A fuvarozók ügye is az Országgyűlés előtt

A fuvarozók ügye is az Országgyűlés előtt

Az Országgyűlés kedden tárgyalta a jövedéki adóról szóló törvény módosítását is. A Tisza szerint a javaslat hozzájárul a magyar fuvarozók versenyképességének megőrzéséhez, a Fidesz és a KNDP élesen kritizálta a javaslatot, a Mi Hazánk szerint pedig az csekély segítség csupán a fuvarozóknak.

Kormány: segítenek csökkenteni a fuvarozók költségeit

Kármán András pénzügyminiszter kiemelte: a fuvarozás nem önmagában álló tevékenység, hanem a gazdaság működésének egyik alapvető feltétele, az ipari termelés, a mezőgazdaság, az építőipar és a kereskedelem egyaránt támaszkodik a közúti áruszállításra. Az alapanyagokat el kell juttatni a gyárakba, a késztermékeket a kereskedőkhöz, az élelmiszereket az üzletekbe, a vállalkozások működéséhez szükséges áruk jelentős része pedig szintén közúton jut célba – magyarázta.

Úgy vélte, ezért a közúti közlekedési ágazat költségeinek alakulása nem kizárólag az érintett vállalkozások belügye.

Emlékeztetett: az elmúlt időszakban az üzemanyagárak alakulása nagy kihívást jelentett a közúti közlekedési ágazatnak. Nyilvánvaló, hogy az üzemanyagárak emelkedése globális jelenség, és olyan világpolitikai folyamatok eredménye, amelyekre a magyar kormánynak érdemi ráhatása nincs – jelentette ki.

Elmondta: a fuvarozó szektort érintő problémák jelentős részét azonban nem a jelenlegi üzemanyagárak, hanem az Orbán-kormány által előidézett strukturális problémák okozzák, ugyanis az előző politikai ciklusban stagnált a gazdaság, esett az ipari teljesítmény, ami lecsökkentette a szállítás iránti keresletet. A globális üzemanyagkrízis miatti áremelkedés csak az utolsó csepp volt – mutatott rá.

A tárcavezető kiemelte: ugyan Magyarországon az üzemanyagok átlagára továbbra is kedvezőbb, mint a környező országokban, de a kormány meghallgatta a fuvarozók kérését és kész segíteni.

Megjegyezte: Magyarországon több mint 12 ezer közúti fuvarozó vállalkozás működik, ezek jelentős része kis- és középvállalkozás, és ezek a vállalkozások együttesen mintegy 100 ezer embernek adnak megélhetést.

Kifejtette: a törvényjavaslattal a kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető összeget az év végéig literenként 25 forinttal megemelik, ami összességében 6,3 milliárd forint támogatást jelent az ágazatnak. Ez a törvényjavaslat egy célzott és időben korlátozott jövedékiadó-intézkedést tartalmaz, amellyel konkrét, rövidtávon alkalmazható eszközt biztosítanak az érintett vállalkozások költségeinek csökkentésére – mondta.

A törvényalkotási bizottság többsége támogatta a javaslatot

Kiss Máté Zsolt (Tisza), a törvényalkotási bizottság tagja a testület álláspontját ismertetve közölte: a bizottság a javaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a házszabály követelményeinek, az összegző jelentést a törvényalkotási bizottság 14 igen szavazattal, 7 nem ellenében és tartózkodás nélkül fogadta el.

Németh Balázs Lajos (Fidesz) ugyanakkor a kisebbségi véleményt ismertetve kifejtette: a javaslat egy újabb elvetélt kísérlet, hogy a kormány megfékezze az üzemanyagárrobbanást, egyúttal elismerése annak, hogy a leginkább érintett kör, a fuvarozók nem kaptak semmilyen segítséget az 5000 forintos támogatással.

Az előző kormány a védett árral minden magyar rendszámú autósnak segített – fűzte hozzá.

Tisza: a kormány meghallja a szakma jelzéseit

Polgár György (Tisza) arról beszélt, hogy a javaslat célja világos és egyértelmű: a gázolajár emelkedése okozta terhek enyhítése, a segítségnyújtás a fuvarozóknak. A közúti fuvarozás ugyanis nem egy egyszerű gazdasági ágazat, ez biztosítja, hogy az áruk eljussanak az üzletekbe, a nyersanyagok a gyárakba, a magyar export pedig a külföldi piacokra – sorolta.

Közölte: a gázolajpiac alakulása egész Európában nehéz helyzetet teremt, hiszen a gázolaj ára jelentősen megemelkedett, a nemzetközi piaci hatások egész Európát érintik. A kormány feladata, hogy hatékony és jó megoldást adjon a helyzetre, ez a javaslat is ezt a célt szolgálja – vélekedett.

Kitért rá: a javaslat célzott segítséget jelent azoknak a fuvarozóknak, akik a legnagyobb mértékben érzik az üzemanyagdrágulást, jól átgondolt, felelős beavatkozás, amely figyelembe veszi a költségvetési szempontokat, átmeneti időszakra szól, és közvetlenül csökkenti fuvarozók terheit.

Hírdetés

Megjegyezte: ha a fuvarozás költségei emelkednek, az végső soron mindenkit érint, ezért is fontos, hogy az állam partnere legyen a vállalkozásoknak.

A képviselő azt mondta: a javaslat azt mutatja, hogy a kormány figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, meghallja szakma jelzéseit és kész gyorsan, hatékonyan közbeavatkozni. Ez a lépés hozzájárul a magyar fuvarozók versenyképességének megőrzéséhez, munkahelyek védelméhez és az ország gazdasági stabilitásának megőrzéséhez – fogalmazott.

Fidesz: a kormány későn lép és a jogosulti kört is szűken határozzák meg

Palóc André (Fidesz) rámutatott: a javaslatban szereplő literenkénti 25 forintos segítséggel szemben a fuvarozók kérése 128 forint volt, tehát a kormánytól az ötödét sem kapják, mint amit reméltek. Értékelése szerint az ár nem indokolatlanul emelkedik, hanem azért, mert kivezették a védett árat.

Kitért arra, hogy már eddig is 15 százalékos növekedés jelentkezett a teherszállításnál, azaz már most látszik a nyomás a gazdaságban.

Értékelése szerint a kormány későn lép, a jogosulti kört szűken határozza meg és ennek következtében a kisfuvarozók és a csomagszállítók nem számíthatnak segítségre.

Felidézte Magyar Péter ígéretét az azonnali adócsökkentésről és 480 forintos benzinárról, illetve azt, hogy április 16-án még azt ígérte, fenntartják a védett árat.

Rendkívüli drágulás következett be, ezt érzik a fuvarosok, akik elégedetlenek a lépéssel és akik lényegében semmilyen segítséget nem kapnak – közölte.

A Fidesz továbbra is a védett üzemanyagár bevezetését tartja indokoltnak – rögzítette, jelezve: a javaslatot nem támogatják.

KDNP: részmegoldás és maszatolás, amit a kormány csinál

Hargitai János (KDNP) arról beszélt, hogy a törvény tartalmával kapcsolatban következetesen ugyanazt képviselik ellenzékben mint kormányon.

A KDNP-s politikus az előtte felszólalóhoz hasonlóan kiállt a védett ár mellett. Idézte a témában elhangzott kormányzati ígéreteket a beavatkozás lehetőségéről, és kitért arra, hogy előző nap Kapitány István azt közölte, amíg ő miniszter, addig védett ár biztosan nem lesz Magyarországon.

Hargitai János a kormány intézkedéseit részmegoldásnak és maszatolásnak minősítette, aláhúzva: az ötezer forinttal senki nem volt elégedett, azok sem, akik kapták és azok sem, akik kimaradtak.

Most is olyan döntést hoznak, ami elégedetlenséget vált ki – mondta, utalva a fuvarozók elvárásaira.

A gázolaj árának emelkedése nem tegnap kezdődött, késve lép a kormány és keveset ad, tüneti megoldásokkal kísérletezik – összegzett.

Azt javasolta, legyenek bátrak és támogassák a Fidesz és a KDNP törvényjavaslatát a védett ár visszaállításáról.

Jobbik: porhintés a kormány 25 forintos támogatása

Apáti István (Mi Hazánk) közölte, megszavazzák a javaslatot, mert kis segítség is segítség.

Értékelése szerint a fuvarosok által elvárt 128 forinttal szemben ugyanakkor a 25 forint igen csekély támogatás, porhintés, és ráadásul a tűzifa szállításhoz használt járművek nagy részének sem jár majd.

Ugyanazzal állnak elő, mint amit a Fidesz folyamatosan előadott, azaz a pozitív eredmények az Önök eredményei, de ha kár, hiba következik be, akkor azért a külső, nemzetközi körülmények a felelősek.

Azt javasolta a kormánynak, forduljon vissza erről az útról.

Szerinte az összes nyugat-európai elvárást szolga lelkűen végrehajtják, de mélyen hallgatnak arról, hogy az IMF milyen elvárásokat fogalmazott meg, mit mondott tollba.

Ne ahhoz mérjék magukat és arra hivatkozzanak, hogy mit vettek át, hanem abból induljanak ki, hogy milyen felhatalmazást kaptak. Az agresszív fellépést és keménykedést az IMF-el, az Európai Néppárttal és Ursula von der Leyennel szemben kell előadni, nem akkor, amikor komoly hatalmi és létszámfölénnyel oktatnak ki ellenzéki képviselőket.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »