EP-elnök: nem lehet ambiciózus európai célokat kitűzni a megvalósításukhoz szükséges források biztosítása nélkül

EP-elnök: nem lehet ambiciózus európai célokat kitűzni a megvalósításukhoz szükséges források biztosítása nélkül

Nem lehet megállapodni Európa ambiciózus céljairól úgy, hogy közben nincsenek meg a megvalósításukhoz szükséges források – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján folytatott egyeztetéseit követően.

Metsola a következő többéves uniós pénzügyi keretről (MFF) szólva hangsúlyozta: az ír soros elnökség javaslata megőriz bizonyos, az európaiak javát szolgáló szakpolitikák finanszírozásához szükséges forrásokat, ugyanakkor a javasolt megszorítások mindenekelőtt azzal a veszéllyel járnak, hogy felborítják az új prioritások és a hagyományos szakpolitikák között gondosan kialakított egyensúlyt.

Az EP elnöke kifogásolta, hogy a javaslat 35 százalékkal csökkentené a polgári védelemre szánt forrásokat, és a Horizont kutatási és innovációs program költségvetését 10 százalékkal vágnák vissza, noha az Európai Unió célja, hogy globálisan versenyképes és innovatív maradjon.

„A stratégiai infrastruktúrára és a védelemre fordított forrásokat pedig 14 százalékkal csökkentenék, miközben háború dúl közvetlenül a szomszédságunkban. Véleményünk szerint ez elfogadhatatlan” – tette hozzá.

Metsola hangsúlyozta: az Európai Parlament álláspontja szerint a költségvetési megállapodásnak új uniós saját forrásokat is tartalmaznia kell. Mint mondta, a parlament kész együttműködni a tagállamokkal a kompromisszum kialakításában, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy míg a tanácsban 27 tagállam támogatására van szükség, az Európai Parlamentben legalább 361 képviselő szavazatát kell megszerezni a megállapodáshoz.

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy a következő többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás csak akkor lehet sikeres, ha a közvetlenül megválasztott európai parlamenti képviselők álláspontja is megfelelően érvényesül.

Ukrajnáról szólva Metsola felhívta a figyelmet az ország támogatásának fokozására a tél közeledtével, legyen szó pénzügyi támogatásról, humanitárius segélyről, katonai segítségnyújtásról vagy energiabiztonságról. „Most nem az ingadozásnak, hanem a határozott kiállásnak van itt az ideje” – szögezte le.

Metsola fontos jelzésnek nevezte az uniós csatlakozási tárgyalások új fejezeteinek megnyitását, hangsúlyozva, hogy a folyamat széles körű támogatást élvez az Európai Parlamentben. Egyúttal az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozását sürgette, különösen a célzott vízumkorlátozások terén, kiemelve, hogy a tartós béke megteremtéséhez az Oroszországgal szembeni fellépésnek összhangban kell állnia az Ukrajna melletti elkötelezettséggel.

Metsola a versenyképesség erősítésével kapcsolatban hangsúlyozta a bürokrácia csökkentésének, az egységes piac elmélyítésének és az energiaárak mérséklésének fontosságát. Üdvözölte a mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályozás terén elért előrelépést, valamint a digitális euróról folyó tárgyalásokat.

Kiemelte továbbá, hogy a közelgő EU–Kanada és EU–Egyesült Királyság csúcstalálkozók lehetőséget kínálnak az energiabiztonsági, technológiai és kereskedelmi együttműködés megerősítésére.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »