Október 14-én délelőtt szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika előtti téren az Amoris laetitia apostoli buzdítás közzétételének tizedik évfordulója alkalmából tartott találkozó lezárásaként. A Szentatya kórházi kezelése miatt a mise főcelebráns Luis Antonio G. Tagle bíboros, a bíborosi testület dékánja volt.
A találkozón és a misén Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke képviselte a magyar egyházat. XIV. Leó pápa homíliáját Tagle bíboros olvasta fel.
A Szentatya a családban megélt szeretet jelentőségét hangsúlyozta, amely a házastársak egységének, a gyermekek nevelésének és az egész társadalom jövőjének alapja. Az Amoris laetitia apostoli buzdítás tanítását felidézve rámutatott, hogy a család a szeretetkapcsolatok első iskolája, ahol az ember megtanulja az önátadó szeretetet és a másokról való gondoskodást. Elismeréssel szólt azokról a családokról, amelyek a mindennapok nehézségei közepette is hűségesen megélik hivatásukat. Kiemelte a közös imádság és a szentségek fontosságát, és arra buzdított, hogy a családok kölcsönösen támogassák egymást.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.
Most felolvasom a Szentatya, XIV. Leó pápa által készített homíliát.
„A családokban megélt szeretet öröme az Egyháznak is ujjongása” (Ferenc pápa: Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás, 2016. március 19., 1). Tíz évvel ezelőtt Ferenc pápa ezekkel a szavakkal indította Amoris laetitia (AL) kezdetű apostoli buzdítását.
Ma az eucharisztia ünneplésében az Úr elé visszük a dokumentummal végzett munkánk gyümölcseit: az elmúlt időszakban arra törekedtünk, hogy magunkévá tegyük annak gazdag tartalmát, és megvalósítsuk lelkipásztori útmutatásait.
A mai liturgia ehhez néhány fontos szempontot kínál számunkra, amelyeket érdemes megfontolnunk. Az olvasmányban Szent Pál „szeretethimnuszát” hallottuk (vö. 1Kor 12,31–13,13): a buzdítás negyedik fejezete erre építi a keresztény házasság erényeiről szóló gazdag elmélkedését:
(vö. AL 121). A házastársak ugyanis ezeknek az értékeknek a révén, a Szentháromság képmására és a kegyelem segítségével együtt növekednek napról napra, miközben mindketten egyre érettebbé válnak a maguk sajátosságában, és megvalósítják azt a kölcsönös hasonlóságot, amely „az egész élet közös megosztására és építésére irányuló szilárd elhatározás” révén növekszik (AL 123). Így a szeretet igazi öröme a lassú egybeolvadásban rejlik, melyben az egyik fél egyedisége az önajándékozásban, a másik jelenléte által bontakozik ki.
Az apostol olyan közösséghez intézte szavait, amely bővelkedett az adományokban és karizmákban (vö. 1Kor 12,4–11), de még érnie kellett a szeretetben. Arra emlékeztette a korintusiakat, hogy szeretet nélkül az ember, bármennyi adományban részesült is, csupán „zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1): szeretet nélküli hang, olyan fül, amely képtelen üzeneteket eljuttatni a szívhez, távolságtartó, hideg, megközelíthetetlen egyéniség.
Mi nem erre vagyunk teremtve. Erre emlékeztetett a válaszos zsoltár is, amikor egy olyan Isten „népének” és „nyájának” nevezett bennünket, akinek „szeretete örökké tart”, és akinek hűsége „nemzedékről nemzedékre” megmarad (Zsolt 99,5);
Az Amoris laetitia arra hív bennünket, hogy erre a szeretetre építsük családjainkat. Arra buzdít, hogy különösen a házasságra készülő fiatalokat neveljük erre az igazi szeretetre, megtanítva nekik „az erények fontosságát”, amelyek között különleges helyet biztosít a tisztaságnak, mely „a személyek közötti szeretet hiteles növekedésének értékes feltétele” (AL 206). Dicséretre méltók azok a felkészítő programok, amelyeket ennek érdekében nagy odaadással valósítanak meg a plébániákon és a lelkipásztori körzetekben. Ne feledjük azonban, hogy ezek a programok önmagukban nem elegendők, ha nem előzi meg és nem támogatja őket a szeretetre nevelés, amely már a gyermekkortól kezdve végigkíséri a fiatalok fejlődését. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „a másik iránti szeretet megtanulása nem lehet improvizáció, vagy az esküvőt megelőző rövid kurzus kitűzött célja” (AL 208). Majd kifejtette: „Valójában mindenki a születésétől kezdve készül a házasságra” (uo.), és mindannak, amit egy fiatal a családjában megél, ahhoz kell hozzájárulnia, hogy „képessé váljon a teljes és végleges elköteleződésre” (uo.).
Így
a „szeretet örömének” első, értékes és pótolhatatlan tanulási folyamata. Ezért elismerést és támogatást érdemel annak a sok családnak az erőfeszítése, amelyek városainkban és falvainkban nap mint nap megélik hivatásukat és küldetésüket, csendben, feltűnés nélkül, olykor hősies hűséggel. Ezek a családok nagylelkű és mindenki számára érthető választ adnak Jézusnak az evangéliumban hallott szavaira: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt” (Jn 15,16). E szülők, gyermekek, nagyszülők, fiatalok és idősek, kicsinyek és nagyok tanúságtétele révén az evangélium igazságot és életteljességet közvetítő üzenete hatékonyan terjed a világban.
János evangélista megőrizte számunkra azt az egyszerű és világos parancsot, amelyet Jézus hagyott ránk földi életének végén: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12).
amely mindannyiunk javára válik: a fiatal házaspárok bátorítást kapnak házas életútjuk kezdetén; a szülők segítséget kapnak, hogy meg tudjanak birkózni a gyermekneveléssel és a családi élet megszervezésével járó nehézségekkel; az idősek pedig megtapasztalják, hogy elismerik és megbecsülik a bölcsesség és az erények tanúiként betöltött szerepüket, miközben testi erejük fogyatkozik. Itt azok is támaszra és bátorításra találnak, akik különösen sérülékenyek vagy nehéz élethelyzeteken, válságos időszakokon mennek keresztül, mert itt szeretet veszi körül őket, és megóvják őket az ítélkezéstől és az előítéletektől. Ne feledjük, hogy „bármennyire megsebzett is egy család, a szeretet révén mindig képes növekedni” (Püspöki Szinódus XIV. Rendes Általános Gyűlése: Relatio finalis, 10).
Ebben az emberként való létezésünk és együttélésünk szempontjából alapvető fontosságú szeretetben gyökerezik az élet iránti nyitottság és tisztelet is, a fogantatástól a természetes halálig. A család ezeknek az értékeknek a legfőbb letéteményese, és világítótoronyként mutat utat az egész emberiség javára. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „semmiféle ideiglenes, vagy az élet továbbadása elől elzárt kapcsolat nem biztosítja a társadalom jövőjét” (AL 52).
Az imént hallott szövegekben azonban van Jézusnak még egy fontos felhívása, amelyet szeretnék felidézni: hogy „az ő nevében kérjünk az Atyától” (vö. Jn 15,16). Ezek a szavak arra emlékeztetnek bennünket, hogy
Sajnos el kell ismernünk, hogy mára a világ számos részén nagymértékben visszaszorult a családi közös imádkozás szokása – étkezések előtt, reggel és este, vagy különleges alkalmakkor. Az Amoris laetitia emlékeztet bennünket arra, hogy a közös imádkozás alapvető fontosságú: „Hangsúlyozzuk – állapítja meg – a családi lelkiség, az imádság és a vasárnapi szentmisén való részvétel fontosságát” (AL 223). A dokumentum azt is ajánlja, hogy a családok „rendszeresen jöjjenek össze, hogy előmozdítsák a lelki életben való növekedést és a kölcsönös szolidaritást az élet konkrét szükségleteiben” (uo.). A közös imádság és a szentségek rendkívül fontos szerepet töltenek be a családi életben, mert megnyitják szívünket Isten működése előtt, és lehetővé teszik, hogy együtt oda is eljussunk, ahová egyedül sohasem jutnánk el. Erőt adó táplálékot és gyógyító orvosságot jelentenek; ezért mindenkit szívből buzdítok arra, hogy fedezze fel újra és mozdítsa elő ezt a gyakorlatot.
Kedves testvéreim, azzal, hogy ezt a szertartást vezethetem, abban a megtiszteltetésben is részesültem XIV. Leó pápa különleges megbízásából, hogy nyilvánosan is kifejezésre juttathatom azt az egyházi közösséget, amelyet a Szentatya megadott Őszentsége III. Pál (Polis) Nonának, a káldok bagdadi pátriárkájának, aki részt vesz ezen az eucharisztikus ünneplésen. Egy pátriárkának Péter utódával való közössége ősi gyakorlatot idéz fel, amely megerősítette a hitben és a szeretetben való egységet egy-egy pátriárkai egyház és a római szék, valamint annak idején maguk az egyházak között is. Ez tehát nem puszta formaság, hanem élő valóság, amely létalapját az eucharisztikus közösségből, az Egyház Krisztusban való egységének forrásából és csúcspontjából meríti.
Szentséges Atyám, az Ön jelenléte segít bennünket abban, hogy jobban megértsük, mit jelent Egyháznak lennünk: különböző rítusú és hagyományú egyházak közösségét alkotjuk Krisztus Urunkban, a Péter utódával való, láthatóan kifejezésre juttatott egységben. Biztosítjuk Önt az egész Katolikus Egyház szeretetéről és arról, hogy imádkozunk a lelkipásztori gondjaira bízott hívekért, akik hosszú ideje megpróbáltatások között élnek, mégis szilárdan kitartanak Jézusba vetett hitük mellett, és a sok viszontagság közepette gyakran hősies tanúságot tesznek róla.
Kedves testvéreim! Bízzuk az összes családot és az egész Egyházat a názáreti Szent Családra, elmondva azt az imádságot, amellyel Ferenc pápa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítását zárta.
„Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a közösség helyeivé és az imádság cönákulumaivá,
az evangélium hiteles iskoláivá
és kicsiny családegyházakká!
[…] a mi családjainkban soha ne kerüljön sor
erőszakosságra, elzárkózásra és megoszlásra,
és ha valaki megsebesült vagy megbotránkozott,
azonnal nyerjen vigasztalást és gyógyulást!
[…] add, hogy mindannyiunkban tudatosodjék
a család szent és sérthetetlen jellege,
és Isten terve szerinti szépsége!
Jézus, Mária és József!
Hallgassatok meg minket,
és fogadjátok el könyörgésünket! Ámen” (AL 325).
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
