A 40. Pozsonyi Városi Kulturális Napok egyik programjaként került megrendezésre Pozsonyban, a Csemadok székházának Rákosi Ernő termében Latika Magdolna és Filip Ágnes előadása. A Szociális Testvérek Társasága tagjaiként az alapítóról, a társaságról, hivatásukról, elkötelezettségükről vallottak nagyon közvetlen stílusban Jeltelenül jellé lenni a világban című előadásukban.
A program kezdetén Zsidek Kolarovics Veronika köszöntötte a népes közönséget, amely megtöltötte a termet és az előadókat Latika Magdolnát és Filip Ágnest. Röviden ismertette a társaság alapítójának, Slachta Margitnak az életútját, majd átadta a szót a két előadónak, akik felváltva érdekes, tanulságos és főleg lélekemelő szavaikkal kellemes estét biztosítottak a megjelenteknek.
Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója Kassán született 1884-ben. Pedagógiai képzettsége mellett élénken érdeklődött a politika, főleg a női érdekképviselet és érdekvédelem iránt.
Elkötelezett keresztény politikus, az első magyar női képviselő volt a parlamentben.
Az 1920-as években kezdett mind erősebben a nőmozgalommal foglalkozni és 1923-ban néhány társával megalapította a Szociális Testvérek Társaságát. A szociális munka, az egészségügy, a kultúra, a nevelés és a közélet területét célozták meg tevékenységükkel. Szilárd hittel, elkötelezett erkölcsi állásfoglalással, szociális érzékenységgel végezték a munkájukat. Minden tevékenységüket az Istenbe vetett hit és emberség jellemezte.
A második világháború alatt világnézeti kurzusokat szerveztek, a keresztény értékrendet népszerűsítették a hitleri propagandával szemben.
Amikor Szlovákiában megkezdődött a zsidóüldözés, Slachta Margit Rómába utazott és XII. Piusz pápától kérte közbenjárását a zsidók megmentésére.
Rendházukban maga is bújtatott üldözött zsidókat, megmentve őket a biztos haláltól. A háború után visszaült a parlamentbe, de többször összetűzésbe került az országgyűlés pártjaival, például amikor tiltakozott az egyházi iskolák államosítása ellen. 1949-ben letartóztatásától tartva Ausztriába, majd az Amerikai Egyesült Államokba disszidált és végleg ott telepedett le.
(Fotó: Zsidek Kolarovics Veronika,Facebook)
Buffalói rendházukban élve is aktívan dolgozott, segítette az 1956-os menekülteket, álnéven levelezett itthoni testvéreivel, munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak. Emigrációban halt meg 1974-ben, Buffalóban temették el, de 2021-ben földi maradványait exhumálták és Budapesten, a Fiumei úti temetőben Erdő Péter bíboros celebrálásával helyezték végső nyugalomra.
A Szociális Testvérek Társasága 1989-ben újra szerveződött, nálunk többek között Homonnán, Ilaván, Turócszentmártonban, Kassán, Zólyomban, Pozsonyban dolgoznak.
A közösség 1998 óta pápai jogú apostoli élet társasága és azóta a nemzetközi központ Budapesten van. A szociális testvérek a világ számos táján működnek még Kubában, Mexicóban és a Fülöp-szigeteken is. A tagok nem viselnek úgynevezett egyenruhát, de az egyszerűségre törekedve ünnepélyes alkalmakkor szürke ruhában jelennek meg. A fogadalmi tétel alkalmával a Szentlélek jelvényét, feszületet és gyűrűt kapnak, és ezt viselik. Latika Magdolna megmutatta, hogy fogadalomtétele 25. évfordulóján az eredeti gyűrű mellé egy ezüstgyűrűt is kapott. Filip Ágnes felolvasta Slachta Margitnak a Hiszekegy mintájára írt saját Hiszekegyét, amelynek minden sora mély hitéről máig elfogadható és megszívlelendő gondolatokat tartalmaz.
Elmondták azt is, hogy az ima végigkíséri napjaikat, heti testvéri találkozókat tartanak, amelyeken megbeszélik mi történt velük, a környezetükkel, a munkájukban, kinek hol lenne szüksége segítségre, majd lelki napokon vesznek részt és évente nyolc napos lelkigyakorlat következik. Összejöveteleikre a családiasság, a szépség, a jó értelemben vett nemesség szorgalmazása a jellemző. Nyitottak minden újdonságra, technikai foglalatosságra. Elfogadják, hogy a világ változik, változnak a szabályok, de a közösségük tud alkalmazkodni, mégpedig úgy, hogy eredeti elveiket nem adják fel és meggyőződésük, hogy a hit átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon is.
Latika Magdolna és Filip Ágne (Fotó: Zsidek Kolarovics Veronika,Facebook)
A két testvér, ahogy egymást szólítják, beszélt munkájukról, amelyet Pozsonyban végeznek immár harminc éve, de szívesen látogatják az ország minden pontján élő testvéreiket, illetve a külföldön tevékenykedőket egyaránt. Már a rendszerváltozás után felfigyeltek rá, hogy Pozsonyban sok a vidékről érkezett fiatal, akik itt tanulnak, dolgoznak, de nincs igazi közösségi életük. Először a katolikus egyházzal együttműködve énekkarokat alakítottak, majd egyre többen csatlakoztak hozzájuk, így egyre szélesebb lett a tevékenységü és egyre szorosabb a kapcsolat, amely kiterjedt a családokra is. A családlátogatások során megtapasztalták, hogy besegíthetnek a gyermeknevelésbe, időnként a gyermekek felügyeletébe és szükség esetén a beteggondozásba.
Teljes odaadással szorgalmazzák azóta is a magyar közösségek felkarolását, a magyar rendezvények szervezését idei mottójuk jegyében, amely így szól: „Engedd, hogy mozdítson a Lelkem, válaszd az életet”.
Minden évben más a mottójuk, amely mintegy irányt ad munkájukhoz, elhivatottságukhoz, a kicsit jobbá tenni a világot gondolatához. Külön kihangsúlyozták, hogy mindenkinek tudatosítania kell, hogy küldetése van az életben és a legfőbb küldetés, hogy szeressük egymást. Nekik a legnagyobb örömet az jelenti, hogy amit harminc évvel ezelőtt elkezdtek, nem volt hiábavaló, akikkel kezdték, mára családot alapítottak, vagy ha nem, akkor is értelmes, tartalmas életet élnek. Elhívják egymást ünnepeikre, keresztelőkre, lakodalmakra és a szeretet, a hit, a liturgia, a nemzettudat ügyét szorgalmazzák környezetükben. A mai bonyolult világunk sok kérdést felvet, nem könnyű meglátni, mi a lényeges, mit engedhetünk el, mit mellőzhetünk és mit fogadhatunk el, de Istenben bízva, szeretettel élve és azt hirdetve megtalálhatjuk a kérdéseinkre és kételyeinkre a válaszokat. Ebben erősítette meg a résztvevőket a két testvér előadása. A Szociális Testvérek Társasága nyitott mindenki felé, aki érdeklődéssel fordul hozzájuk és kész részt venni szerteágazó tevékenységükben.
BM/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


