Ősszel jelentősen megnő a vadon élő állatokkal való ütközés veszélye

Ősszel jelentősen megnő a vadon élő állatokkal való ütközés veszélye

Ebben az évszakban jelentősen megnő a gépjárművek és a vadon élő állatok ütközésének kockázata az utakon. A rosszabb látási viszonyok és az állatok intenzívebb mozgása miatt nagyobb a valószínűsége, hogy váratlanul a gépjármű elé kerüljenek.

2025-ben az Allianz – Szlovák Biztosító 2520 alkalommal járt el vadon élő állatokkal való ütközés kárigényében, amelyek értéke közel 9 millió euró volt. Helena Kanderková, a biztosító kommunikációs szakembere szerint az Allianz statisztikai adatai alapján

az ilyen balesetek egyre költségesebbek mind az autósok, mind pedig a biztosítótársaságok számára.

„Míg 2019-ben a vadon élő állatokkal való ütközés során keletkezett kár átlagértéke 1842 euró volt, addig 2025-ben már 3560 euróra emelkedett, ami hét év alatt több mint 93%-os növekedést jelent. Ennek oka elsősorban az alkatrészek és a javítások drágulása, de a technológiailag fejlettebb járműfelszerelések is” – mondta Dárius Nógli, az Allianz kárigénylési osztályának igazgatója.

Egy vadon élő állattal történő váratlan ütközés általában az autó elejét vagy oldalát éri, ahol károsíthatja a fényszórókat, a szenzorokat, a kamerákat, a vezetéstámogató rendszereket vagy a légzsákokat. A javítás költsége több tízezer euró is lehet.

Hírdetés

Tavaly a legmagasabb kárösszeg egy gépjármű és egy dámvad ütközése nyomán keletkezett, az Allianz több mint 50 ezer eurót fizetett ki a károsultnak.

Amennyiben állattal ütközik, azt a gépjárművezetőnek haladéktalanul jelentenie kell a rendőrségen a 158-as telefonszámon, mivel a biztosítási kárigény elbírálásához szükség van a rendőrségi jegyzőkönyvre, illetve annak igazolására, hogy a rendőrségnek jelentették az esetet.

„Fontos, hogy az ügyfél haladéktalanul jelentse a vadbalesetet a rendőrségnek, és bizonyítani tudja, hogy felvette velük a kapcsolatot. Ha a rendőrség a helyzet felmérése után nem küld ki járőrt, vagy nem vizsgálja ki az esetet a helyszínen, ez nem jelenti azt, hogy a biztosítási igényt automatikusan elutasítják” – magyarázza Lucia Strnad Muthová, az Allianz szóvivője.

A rendőrséget azért is szükséges értesíteni, mert az ütközés kárt okozhat másnak is, például a vadászterület használójának. A rendőrség gondoskodik arról is, hogy értesítsék az illetékes vadásztársaságot. A gépjárművezető soha ne nyúljon a sérült vagy elpusztult állathoz!

A vadon élő állatok leggyakrabban kora reggel és kora este tartózkodnak az utak közelében, amikor táplálékot keresnek vagy visszatérőben vannak. Fokozott figyelmet kell fordítani azokra az utakra, melyeket nem láttak el vadvédelmi kerítéssel, valamint az erdőkön és mezőkön át vezető útszakaszokra, valamint azokra a helyekre, ahol közlekedési táblák figyelmeztetnek a vadveszélyre.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »