Gyermekével iskolába induló fiatalasszonyra támadt szerda reggel egy medve Zalánban. A faluba betévedt nagyvad jelenlétét nem sokkal korábban jelezték a helybéliek a polgármesternek, így a hatóságok percek alatt a helyszínre értek. A történtek részleteiről Bodok község polgármestere számolt be lapunknak.
Fodor István elmondta, az eset Zalán felső felében, a helyiek által Bencefalvának nevezett részen történt szerda reggel: az asszony és gyermeke iskolába indultak, ám egy adott pillanatban észrevették, hogy medve közeledik velük szembe az utcán. Megijedtek, és másodpercek alatt megtörtént a baj: a gyermeknek sikerült beszaladnia egy szomszédba, és édesanyja is menekülőre fogta, ő a másik irányba szaladt. Fodor István szerint a medve ekkor megiramodott feléje és hátulról leütötte a nőt. Nem harapta meg, de mély sebeket ejtett a combján, a far tájékán, karját a kabátja sem tudta kellőképpen megvédeni, azt is összekarmolta. Az áldozathoz mentőt hívtak, az egészségügyi személyzet helyben ellátta, majd kórházba szállították. Az érintett területen csapdát állítottak fel, élelmet helyeztek el benne, a vadőrök figyelik a területet.
A polgármester úgy véli, egy olyan fiatal, 3-4 év körüli medvéről lehet szó, amelyet elhagyott az anyja, és egyedül betévedt a településre. Úgy fogalmazott, ezek a legveszélyesebb egyedek, nincs már velük az anyjuk, ha azt látják, valami szalad előttük, ösztönből cselekszenek: utána szaladnak. A támadást követően az állat egy gyümölcsös felé vette az útját, a községvezető szerint a fák alatt sok a lehullott alma, valószínűsíthető, hogy az is csalja az élelem után kutató nagyvadat. A kukoricát nagyrészt learatták, az erdőben már nincs makk, más élelem, amit megehetnének, így egyre lennebb vonulnak a medvék, az emberek lakta területek közelébe vagy éppen a településekre, most már erre kell számítani – magyarázta Fodor István.
Megjegyezte azt is, hogy az egyre gyakoribbá váló támadások hátterében a túlszaporodás áll, jó ideje akár 3-4 bocsos medvék is bejárnak a településekre, és nem tartanak az emberektől. Álláspontja szerint az áthelyezés nem megoldás az egyre súlyosbodó medveproblémára, s példaként említette: előfordult már, hogy a megye területén elaltatott, fülszámozott, majd áttelepített medve visszatért a településre, ahol korábban megfordult, így végül kilőtték. Leszögezte, nincs fontosabb az emberi életnél, a közösségnél, ezért a településekre bejáró, utcákon, udvarokon megforduló medvéket kilövik.
A polgármester szerint a szerda reggeli eset a szülőkben aggodalmat keltett, féltik gyermekeiket, nem mernek velük elindulni, ezért úgy döntöttek, hogy az iskolabusz átmegy Zalánba, a diákokat összegyűjtik, elmennek értük a félreeső utcákba is, majd beszállítják őket az iskolába.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


