Csalás miatt emeltek vádat a Békéscsabai Járási Ügyészségen egy webáruházat üzemeltető pécsi férfi ellen, a napokban pedig az ügyben jogerős ítélet született a Békéscsabai Járásbíróságon.
A csalás miatt elítélt 39 éves férfi egy pécsi céget vezetett. A webáruházában asztalos munkákhoz szükséges termékeket – például fióksíneket, fogantyúkat, bútorlábakat, evőeszköztartókat – forgalmazott. Az internetes boltban azt ígérték a vásárlóknak, hogy a megrendelt termékeket a vételár előre utalása esetén 9-11 munkanapon belül megküldik – számolt be róla a beol.hu.
Ugyanakkor a cég bankszámláit jelentős adó- és köztartozás miatt 2024. június 25-étől inkasszózták. A férfi tudta, hogy a megrendeléseket nem lesz képes teljesíteni, ennek ellenére a webáruházat továbbra is működtette. Azt a látszatot keltette, hogy a megrendelt termékekhez az ígért határidőben hozzájuthatnak a vásárlók. A vevők azonban hiába utalták át előre a vételárat és a szállítás költségét, a terméket nem kapták meg, a pénzüket sem kapták vissza, sőt, a férfi és a cég is elérhetetlenné vált számukra.
A Békéscsabai Járási Ügyészség szerint a vádlott 2024 júniusában és júliusában, rendszeres haszonszerzésre törekedve összesen hat sértettet károsított meg egyenként 9 ezer és 160 ezer forint közötti kárt okozva, amely nem is térült meg.
A vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Emellett kötelezték a kár megtérítésére azon sértettek számára, akik ezt kérték.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


