Bóka János és Rétvári Bence adott információkat a Fidesz-KDNP frakcióüléséről

Bóka János és Rétvári Bence adott információkat a Fidesz-KDNP frakcióüléséről

Elítélte a „Tisza-kormány brutális adóemelési terveit”, bírálta a Fidesz-KDNP által „gendertörvénynek” nevezett gyermekvédelmi törvénycsomag elfogadását és a „politikai foglyok” szabadon bocsátását követelte Bóka János a Fidesz, és Rétvári Bence a KDNP frakcióvezetője pénteken, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése után tartott közös élő Facebook-bejelentkezésben.

Bóka János és Rétvári Bence a Fidesz-KDNP frakciószövetség kétnapos Lakiteleken tartott frakcióülését követően tett rövid videónyilatkozatot.

A Fidesz frakcióvezetője szolidaritását fejezte ki és támogatásáról biztosította minden olyan képviselőtársukat és munkatársukat, akik „jelenleg politikai foglyok”. Hozzátette: követelik haladéktalan szabadon bocsátásukat.

Bóka János közlése szerint a Fidesz-KDNP frakciószövetség megtárgyalta a Tisza-kormány „brutális adóemelési terveit”. Leszögezte, hogy ezeket, illetve új adónemek bevezetését a frakciószövetség nem támogatja. Hangsúlyozta: a jelenlegi gazdasági helyzetben adócsökkentésre és munkahelyteremtésre van szükség, a Tisza-kormány azonban ennek az ellenkezőjét teszi.

Azt mondta: bár a Tisza-kormány a kampányban adócsökkentést ígért, ehelyett adóemeléseket hajt végre, amelyekből már több megvalósult. Ide sorolta a jövedéki adó emelését, amivel szerinte 90 milliárd forintot vesz ki a kormány „a magyar adófizetők zsebéből”.

A kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójával (kata) kapcsolatban azt mondta: a Tisza-kormány 138 ezer jelenlegi katás vállalkozó adóját emelné duplájára, amivel 60 milliárd forintot venne el tőlük. Hozzátette: a Tisza-kormány bevezetné a vagyonadót is, ami a magyar kis- és középvállalkozásokat rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe hozná. Emellett – folytatta – a kabinet nem cáfolja a társasági adó jelentős emelését sem, ami az IMF (Nemzetközi Valutaalap) ajánlásai között is szerepel.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője ismét elítélte az általuk „gendertörvénynek” nevezett gyermekvédelmi törvénycsomag elfogadását, és kiemelte: ma Magyarországon még családbarát alaptörvény van érvényben, ezt a Tisza Párt az elmúlt időszakban sem törölte el.

Hírdetés

Közölte: éppen ezért vizsgálják, hogy az alaptörvény családbarát szemlélete és a „gendertörvény” gender- és LMBTQ-szemlélete mennyire áll szemben, és van-e jogi lehetőség arra, hogy az alaptörvényre hivatkozással akadályozzák meg, hogy a törvény „romboló hatását” kifejtse.

Úgy fogalmazott: látható, hogy Magyar Péter „a gendervilág” ünnepelt sztárja, hőse lett, hiszen mindent megtett, amit a genderideológia élharcosai megfogalmaztak.

A magyar emberek előtt pedig lebukott, mert végig a vitában, a parlamentben és mindenhol kifejezetten tagadta, hogy bármi a születési nem megváltoztatásáról, vagy a homoszexualitásról, az LMBT-ről szólna, azt állította, ez nincs benne a törvényben – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Rétvári Bence rámutatott: nem beleírták a törvénybe, hanem ezzel a törvénnyel törölték el a tilalmat a többi jogszabályban, ami a gyerekeket megvédte attól, hogy már 7-8-9 éves korukban ilyesfajta szexuális kérdésekkel kelljen foglalkozniuk és ami biztosította, hogy ne „drag queenek” mutassanak nekik olyan dolgokat, ami igazából nem érdekli, nem foglalkoztatja őket, és a családjuk értékvilágával is ellentétes.

Azt ígérte, hogy a jog lehetőségek megvizsgálásán túl mindenkit megvédenek és mindenkinek segítséget nyújtanak, aki a [email protected] címen hozzájuk fordul.

A KDNP frakcióvezetője számon kérte a kormányon a szociális és gyermekvédelmi dolgozók és a nevelést-oktatást segítő iskolai dolgozók 25 százalékos béremelését, amit azonnali teljesítéssel ígért meg a Tisza Párt. Ez nem valósult meg a közvetlenül a kormány megalakulása után, előbb nyár végére, majd október 15-re ígérték. Ez utóbbi időpontig sem történ meg az emelés, a Tisza Párt ismét becsapta az embereket – összegzett, hozzátéve: „fűt-fát ígért”, de nem valósult meg semmi.

Végül Rétvári Bence kitért arra, hogy pénteken délután „békés, csendes imaórát” tartanak Budapesten, amelyen a most börtönben ülő politikai foglyokért és a tőlük elszakított családtagjaikért imádkoznak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »