Negyed évszázada a kárpát-medencei magyar családokért

Negyed évszázada a kárpát-medencei magyar családokért

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége egy magyarországi székhelyű civil ernyőszervezet, amely a Kárpát-medencében élő magyar családok és családszervezetek érdekeinek képviselete és támogatása céljából még 2001-ben, Csongrádon alakult meg.

A huszonöt éves jubileumi küldöttgyűlést a hagyományok tisztelete szerint szintén Csongrádon, ünnepi keretek között szervezték meg október második hétvégéjén.

Fotó: KCSSZ

A jubileumi rendezvényen részt vettek a délvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki és a magyarországi régiók küldöttei egyaránt, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt negyedévszázad közös munkájára és eredményeire.

Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke, aki már a harmadik mandátumát tölti a szervezet élén, köszöntő szavaiban értékelte, hogy az elmúlt 25 év alatt a ma már közel száz tagszervezetet számláló szövetség töretlenül képviseli a családbarát szemléletet.

Az ünnepségen jelen volt a Felvidékről mások mellett a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Hideghéthy Andrea, aki kulcsszerepet játszik a felvidéki családos szervezetek összefogásában és a közös programok lebonyolításában, a felvidéki ernyőszervezet képviseletében, amely koordinációs partnerként segíti a KCSSZ regionális munkáját és programjait, továbbá Pásztor Csaba, a peredi Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete (MÁNCsE) elnöke, aki a KCSSZ központi elnökségében képviseli a Felvidéket.

Fotó: KCSSZ

Hírdetés

További felvidéki szervezetek a lekenyei Pro Le-Ti Polgári Társulás, a dunaszerdahelyi Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás (FEMIT), a várhosszúréti Gömöri Kézművesek Társasága, a perbenyiki Jó Pásztor Háza, a somorjai Jóindulat – Dobroprajnosť Polgári Társulás, a Komáromi Protestáns Nőegylet, a Kuckó Polgári Társulás, a kistárkányi Nagycsaládosok Egyesülete, a visnyói KIK – Keresztény Ifjúsági Közösségek, a koloni Élő Zoboralja Polgári Társulás.

A szervezet tagjai és vezetői elkötelezettek a magyar nyelv és kultúra, valamint a nemzeti identitás határon túli megmaradásának támogatásában, és a nemzeti összetartozás érzését képviselik, illetve erősítik a különböző régiókban élő magyar családok, közösségek és civil szervezetek között.

Több száz rendezvény és az ifjúsági tagozat sikerei

A szövetség tevékenysége több száz rendezvényt foglal magukba, amelyek a társadalmi kapcsolatokban az egységet és a közös nemzeti értékeket jelenítik meg a mindennapokban. Az ifjúság megszólítása és bevonása 2023-tól kezdődően különleges helyet kapott a szövetség életében, hiszen ekkor az Alapszabályba is hivatalosan belefoglalták az Ifjúsági tagozat megalapítását.

Fotó: KCSSZ

A fiatalok egy önkéntességre nevelő és oktató programban vettek részt, amelynek során megszerzett tudást a saját életükben és a közösségi munkájukban egyaránt sikerrel tudják hasznosítani.

Az ifjúságnak az önkéntes munkába való bevonásáért végzett kitartó munka eredményeképpen ma már huszonöt-harminc képzett fiatal aktív részese a szövetség életének. Ezek a büszkeségre okot adó fiatalok a Kárpát-medencéből érkezett családszervezetek és a családbarát civil szervezetek vezetőivel, valamint képviselőivel együtt ünnepelték a KCSSZ negyed évszázad alatt elért közös sikereit.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »