A politikai vezetés felelősségéről, a 2006-os eseményekről és az őszödi beszéd utóéletéről is beszélt Gyurcsány Ferenc egy friss interjúban. A volt miniszterelnök határozottan visszautasította, hogy a Demokratikus Koalíció szektaként működne, emellett saját személyiségfejlődéséről is szót ejtett.
Az ATV podcastjében a volt kormányfő a politikai képviselet kapcsán kifejtette: egy vezetőnek azonosulnia kell közössége normáival, de képesnek kell lennie arra is, hogy elszakadjon a rövid távú tömegigényektől, és távlatosabb célokat fogalmazzon meg. Hozzátette: a politikai ellenfelek lemondást követelő nyomásgyakorlása a rendszer természetes része, egyfajta „ellenkező irányú populizmus”, amely nem írhatja felül automatikusan az eredeti választói felhatalmazást – foglalta össze az interjút az index.hu.
Egy készülő könyve kapcsán felidézte a 2006-os választások előtti vitákat, hangsúlyozva, hogy utólag is helyesnek tartja akkori stratégiáját, amikor a költségvetési kiigazítások helyett az ország jövőjének tágabb kérdéseire próbálta irányítani a figyelmet. Az őszödi beszéddel kapcsolatban súlyos látleletnek nevezte, hogy
a magyar nyilvánosság húsz év után is csupán a politikai ellenfelei által kiragadott mondatokból dolgozik, ahelyett, hogy az elhangzottakat a maguk egészében próbálná értelmezni.
A műsorban a riporteri felvetésre reagálva tisztességtelennek nevezte azt az állítást, miszerint a DK egy „egyengondolkodású szekta” lenne. Rámutatott: a párt kifelé mutatott egységes álláspontja komoly belső viták és háttérmunka eredménye, nem pedig egy zárt, a környezetére ellenségesen tekintő csoport ismérve.
A miniszterelnökről is kérdezték
Magyar Péter kapcsán pedig azt fejtegette, hogy a képviseleti demokráciában a képviseleti kifejezés a volt miniszterelnök szerint arról szól, hogy az ország vezetése képes legyen elszakadni a nagyon rövid távú, ösztönös tömegigényektől és reakcióktól, képes legyen kinyitni a perspektívát.
Megbékélt magával
A napokban új kötetet is bemutató Gyurcsány Ferenc saját kormányzati tapasztalatairól és emberi változásáról úgy fogalmazott: az évek során lassabb, mélyebb, csendesebb és elfogadóbb lett, ma már jóval kevesebb belső vitát vív.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


