Barsbaracska hűen őrzi helyi értékeit és jeles személyiségeinek emlékét. Ennek kiváló bizonyítéka az október 11-én megrendezett dr. Mihályik Szidor-emléknap. A rendezvény keretében szakmai konferencián elevenítették fel a Barsbaracskán született jeles személyiség életét és munkásságát, emellett ünnepélyes keretek között megnyitották emlékszobáját a községháza emeletén.
„A mai napon közösen emlékezünk meg jeles szülöttünkről, a nevelésügy kiemelkedő alakjáról, a látássérültek oktatásának úttörőjéről, a Braille-írás első magyarországi szorgalmazójáról” – hangzott el a konferencia megnyitóján.
Bogár Katalin köszöntötte a részvevőket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Bogár Katalin köszöntőjében kifejtette:
büszkék vagyunk arra, hogy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki életét a látássérült emberek oktatásának, elfogadtatásának és társadalmi felemelkedésének szolgálatába állította.
Munkássága maradandó nyomot hagyott a gyógypedagógia és a szociális gondoskodás történetében – emelte ki.
Wurczer Péter (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A jeles alkalmon magyarországi és szlovákiai szakemberek, valamint Mihályik Szidor leszármazottjai is jelen voltak.
A Mihályik 125 elnevezésű szakmai konferencia első előadójaként Wurczer Péter, Barsbaracska polgármestere és helytörténésze dr. Mihályik Szidor barsbaracskai kötődéseiről és életének főbb mozzanatairól beszélt.
Mint megjegyezte, európai jelentőségű személyiség volt.
Mihályik Szidor 1837. március 27-én született Barsbaracskán. Édesapja, Mihályik István a Kelecsényi-birtok egyik ügyintézője volt, édesanyját Halványi Máriának hívták. Hároméves korában a szomszédos Barsendrédre költöztek, később pedig Léván éltek.
A zeneszerző dr. Mihályik Szidor (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
1860-ban, párizsi tanulmányútja során találkozott először a Braille-írással. Jogi tanulmányait követően,
1865-ben lett a pesti vakok intézetének felügyelője. Az intézet korábbi vezetője a nagybátyja, Halványi János volt. Az intézményt 1895-ig vezette.
Az ő nevéhez fűződik a látássérültekről szóló első magyarországi könyv megjelentetése, amely 1870-ben A vakokról címmel látott napvilágot. Elévülhetetlen érdemei vannak a Braille-írás meghonosításában a történelmi Magyarország területén.
Michal Tkáčik (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az ő kezdeményezésére vásárolták meg az intézet új épületének telkét. A pompás, szecessziós stílusú épület felépítését azonban már nem élhette meg.
Nemcsak a vakok korszerű nevelésével foglalkozott, hanem zeneszerző is volt: ő komponálta az ismert magyar nóta, a Cserebogár, sárga cserebogár zenéjét – hangzott el a barsbaracskai községházán.
A műveltséget hozta el a vakoknak
Hagyatékáról Wurczer Péter elmondta, hogy dr. Mihályik Szidor köteteiből és a hozzá kapcsolódó tárgyakból állandó kiállítást rendeztek be az emlékszobában. Emellett az egykori barsbaracskai szülőháza közelében sétányt alakítanak ki, amelyet várhatóan a következő évben adnak át. Itt helyezik el Túri Török Tibor dr. Mihályik Szidort ábrázoló domborművét is.
Az íráson keresztül a műveltséget hozta el a vakok számára
– ezt már Michal Tkáčik, a Szlovák Köztársaság Braille-írásért felelős főkoordinátora, a Szlovák Vakok és Gyengénlátók Uniójának alelnöke mondta a konferencián.
Szemerei Éva és Somorjai Ágnes (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Előadásában végigvezette a hallgatóságot a Braille-írás szlovákiai kodifikálásának folyamatán, szólt a vakok számára készült könyvekről és nyomtatványokról, valamint a domborműves grafikákról, amelyek segítségével számos ismeretet sajátíthatnak el a látásukat elvesztő embertársaink.
A szlovákiai, lőcsei vakok intézete széles körű tevékenységet folytat. Az oktatás és a nevelés mellett könyvtár és nyomda is működik az intézményben. Napjainkban a látássérült fiatalok már a lakókörnyezetükben található iskolákba is járhatnak, így nem kell Lőcsére utazniuk. Ezt a fajta inklúziót már dr. Mihályik Szidor is szorgalmazta.
Dr. Mihályik Szidor hitvallása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Közös örökség, közös hagyaték
A harmadik előadás a budapesti vakok iskolájának történetét, valamint dr. Mihályik Szidor szerepét és jelentőségét mutatta be. Somorjai Ágnes és Szemerei Éva először az idén 201 éves tanintézmény múltját vázolta fel. Az iskola 1825 óta működik: az első tanévben még Pozsonyban, később pedig Pesten folytatták a munkát. A két évszázad alatt alig több mint egy tucat igazgatója volt az intézménynek. Dr. Mihályik Szidor 1865 és 1895 között vezette az iskolát, a második leghosszabb ideig az igazgatók közül.
„Dr. Mihályik Szidor humánus ember volt, aki a tudás mellett a jártasságok megszerzését is fontosnak tartotta. Ezáltal a hétköznapokra készítették fel a fiatalokat”
– szögezték le az előadásban.
Emlékszoba átadása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az intézmény vezetője megjegyezte, hogy tudtak arról, dr. Mihályik Szidor Barsbaracskán született, életének részleteivel azonban csak a legújabb kutatások során ismerkedtek meg.
Barsbaracska és a budapesti intézmény az utóbbi néhány évben szoros kapcsolatot alakított ki, és közösen göngyölítették fel az egykori igazgató munkásságát. A konferencia zárszavában ezzel kapcsolatban kifejtették:
dr. Mihályik Szidor a közös örökségük és hagyatékuk, amely összeköti őket.
A konferencia után adták át a már említett emlékszobát. A szalagot ünnepélyes keretek között Mihályik Szidor leszármazottjai, Mihályik Zoltán és Mihályik Attila vágták át.
A kiállítás részlete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az emlékszobában kiállított tárgyak javarésze dr. Mihályik Szidor hagyatékából származik. Megtalálhatók itt az általa kiadott kötetek, személyes tárgyai és portréi is. A falon elhelyezett ismeretterjesztő szöveg végigvezeti a látogatót életének és munkásságának főbb állomásain. A gyermekek számára egy kisebb sarkot is kialakítottak, ahol megtapasztalhatják, milyen látássérültként olvasni és ismereteket szerezni.
Az október 11-ei eseménysorozat a dr. Mihályik Szidor tiszteletére rendezett magyarnóta-gálával ért véget. A gálakoncert nyitányaként a Cserebogár, sárga cserebogár kezdetű nóta csendült fel.
Gálaest a Kelecsényi-kastély nagytermében (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A rendezvény a magyar állam támogatásával valósult meg. Dr. Mihályik Szidorról korábban ITT, ITT és ITT írtunk.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


