Magyarok Nagyasszonyát ünnepelték a keszthelyi plébániatemplomban

Magyarok Nagyasszonyát ünnepelték a keszthelyi plébániatemplomban

Templombúcsút ünnepeltek október 11-én, vasárnap a 640 éves keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban. A szentmisét Berta Tibor tábori püspök, dandártábornok mutatta be, aki az ünnepi alkalmon megáldotta a templom felújított tornyát. A búcsúünnepen megemlékeztek továbbá a Salve Regina Kórus alapításának huszadik évfordulójáról, és esküt tettek az egyházközség tanácsosai.

A búcsúünnep a templomtorony megáldásával kezdődött. A munkálatok során a torony ablakainak zsaluzatát újították fel.

Az ünnepi szentmisén Berta Tibor püspök beszédében kiemelte: a templombúcsú egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről. „Magyarok Nagyasszonyát, Magyarország fővédőszentjét ünnepeljük ilyenkor. István királynak a felajánlására gondolunk, amikor ezt az országot nemcsak egy, hanem több ízben is Máriának felajánlotta.

Ezt ünnepeljük, és ehhez szeretnénk kapcsolódni, hogy azt a több mint ezer esztendőt, ami ezzel kapcsolatos, mi mind itt hordozzuk a lelkünkben, és ezt kell nekünk továbbvinnünk a mindennapokban” – fogalmazott a tábori püspök.

Hírdetés

A búcsúi szentmisén a Salve Regina Kórus nyújtott zenei szolgálatot, C. Tóth Zoltán orgonista-karnagy vezetésével. Az énekkar az elmúlt két évtizedben számtalan szentmisén, egyházi és kulturális rendezvényen szolgált énekével.

A magyar nép Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának nevezi. Szent István 1038-ban Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országá. Felajánlása óta nemzetünk Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteli a Szűzanyát. XIII. Leó pápa engedélyezte e külön ünnepet népünk számára.

„Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »