Újabb két tárgyalási fejezetcsoportot nyitottak meg Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatában, a belső piacról, valamint a versenyképességről és az inkluzív növekedésről szólókat – jelentette be Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos kedden Luxembourgban.
Kiemelte: az újabb fejezetek megnyitását az ukrán hatóságok kitartó munkája és az uniós tagállamok erőteljes támogatása tette lehetővé.
Kos emlékeztetett arra, hogy Ukrajna több mint négy éve háborúban áll, Oroszország kész mindent elpusztítani, ami az útjába kerül, az ukránok azonban a rendkívüli körülmények ellenére is folytatják országuk átalakítását és az európai uniós csatlakozáshoz szükséges reformok végrehajtását. „Nincs még egy olyan ország, amely ezt a szinte lehetetlen küldetést valóra váltaná” – jelentette ki.
Az uniós biztos kiemelte, hogy az újonnan megnyitott tárgyalási fejezetcsoportokhoz kapcsolódó reformok kézzelfogható előnyökkel járhatnak az ukrán lakosság számára.
A belső piacra vonatkozó intézkedések megkönnyíthetik az ukrán vállalkozások európai kereskedelmi tevékenységét, elősegíthetik a tisztességes versenyt, javíthatják a fogyasztóvédelmet, valamint kedvezőbb feltételeket teremthetnek a beruházásokhoz és a munkahelyteremtéshez.
A versenyképességről és az inkluzív növekedésről szóló fejezetcsoport reformjai az oktatás fejlesztését, a vállalkozások támogatását, az új technológiák elterjedését és a munkakörülmények javítását szolgálják. Kos szerint ezek az intézkedések Ukrajna gazdasági újjáépítéséhez és az állampolgárok életminőségének javításához is hozzájárulhatnak.
Hangsúlyozta, hogy
a két újabb fejezetcsoport megnyitása jelentős eredmény, de a csatlakozási folyamatnak tovább kell haladnia. A következő cél a még fennmaradó két tárgyalási fejezetcsoport mielőbbi megnyitása.
Az uniós biztos megerősítette, hogy Ukrajna az európai uniós csatlakozási folyamat éllovasai közé tartozik, és a háború ellenére is következetesen halad a teljes jogú tagság felé.
„Oroszország nem fogja megakadályozni, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává váljon” – szögezte le.
Ami az ukrán mezőgazdaságra vonatkozó célzott megoldásokat illeti, Kos elmondta: ennek pontos részleteit a tagállamok és Ukrajna közötti tárgyalások során kell kidolgozni.
Hangsúlyozta:
Európában egyszerre szeretnék megvédeni az gazdákat és segíteni Ukrajnát abban, hogy termékeit hagyományos piacain értékesíthesse.
„Hiszünk Ukrajna európai jövőjében, és biztosítani szeretnénk, hogy tagsága a lehető legnagyobb előnyökkel járjon mind Ukrajna, mind az Európai Unió számára. Ezért van szükség ezekre a célzott megoldásokra: egyfelől védjük az európai gazdákat, másfelől segítjük az ukrán mezőgazdaság további fejlődését” – mondta.
Hozzátette: nemcsak arról van szó, hogy Ukrajna igazodjon a közös agrárpolitika szabályaihoz, hanem arról is, hogy termékeit exportálhassa Afrikába, Ázsiába és a Közel-Keletre.
Vszevolod Csencov, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese hangsúlyozta:
a mostani döntéssel a hat tárgyalási fejezetcsoportból már négy megnyílt Ukrajna előtt, ami az ország reformtörekvéseinek és az uniós tagállamok egységes támogatásának eredménye.
Csencov hangsúlyozta, hogy az uniós csatlakozáshoz szükséges reformok végrehajtása az ukrán kormány és parlament legfontosabb prioritása, és céljuk a fennmaradó két tárgyalási fejezetcsoport mielőbbi megnyitása. Hozzátette: Ukrajna uniós integrációja nemcsak az ország újjáépítését segítheti, hanem Európa versenyképességéhez, gazdasági biztonságához és stratégiai autonómiájához is hozzájárulhat, különösen az ipar, az energia, a technológia és a védelmi ipar területén.
MTI/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


