„Ameddig bírom, színpadon maradok” – Oszvald Marika Rimaszombatban

„Ameddig bírom, színpadon maradok” – Oszvald Marika Rimaszombatban

Dalra fakadt, táncolt, megnevettette és meghatotta a közönséget Oszvald Marika, aki először látogatott Rimaszombatba. A Bohó Markusz vezette beszélgetős esten a színésznő nemcsak a színházról és a családjáról mesélt őszintén, hanem a mai világ változásairól, a fiatal művészek lehetőségeiről és a szeretet fontosságáról is.

A volt Iparoskör nagytermében telt ház előtt idézte fel életének és pályafutásának meghatározó pillanatait.

Négyévesen már a színpadon volt

Oszvald Marika számára a színház nem választott pálya, hanem szinte a születésétől fogva az élete része. Szülei is színészek voltak, ő pedig már négyévesen színpadra lépett Debrecenben. Gyerekként sokat sürgött-forgott a színházban, énekversenyeket nyert, többféle sportot kipróbált, és balettozott is.

Mint mesélte, mindig imádta használni a testét, a mozgás öröme pedig később a színpadi játékának is meghatározó elemévé vált.

1972-ben felvették az operett tanszakra, ahol Vámos László volt a tanára. Soha nem gondolt arra, hogy más hivatást válasszon. Már fiatalon rajongott a nagy elődökért, akik példaként álltak előtte, ma pedig ő fordul hasonló szeretettel és figyelemmel a fiatalabb generáció felé.

Édesapja kritikája is előre vitte

A színésznő meghatóan beszélt szüleiről is. Édesanyját saját megfogalmazása szerint a klónjának tartja, akit földre szállt angyalként őriz az emlékezetében. Édesapjával együtt is szerepelt, és különösen sokat jelentett számára, hogy apja a munkája mellett mindig időt szakított arra is, hogy az életre nevelje.

A kritikát sem kerülte, sőt – vallotta be – kifejezetten szereti. Édesapja is gyakran bírálta, de nem azért, hogy elvegye a kedvét, hanem mert azt akarta, hogy még jobb legyen.

Megtanulta értékelni a tapasztaltabbak véleményét, hiszen az idősebbek tudása és élettapasztalata sokat segíthet a fiataloknak.

A megfelelési kényszert is inkább pozitívan éli meg. Fontos számára, hogy a körülötte lévők jól érezzék magukat. Szeret adni, örömet szerezni, és nagyra értékeli, ha megbízzák egy feladattal, amelyet aztán lelkiismeretesen elvégezhet.

Fotó: HE/Felvidék.ma

A színház számára játék

Oszvald Marika számára a színház mindenekelőtt játék. Úgy érzi, a feladatok rendre megtalálják, neki pedig az a dolga, hogy örömmel és odaadással éljen a lehetőségekkel. Hálás a sorsnak, hogy művészi pályája így alakult, és hogy azt csinálhatja, amit mindig is szeretett.

A közönség Rimaszombatban is megtapasztalhatta, mennyire természetes számára a színpadi jelenlét.

Hírdetés

A beszélgetés közben dalra fakadt, táncra perdült, és a tőle megszokott lendülettel, humorral színesítette az estét.

Nem csupán mesélt a színházról, hanem ízelítőt is adott abból az energiából, amely hosszú évtizedek óta a védjegye.

„A finomság avíttassá vált”

A beszélgetés során a művésznő a mai kulturális közeg változásairól is elmondta véleményét. Úgy látja, a fiataloknak ma különösen nehéz dolguk van, ha ki szeretnének tűnni a tömegből, hiszen nem mindig kapják meg a lehetőséget arra, hogy igazán kibontakozzanak.

A jelenlegi kulturális irányvonal sem áll közel hozzá. Szerinte a világ eldurvult, a közízlés egyre inkább a harsányság és a közönségesség felé mozdul, miközben a finomság és a visszafogottság mintha kiment volna a divatból. Az önérvényesítés és a karrier sokszor mindent felülír, az emberek pedig hajlamosak megfeledkezni egymásról.

Oszvald Marika szerint azonban az ember akkor maradhat igazán egészben, ha nemcsak önmagáért tesz, hanem másoknak is jót ad.

Talán ez a gondolat magyarázza azt a közvetlenséget is, amellyel a közönséghez fordult. Megjegyezte, számára a siker nem pusztán az elismerésről szól, hanem az emberek közötti kapcsolatról is.

Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma

A Kis hableánytól a nagymamaszerepig

Bár elsősorban az operett és a színház világából ismeri a közönség, televíziós szereplései révén is sokak szívébe belopta magát. Úgy fogalmazott, valamelyest annak is köszönheti a celebként való ismertségét, hogy sokat hívták televíziós műsorokba. Sokan emlékezhetnek rá A kis hableány magyar hangjaként is.

Élete legnagyobb boldogságai között említette lánya születését, és különösen meghatóan beszélt négy és fél éves unokájáról, Vincéről.

Mint megtudtuk, a kisfiú hosszú, tizenegyedik beültetéssel végződő próbálkozás után született meg, ezért érkezése különösen nagy ajándék a család számára.

A nagymamaszerep pedig új örömöket hozott az életébe, és szeretné megélni, hogy láthassa, merre indul majd unokája útja. A jövőjét illetően pedig egyszerűen fogalmazott: addig szeretné folytatni a pályát, ameddig bírja.

Telt ház és szívből jövő köszönet

Az est házigazdája, Bohó Markusz a rendezvény után meghatottan számolt be arról, milyen élményt jelentett számára a találkozás. Kiemelte, hogy Oszvald Marikát telt ház fogadta, a közönség pedig nevetéssel, figyelemmel és szeretettel töltötte meg a termet.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak az esemény sikeréhez, külön megemlítve Kvety Tímeát a gyönyörű virágcsokorért és Kovács Editet a finom szendvicsekért.

A rimaszombati közönség számára az este nem egyszerűen egy ismert művésznővel való találkozás volt. Oszvald Marika történetein keresztül egy olyan pályába és életszemléletbe nyerhettek betekintést, amelyben a munka szeretete, a humor, a család és az emberség egyaránt fontos helyet kap.

Fotó: HE/Felvidék.ma

Bohó Markusz a gömöri magyar kulturális élet fiatal, feltörekvő kezdeményezője, aki Várgedéről származik, és a rimaszombati Magánkonzervatórium végzős színinövendéke. Gyermekkora óta rajong a színházért, színészi álmairól sem mondott le, miközben egyre aktívabban vállal szerepet a kulturális élet szervezésében is. Nevéhez olyan rimaszombati beszélgetőestek fűződnek, amelyeken előbb Molnár Piroskát, majd Szacsvay Lászlót, most pedig Oszvald Marikát látta vendégül a Halhatatlanok Társulatából.

Célja, hogy a gömöri közönség személyesen találkozhasson a magyar színjátszás kiemelkedő alakjaival. A programsorozat decemberben a Mondjad, Atikám! című, József Attila életét és költészetét megidéző előadással folytatódik. Markusz saját kezdeményezéseivel és kitartásával azt bizonyítja, hogy fiatalon is sokat lehet tenni a magyar kultúra gömöri népszerűsítéséért.

Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »