Parolin bíboros XIV. Leó műtétjéről: Beszéltem a pápával, nagy lelki nyugalomról tett tanúságot

Parolin bíboros XIV. Leó műtétjéről: Beszéltem a pápával, nagy lelki nyugalomról tett tanúságot

Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkár október 13-án, kedden újságíróknak válaszolva elmondta, hogy előző délután beszélt XIV. Leó pápával, akit kedden délután megoperálnak a római Gemelli-kórházban. A bíboros hangsúlyozta, hogy a Szentatya nagy lelki nyugalommal fogadta a váratlan egészségügyi problémát. Reményét fejezte ki, hogy a korai felismerésnek köszönhetően a beavatkozás sikeres lesz.

Pietro Parolin bíboros Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen október 13-án délelőtt tartott konferencia alkalmával nyilatkozott az újságíróknak XIV. Leó pápa egészségi állapotáról. A rendezvényt a vatikáni I. János Pál Alapítvány szervezte, I. János Pál: Iustitia et Pax – A béke megőrzése és előmozdítása ebben a nyugtalan világban címmel.

„Mindannyiunkat mélyen megérintett a nyugalma” – mondta a bíboros, felidézve, hogy a pápa október 11-én, vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával milyen higgadtan jelentette be közelgő műtétjét. „Reméljük, ahogyan ő maga is mondta, hogy még a nehézség legelején járunk, és ezért a probléma mielőbb megoldható.

Nagy lelki nyugalom

A vatikáni államtitkár elmondta, hogy hétfő délután személyesen beszélt a Szentatyával. „Nagy nyugalommal beszélgettünk. A Szentatya valóban nagyszerű példát mutat ebben a tekintetben.” Parolin bíboros ugyanakkor elismerte, hogy aggodalommal fogadta a hírt. „Aggódom, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyesmi történhet” – fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy hála Istennek, az elváltozást időben felfedezték, így mielőbb kezelni lehet. „Általában, ha ezeket a dolgokat időben felismerik, meg lehet oldani a problémát” – hangsúlyozta.

„Isten meglepetései”

A bíboros a világ minden részéről érkező szeretetnyilvánításokról is beszélt.

Hírdetés

– mondta, arra buzdítva a híveket, hogy a műtét idején is fejezzék ki lelki közelségüket. Egy újságíró megkérdezte, hogy derült égből villámcsapásként érte-e őket a hír. „Igen, természetesen, mert senki sem számított rá. De ezek – ahogyan a pápa mondta – Isten meglepetései” – válaszolta Parolin bíboros.

Kikucsi japán bíboros: A pápa mielőbb túl szeretne lenni a műtéten

Kikucsi Iszao tokiói érsek, bíboros, a Caritas Internationalis elnöke október 12-én, hétfőn a közösségi médiában számolt be arról, hogy a nemzetközi karitászszervezet főtitkárával, Alistair Duttinnel együtt magánkihallgatáson fogadta a Szentatya. Kikucsi bíboros elmondta, hogy XIV. Leó pápa kisebb beavatkozásként beszélt a műtétről, és biztosította őt arról, hogy semmilyen testi panaszt nem érez.

„Imádkoznunk kell a Szentatyáért” – zárta beszámolóját a tokiói érsek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »