Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára – jelentette ki Andrej Babiš az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
„Az ANO mozgalom számára ez az eredmény katasztrófa. Azt biztosan nem gondoltuk, hogy ezen a választáson egyetlen mandátumot sem szerzünk. Sajnos minden úgy végződött, ahogy végződött” – mondta Babis a pártközpontban tartott sajtótájékoztatón, miután ismertté váltak a pénteken és szombaton tartott második választási forduló eredményei.
A kormányfő szerint a választás eredménye nem lesz hatással a kormány stratégiájára, abban nem lesz változás. „Semmiféle stratégiaváltás nincs napirenden”
– hangsúlyozta.
A koalíció januárban újra értékeli az eddigi munkát, majd folytatja a kormányprogram teljesítését – jegyezte meg. Hazugságnak nevezte azokat a sajtóban megjelent ellenzéki állításokat, miszerint a kabinet nem teljesíti a kormányprogramot.
A részleges szenátusi választást, amelyen a 81 tagú szenátus egyharmada, tehát 27 mandátum újult meg, elsöprő ellenzéki győzelem született. Az ANO jelöltjei, bár 13 esetben bejutottak a második fordulóba, egyetlen mandátumot sem tudtak szerezni.
A szenátusi választás eredménye – vélekedett a pártelnök – egyértelműen a regionális szervezetek hibája.
„Úgy vélem, el kell gondolkodnunk azon, hogy miért és hogyan történt, ami történt. El kell gondolkodni azon, hogy a mozgalomban ki az, aki valóban dolgozik és ki nem, ki az, aki csak az erős márkanévre számít, ki az, aki kisajátította a regionális szervezeteket”
– jelentette ki.
„Észrevettem, sok embernek az az érzése, hogy ha az ANO tagja, akkor az biztos győzelmet jelent” – tette hozzá.
Pártként a választás győztese az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN), amely tíz mandátumot szerzett. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) hét, a kereszténydemokrata KDU-CSL három, a TOP 09 két mandátumot mondhat magáénak, további öt mandátum a különböző helyi koalícióké. Az ellenzéki Kalózpárt eddigi egyetlen mandátumát elveszítette.
MTI/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


