Mezőlaky István (1928. február 8. – 2009. augusztus 20.) nevét Zselízen jól ismerik. Bár sok tehetséges, kiváló játéktudású labdarúgója volt a Garam menti kisvárosnak, a legmagasabb szintre csak páran jutottak el. Köztük Mezőlaky István, akit amellett, hogy a Nagyszombati Spartakban focizott többek közt Anton Malatinskyvel, a szlovák válogatottba is behívták éppen Magyarország ellen.
Sőt, csak a honvágy választotta el attól, hogy a magyar rekordbajnok Ferencvárosi Torna Clubhoz igazoljon. Érdemes megemlíteni, hogy Mezőlaky István neve nem kizárólag a sportpályafutása miatt cseng ismerősen a zselíziek körében. Kiváló focikarrierje mellett fogtechnikusi szakmát tanult, és precizitásáról híres szakemberként tevékenykedett a zselízi fogászaton egészen nyugdíjba vonulásáig. A foci iránti szenvedélye azonban élete végéig megmaradt: amíg egészségi állapota engedte, minden hazai mérkőzésen ott volt a lelátón, hogy lelkesen buzdítsa a zselízi csapatot.
Mezőlaky István és bátyja, Tibor Sáróban születtek, így a labdarúgás alapjait is itt sajátították el. Némileg meglepő, hogy a legendás labdarúgó ugyanakkor nem a mezőnyben kezdte el a karrierjét, mivel kapus volt. A sárói felnőtt csapatnak ebben az időben nem volt kapusa, így szinte még gyerekként őt küldték a kapuba.
Mezőlaky István 1940-ben
Tizenöt éves korában Zselízre költözött a család, így István itt lett hálóőr, a leventecsapatban, majd később a lévai tanítóképzőben folytatta kapus pályafutását. Tizenhat éves volt, amikor összeálltak a csillagok, hogy fordulat következzen be a pályafutásában. Sérült volt a keze, így nem védhetett, a csapat egyetlen csatára pedig megsérült, így edzője a mezőnyben, a jobb szélen szerepeltette Istvánt. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy két gólt is szerzett, így ezután már csak csatárként szerepelt.
1945-ben a bátyjával Budapestre költözött, ahol dr. Konta Lajos jóvoltából lehetőségük nyílt a Ferencváros edzéseit látogatni. Itt olyan legendákkal hozta össze a sors, mint a fiatal Kocsis Sándor, akivel együtt edzhetett, valamint dr. Sárosi György, akivel többször is találkozott. A magyar rekordbajnok kapui nyitva álltak volna előtte, de az erős honvágy végül hazaszólította a Garam mentére.
Slávia Prága–Nagyszombat_2-2, 12 ezer néző
Hazatérve Zselízen folytatta a labdarúgást, ahol nemcsak a pályán, hanem azon kívül is hű maradt gyökereihez. 1947 nyarán egy bajnoki mérkőzés után a zselízi kávéházban csapattársaival magyar nótázással ünnepelték egy győzelmüket. A mulatozást rövidesen rendőrök és katonák zavarták meg, akik felszóllították őket, hogy hagyjanak fel ebbéli tevékenységükkel. A kirobbant szóváltás hamarosan tettlegességig fajult. A társaságot bevitték a lévai rendőrőrsre. Akkor még nem tudhatták, hogy a rendőrségi akció mögött előre kitervelt szándék állt. Másnap a vizsgálati fogságban közölték Mezőlakyval: ha átigazol a lévai gárdához, azonnal szabadon engedik őket, így a lévai tanítóképző iskola csapatába került.
Pályafutásának nagy áttörése 1949-ben jött el, amikor a lévai csapat a magyarországi Pestszentlőrinc együttesét fogadta, s aratott felette 2:1-es győzelmet. A találkozón az Érsekújvár és a Spartak Trnava (Nagyszombat) játékosmegfigyelői részt vettek. István az érsekújváriak megkeresését visszautasította, a nagyszombatiakkal viszont tárgyalóasztalhoz ült, akik a látottak alapján azonnal átigazolták a Spartakba.
Nagyszombatban a 7-es számú mezt kapta meg. Két év alatt összesen 32 tétmérkőzésen szerepelt, amelyek során 2880 percet töltött a gyepen. Állandó tagja volt annak a legendás összeállításnak, amely így állt fel: Štajer — Pšenko, Marko, Klein — Benedikovič, Tibenský — Mezőlaky, Jakubčík, Malatinský, Ištvanovič, Bolček.
Prága, 1950, Sparta–Nagyszombat_3-3, 20 ezer néző
Ontotta a gólokat, ismertetőjegye pedig az volt, hogy sok alkalommal már az 1. percben bevette az ellenfelek hálóját. Góljaival és kimagasló teljesítményével nemcsak a Sparta vagy a Slavia Praha ellen jeleskedett – legemlékezetesebb meccsét éppen Prágában a Sparta ellen játszotta 1950. május 8-án 20 ezer néző előtt, amely 3:3-ra végződött és ő egy gólt szerzett. Egyik meccsén pedig az ŠK Bratislava (Pozsony) hálóját is bevette, ráadásul kétszer is.
Ebben az időszakban ragadt rá a beceneve, a „zselízi Mindszenty” is. Azokban az években a labdarúgóknak kötelező volt a rátermettségi sportjelvény megszerzése mellett politikai ismeretekből is vizsgát tenniük. Mezőlaky István ekkoriban kevésbé beszélt jól szlovákul, így csapattársa, Jozef Marko (1923–1996) segített neki: „Csak ne félj, mindenki tudja, hogy magyar vagy. Én majd tolmácsolok neked. Te csak beszélj Mindszentyről, aki most divatban van, én meg majd a helyzetnek megfelelően fordítok.”
István így is tett: az esztergomi bíborosról mesélt mindenféle összefüggésben, míg Marko – aki egy szót sem tudott magyarul – teljesen másról beszélt a bizottságnak szlovákul. A csavart az jelentette, hogy az egyik vizsgáztató ugyanakkor értett magyarul. Búcsúzáskor mosolyogva jegyezte meg Istvánnak: „Legközelebb szakmailag felkészültebb tolmácsot válasszon, ő ugyanis valami teljesen másról beszélt, mint maga” – idézi fel az esetet a Hlas ľudu lap 1968. szeptember 27-i cikke.
Csapatfotó a hőskorból
A kiemelkedő tehetségre felfigyeltek a szlovák válogatott vezetői is, így behívót kapott egy alkalommal (akkoriban Csehszlovákiának volt saját válogatottja, de nem hivatalos keretek közt létezett külön szlovák válogatott is). A Pozsonyban rendezett Pozsony–Budapest válogatott mérkőzésen (1:2) 10 ezer néző előtt léphetett pályára. A találkozón 1:2-es állásnál óriási lehetősége adódott: ám lövése a kapufán csattant, így a lábában maradt az egyenlítés, de így is ő lett az egyetlen zselízi nevelésű labdarúgó, aki felnőtt válogatottságig vitte.
Nagyszombati karrierjének a sorkatonai szolgálat vetett véget: két évre a csehországi Šumperkbe kellett bevonulnia, ahol a helyi katonacsapatban focizott. A szolgálat letelte után már nem tért vissza, mivel megnősült és családot alapított. Hazatért szülőföldjére, és Zselízen folytatta a labdarúgást egészen 1959-ig. A sors fura fintora, hogy éppen a zselízi stadion ünnepélyes átadásán, mindjárt az első meccsen súlyos térdsérülést szenvedett. Megoperálták, de 31 évesen a makacs térdsérülés miatt kénytelen volt befejezni aktív játékosi pályafutását.
Archív cikkek Mezőlaky István albumából a magyar–szlovák meccsről
Gazdag és sokszínű karrierje során tétmérkőzéseken több mint 200 gólt szerzett. A labdarúgástól azonban a visszavonulása után sem szakadt el: edzőként szolgálta a regionális labdarúgást Zselízen, Fegyverneken és Sáróban. Egykori csapattársával, Markóval – 1965 és 1970 között a csehszlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt, ő irányította a válogatottat az 1970-es mexikói világbajnokságon is – mindvégig megőrizte a jó kapcsolatot.
Mezőlaky István nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével, hanem a sport iránti alázatával és a fiatalabb generációk mentorálásával is kivívta a közösség tiszteletét. 2003-ban a sport és a kultúra terén végzett munkájáért Zselíz város „Pro Urbe“díjjal tüntette ki.
Mezőlaky István úttörője és csúcsa is volt egyben a zselízi labdarúgásnak, de nem az egyedüli, aki eljutott az élvonalig. Mellette további nyolc zselízi kötődésű játékos mondhatja el magáról, hogy a legmagasabb osztályban futballozott: Nagy Aurél (FC Nitra/Nyitra), Valerian Bartalsky (Slovnaft Bratislava, Baník Ostrava – olimpiai válogatott is volt), Málaszky Ernő, Sokol László (Léva), Uharcsek Jenő, Trnavsky Gábor (FC Petržalka/Ligetfalu), Záhorský Jozef (Slovan, Trencsén, ifjúsági válogatott) és Mikeš Erik (Trencsén). Az ő örökségük és Mezőlaky Pista bácsi felejthetetlen emléke mindmáig büszkeséggel töltheti el a zselízi sportbarátok szívét.
A fotók a családi archívumból származnak.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
