atya, aki 1956/57-ben töltötte jelölt évét a Mikszáth téri rendházban.
Írott krónikák versus oral history
Koltai András, a Piarista Levéltár vezetője a beszélgetésben rávilágított arra, hogy az 1956-os eseményekről alig maradtak fenn közvetlen, korabeli írott magánforrások. Míg 1848-ban levelek tömege dokumentálta az eseményeket, ’56-ban a telekommunikáció terjedése miatt a fontos dolgokat inkább telefonon beszélték meg az emberek. A szerzetesrendekben vezetett historia domusok ugyan léteztek, de a kényes, ellenállással kapcsolatos ügyeket elrejtették, vagy nem iktatták az állami hatóságoktól való félelem miatt.
Koltai András kiemelte a rákosista egyházpolitika visszásságait is: Rákosi Mátyás 1950-ben abban a reményben engedélyezett nyolc egyházi iskolát, hogy az egyházak belső bomlása miatt úgyis ellehetetlenülnek. Arra azonban nem számított, hogy a szerzetesek elszántsága megtartja ezeket az intézményeket, amelyek később a hazai értelmiség nevelőhelyeivé váltak.
A szeretet ereje és a békepap-kérdés árnyalatai
Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes személyes gyerekkori emlékeit megosztva idézte fel ’56 napjait, a pincékben töltött éjszakákat és a vonuló tankok árnyékát.
Hangsúlyozta a templomok és kápolnák lélektani fontosságát a forradalom leverését követő sötét időszakban. Utalt Kállay Emil piarista atya tanítására is:
A kerekasztal-beszélgetés során felmerült a kádári diktatúra egyházpolitikájának és a békepapok megítélésének kényes kérdése is. Sajgó Szabolcs és Koltai András óva intettek a túlzott leegyszerűsítésektől: a rendszer kifinomult zsarolási és beszervezési technikákkal dolgozott, és sok egyházi személy kizárólag azért vállalt formális szerepet, hogy védelmezni tudja a közösség fiataljait és a lelkipásztori munkát.
A beszélgetésből az is tisztázódott, hogy míg a felsőoktatásban tanuló egyetemisták és novíciusok közül sokan aktívan részt vettek az eseményekben, vagy emigrációba kényszerültek, a kiskorú gimnáziumi diákokat az óvó rendi vezetés otthon tartotta a harcok idején.
Az utca másik oldalán című film és a hozzá kapcsolódó pódiumbeszélgetés méltó módon mutatta meg, hogy az 1956-os forradalom nemcsak a barrikádok harcosainak története, hanem azoké a néma tanúké is, akik a hit, az emberség és a pedagógia eszközeivel őrizték a lángot a legnehezebb évtizedekben is.
Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
