Újabb győzelmével már negyedik a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás, 3. Liga)

Újabb győzelmével már negyedik a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás, 3. Liga)

A céhes városi csapat sorozatban harmadszor győzött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. A nyolcadik fordulóban a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán 3–0-ra diadalmaskodott az Aerostar Bacău felett, így a rangsorban előrelépett a negyedik helyre. A Sepsi OSK II. 3–1-re nyert a CSO Teleajenul vendégeként, az újonc Kovásznai Kárpátok pedig saját közönsége előtt 4–0-ra alulmaradt a Tricolorul Breaza ellen.

Kapott gól nélkül nyertek

Lendületesen kezdett a Kézdivásárhelyi SE, amely már a 7. percben vezetést szerzett, ekkor Gergely Alpár előkészítéséből Andrei Nicoloiu a hálóba gurított (1–0). A folytatásban is a házigazdák uralták a mérkőzést, azonban a szünetig újabb találat nem született. A második félidőben Iulian Nechita többször helyzetbe került, viszont a vendégek kapusa bravúrral védett. A céhes városi gárda aztán a 70. percben növelte előnyét, Gajdó Tamás beadásából Gergely fejelt a kapuba (2–0). Fölénye birtokában némileg visszavett a felső-háromszéki alakulat, ellenben a moldvai rivális így sem okozott problémát. A hajrában Liviu Negoiță legénysége lezárta a találkozót, a ráadásban a csereként beállt Varga Norbert beállította a végeredményt (3–0), így a kék-fehér mezesek magabiztos és megérdemelt győzelmet arattak.

Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 1. csoport, 8. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Aerostar Bacău 3–0 (1–0). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Robert Mormeci (Brassó). KSE: Minea – Gajdó, Burlacu, Varga M., Mitocaru (Banciu, 57.), Fábián, Drugă, Barta (Trombitás, 88.), Nicoloiu (Dobos, 57.), Gergely (Varga N., 78.), Nechita (Lőrincz, 88.). Edző: Liviu Negoiță. Bacău: Dura – Olteanu (Coroi, 46.), Prențu, Ganea, Plămadă, Mazilu, Băisan, Banu (Pruteanu, 71.), Hârjan (Patrichi, 50.), Bălan (Roman, 71.), Pantelei (Hrușcovschi, 77.). Edző: Andrei Întuneric. Gólszerzők: Nicoloiu (7.), Gergely (70.), Varga N. (90+1.). Sárga lap: Nicoloiu (21.), Gergely (44.), illetve Olteanu (23.), Patrichi (50.), Prențu (66.).

További eredmények, 1. csoport, 8. forduló: FC Bacău II.–CSM Vaslui 2–4, Ceahlăul Piatra Neamț–CSM Pașcani 1–1, Viitorul Onești–Székelyudvarhelyi FC 2–4, Jászvásári USV–Bradul Putna 0–1, CSM Adjud–Gyergyószentmiklósi VSK 4–1.

A táblázat:

1. Vaslui                            7              1              0              21–9       22

2. Adjud                            5              2              1              19–8       17

3. Jászvásár                      5              1              2              10–6       16

4. KSE                               4              2              2              19–13    14

5. Putna                            4              1              3              19–13    13

6. SZFC                             3              4              1              12–9       13

7. Aerostar                      4              0              4              13–11    12

8. Bacău II.                       3              2              3              11–17    11

9. VSK                               2              1              5              11–16      7

10. Onești                        1              1              6              12–16      4

Hírdetés

11. Ceahlăul                    0              3              5                3–17      3

12. Paşcani                      0              2              6                8–23      2

 

Hetedszer maradtak alul

Az orbaiszéki csapat rosszul indította a találkozót, fél óra elteltével háromgólos hátrányba került. A Breaza a 4. percben szerzett vezetést, ekkor George Bălașa továbbított a hálóba, majd a 21. percben a munténiai együttes ismét betalált, ezúttal Rareș Dogaru nem hibázott a befejezésnél. A megilletődött fürdővárosi labdarúgóknak nem sikerült magasabb fokozatba kapcsolni, ezt kihasználva a Gabriel Paraschiv irányította gárda a 31. percben növelte a különbséget, ez alkalommal Costin Ioniță célzott pontosan (0–3). Ezt követően Ciprian Răduțoiu hármas cserével igyekezett felrázni a házigazdákat, akik a szünetig némileg rendezték soraikat. A második felvonásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott, a Prahova megyei alakulat a 61. percben mégis eldöntötte a meccset, amikor Ioniță újfent eredményes volt.

Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 8. forduló: Kovásznai Kárpátok–Tricolorul Breaza 0–4 (0–3). Kovászna, városi sportpálya. Vezette: Sergiu Moraru (Bargaoani). Kovászna: Szántó – Stroe, Julan (Răduțoiu, 36.), Keresztély, Popica (Trandafir, 57.), Veres, Bocan (Tăgîrță, 57.), Găitan, Pakucs, Dedu (Bagoly, 36.), Zangui (Székeli, 36.). Edző: Vasile Gherghe. Breaza: Jaga – Radu, Ștefan, Nedelcu, Burlacu (Țăranu, 85.), Dogaru, Ioniță (Dudu, 78.), Toader (Stani, 70.), Duricu (Mîrșanu, 85.), Dumitrescu (Stoichi, 78.), Bălașa. Edző: Gabriel Paraschiv. Gólszerzők: Bălașa (4.), Dogaru (21.), Ioniță (31., 61.). Sárga lap: Bocan (39.), Bagoly (59.).

További eredmények, 2. csoport, 8. forduló: CSO Teleajenul–Sepsi OSK 1–3 (gólszerzők: Calofir 45+1., illetve Kocsis 18., D. Silaghi 78., Nistor 90.), Medgyes–Brassói Kids Tâmpa 4–1, Muscelul Aro Câmpulung–Négyfalusi VSK 0–1, CSO Băicoi–Zernesti Olimpic 1–1, Brassói Corona–Nagyszebeni Inter Stars 2–0.

A táblázat:

1. Corona                          6              2              0              22–3       20

2. Medgyes                       5              2              1              20–11    17

3. Băicoi                            4              4              0              16–6       16

4. Zernest                         5              1              2              17–17    16

5. Nagyszeben                 5              0              3              19–8       15

6. Sepsi OSK II.                5              0              3              17–15    15

7. Teleajenul                    4              1              3              18–14    13

8. Câmpulung                 2              4              2              16–13    10

9. Négyfalu                      3              0              5              10–17      9

10. Breaza                       1              1              6              10–21      4

11. Kovászna                  0              1              7                5–28      1

12. Kids Tâmpa              0              0              8                3–20      0

A harmadosztályú bajnokság kilencedik fordulójában a Kézdivásárhelyi SE pénteken 15 órától a CSM Pașcani vendégeként lép pályára, a Sepsi OSK II. pénteken 15 órától a Brassói Corona együttesét fogadja a Sepsi Duna Aréna melletti sportbázison, a Kovásznai Kárpátok pedig szombaton 15 órától a Négyfalusi VSK otthonában játszik.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »