Petíciót indított a Magyar Szövetség a szlovákiai magyar és nemzetiségi oktatás megmaradásáért. Az október 12-én, Pozsonyban bemutatott kezdeményezés kiszámítható finanszírozást, teljesíthető létszámfeltételeket és valóban elérhető anyanyelvi iskolákat kér. A szervezők a szülők, nagyszülők, pedagógusok és minden, a magyar oktatás jövőjét fontosnak tartó ember támogatását várják.
„A petíciót azért is indítjuk, hogy ne csak holnap, hanem holnapután is legyen magyar iskola” – fogalmazott Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke a sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta:
a párt nem utasítja el az iskolahálózat észszerű átalakítását.
A gyermeklétszám csökkenése miatt szükség lehet együttműködésre, új szervezeti megoldásokra és egyes intézmények átszervezésére. Ezeknek azonban olyan feltételek mellett kell megtörténniük, amelyek biztosítják a magyar nyelvű oktatás folytatását.
Gubík szerint
az elmúlt időszak miniszteri tárgyalásai, szakmai egyeztetései és közös nyilatkozatai ellenére a magyar közösség számára fontos javaslatok jelentős része nem jelenik meg a készülő szabályozásban.
A petícióval ezért egy helyen foglalják össze követeléseiket, és társadalmi támogatást kívánnak felmutatni mögöttük.
A létszámfeltételek mellé pénzügyi garancia is kell
Tamás Erzsébet, a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértője a minimális átlaglétszámok tervezett emelését nevezte az egyik legsúlyosabb problémának. Ismertetése szerint a javaslat az alsó tagozaton osztályonként átlagosan 15, a felső tagozaton 18 tanulót írna elő. A nemzetiségi iskolák számára kínált háromfős kedvezmény ezt 12, illetve 15 főre csökkentené.
A szakértő szerint
azonban ezek a követelmények több kisiskola és alacsony létszámú, teljes szervezettségű alapiskola számára nehezen teljesíthetők.
Ráadásul nem látják egyértelműen biztosítottnak, hogy az előírt létszámmal működő intézmények elegendő állami támogatást kapnak majd.
A petíció ezért mindkét tagozaton 12 fős osztálylétszám-átlagot, a teljes szervezettségű alapiskoláknál pedig a tervezett 147 helyett 108 fős minimumot kér. Tamás Erzsébet elmondta: a javasolt számokat 222 magyar alapiskola helyzetének áttekintése alapján határozták meg.
A legkisebb intézményeknél egyedi mérlegelést is szükségesnek tartanak. Ha a másik magyar iskola túl messze van, indokolt lehet további kivételt biztosítani. Ha viszont elérhető közelségben működik megfelelő fogadó intézmény, a fenntartóval közösen meg lehet vizsgálni az átszervezés lehetőségét.
A finanszírozás körül továbbra is sok a bizonytalanság.
Tamás Erzsébet szerint
nem tudják, hogyan alakul jövőre a kisebb iskolák támogatását növelő méretszorzó, és milyen feltételekkel lehet majd pótolni az esetleg kieső forrásokat.
A finanszírozási szabályozásban megjelenő különös elbírálás gyakorlati tartalma sem világos számukra.
Álláspontjuk szerint a létszámfeltételeket teljesítő nemzetiségi iskolák működését törvényi finanszírozási garanciával kell biztosítani, hogy ne kelljen évről évre külön támogatásért folyamodniuk.
Gubík László és Tamás Erzsébet (Fotó: Magyar Szövetség archív)
Nem csak a távolság számít: legyen elérhető a magyar iskola
A petíció másik fontos követelése, hogy az iskola elérhetőségét ne pusztán a távolság alapján ítéljék meg. Hat kilométer egyik településről néhány perces utat, máshonnan hosszú várakozást vagy nehézkes átszállást jelenthet.
Ezért az utazási időt, a gyermekek életkorát és a fogadó iskola kapacitását is figyelembe vennék, a járatok menetrendjét és az átszállásokat pedig az iskolához igazítanák. A szórványban élő gyermekek számára állami és regionális támogatással működő, ingyenes, biztonságos iskolabusz-hálózatot kérnek.
A kezdeményezést a petíciós bizottság tagjaként Berényi József és Csenger Tibor, Nagyszombat, illetve Nyitra megye alelnöke is támogatja. A sajtótájékoztatón elhangzott: a jelenlegi közösségi közlekedés nem minden térségben alkalmas arra, hogy több településről megfelelő időben és elfogadható utazási idővel juttassa el a gyermekeket az iskolába. Ehhez külön járatokra és biztos finanszírozásra lehet szükség; a feladat egészét a Rákóczi Szövetség sem tudja átvállalni.
Lehetséges szervezeti megoldásként az ipolysági magyar iskolaközpont példáját is felhozták. Az alapiskola és a gimnázium összekapcsolásával létrejött intézmény tapasztalatait más régiókban is érdemesnek tartják megvizsgálni. Tamás Erzsébet a kisiskolák esetében az óvoda és az alsó tagozat szervezeti összevonását is lehetséges útként említette.
Hat pontban foglalták össze a követeléseket
A szlovák kormánynak és az oktatási minisztériumnak címzett petíció az alábbi változtatásokat kéri:
Teljesíthető, törvényben rögzített létszámhatárokat a nemzetiségi alapiskolák számára.Az anyanyelvi iskola valós elérhetőségének vizsgálatát, valamint támogatott iskolabusz-hálózatot.Az összevonások és átszervezések nyelvi következményeinek kötelező felmérését, hogy a döntések után is megmaradjon a magyar nyelvű tanulás lehetősége.Önálló törvényi finanszírozási garanciát, továbbá célzott támogatást az iskolai klaszterek működésére és az oktatás nyelvén elérhető mentorálásra.A nemzetiségi oktatás összefüggő rendszerként való elismerését, valamint önálló nemzetiségi tanügyi hivatal létrehozását.A magyar tankönyv- és szaktankönyvhiány megszüntetését, a magyarországi szaktankönyvek szélesebb körű használatát és magyar nyelven is elérhető nevelési, tanácsadási szolgáltatásokat.
Tamás Erzsébet szerint
a nemzetiségi oktatás sajátosságait legalább az oktatási törvény külön rendelkezéseiben kellene rendezni, de önálló törvényt is indokoltnak tartanak.
A tankönyveknél pedig – a szlovákiai és magyarországi tantervek eltéréseinek figyelembevételével – nagyobb lehetőséget kérnek a magyarországi kiadványok használatára.
Az aláírásokkal a szakmai érveket kívánják megerősíteni
Gubík László legalább tízezer támogató aláírás összegyűjtését jelölte meg célként, de hangsúlyozta: ennél nem szeretnének megállni. Az aláírásgyűjtést a törvénytervezet második olvasatáig tervezik folytatni.
A pártelnök szerint
a közösségi támogatás súlyt adhat a szakmai követeléseknek. Ha az egyeztetések és a petíció nem hoznak eredményt, határozottabb nyilvános fellépést sem zárnak ki.
A sajtótájékoztató után az oktatási szakemberek minisztériumi egyeztetésre készültek. Tamás Erzsébet jelezte: választ várnak a jövő évi finanszírozás kérdéseire, és továbbra is kérik az iskolák fejlesztési terveiből származó, a hálózat jövőjének megtervezéséhez szükséges adatokat.
A petícióhoz ezen az oldalon lehet csatlakozni. Az aláírók azt a követelést támogatják, hogy az iskolák jövőjéről szóló döntésekben a gyermekek érdeke és az anyanyelvi oktatáshoz való tényleges hozzáférés kapjon biztos helyet.
SZE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


