Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

A magyar állam megsértette a szakszervezetek szabad sztrájkjogát, és speciális törvényt írt elő a pedagógusokra vonatkozóan – foglalta össze az InfoRádió megkeresésére az EJEB döntését Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke.

„Ez az európai normákba ütköző lépés volt. A még elégséges szolgáltatást közös tárgyalások eredményeképp kellene megállapítani, ha nincs megegyezés, akkor a bíróságnak kellene dönteni, és nem jogszabályban szabályozni ezt.”

Másrészt szerinte a jogalkotási folyamatot is megkérdőjelezte az Európai Emberjogi Bíróság; nem készült hatástanulmány, nem volt társadalmi egyeztetés, hanem egyszerűen „rányomták” a szakszervezetekre a jogszabályt.

Felidézte, a 2022-ben bevezett szabályok például úgy korlátozták a tanárok sztrájkjogát, hogy

  • ahol végzős osztályok vannak, a nyolcadik, tizenkettedik és tizenharmadik osztályban teljesen tiltott lett volna a sztrájk,
  • a tanítási órák 50 százalékát mindenütt meg kellett volna tartani,
  • Hírdetés

  • a felügyeletet minden osztályban külön-külön kellett volna biztosítani (2022 előtt ez közös helyiségben történt, adott esetben településenként, kollégiumokban, fogyatékkal élők részére teljes körű ellátással).
  • „Ezt a jogot teljesen kiürítette az előző kormány. Ugyan a mostani kormány, Lannert Judit miniszter asszony reagált is erre, hogy ők visszaadták a sztrájkjogot; azért szeretném jelezni, hogy nem teljes körűen adták vissza, mert január 31-étől azért továbbra is korlátozás van, mert az érettségiző osztályok körében továbbra is a feladatokat el kell látni” – rögzítette.

    A bírósági döntés után egyébként a kormánynak szerinte még egy lehetősége van, hogy a nagykamarához forduljon felülvizsgálati kérelemmel, ezután pedig

    nem vagyoni kártérítést kell fizetni, amit a bíróság megítélt

    a pedagógusoknak, illetve a szakszervezeteknek. Aztán jogalkotási tervet kell letenni az asztalra, ahol az ítéletben jelzett anomáliákat hogyan tudják kiküszöbölni és egy új szabályozást bevezetni.

    Arról, hogy milyen sztrájkszabályozást tartanának elfogadhatónak, azt mondta, a 2022 előtti állapothoz kellene visszatérni, nem a kormánnyal, hanem a munkáltatói jog gyakorlójával kellene egyeztetni, már csak azért is, mert „így a kormány nem tudna beavatkozni a tárgyalási folyamatba és kiüríteni a sztrájkjogot”. A munkáltató és a pedagógusok szerinte meg tudnának állapodni a még elégséges szolgáltatásról, ahogy ez 2022-ig működött is, Totyik Tamás emlékei szerint egyetlenegyszer sem kellett bírósághoz fordulni.

    A cikk Janovitz Bálint interjúja alapján készült.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »