Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Vizitkor a szülészorvos ordítva igyekezett meggyőzni egy anyát: azonnal vetesse el az ikreit, mert veszélyben az élete. A várandós így felelt: a hitem miatt nem tehetem. Erre jött az újabb megalázás. Jelen volt ott egy huszonéves orvostanhallgató is, aki a köpenye zsebében épp a rózsafüzérgyűrűjét érintette; ösztönösen kiemelte, s a háttérből felmutatta az asszonynak. Összenéztek. Ismét felhangzott: nem. A fiatal elkerült az osztályról, de naponta elvégezte a rózsafüzért az anyáért és gyermekeiért. Pár hónappal később a telefonjára egészséges újszülöttek képe érkezett meg.
Egyházunk ma is ilyen határozott szelídséggel mutatja fel a Szűzanya megerősítő jelenlétét nemzetünk számára. Sajátosan magyar lelkiség ez, hiszen amikor XIII. Leó pápa a Jézus Szíve-tiszteletet szorgalmazta, a magyar főpásztorok Magyarok Nagyasszonya ünnepének engedélyezését kérték. Így éledt fel a Kárpát-medencében számtalan Mária-áhítat, neki tett felajánlás és tiszteletére szentelt templom, s ez inspirálta az 1948-as Mária-évet, a magyar Egyház megemlékezését és felkészülését a jövendőkre.
Jöjj, jegyesem, megkoronázlak! – olvassuk az Énekek énekében, amit az Egyház már a korai századoktól Mária megdicsőülésére értelmezett, akit maga mellé vett a trónra a Bárány. Így látjuk őt számos római bazilika szentélyábrázolásán. A vének pedig a Jelenések könyvében koronáikat a Trónon Ülő elé helyezték, amit a jövő feltárása előzött meg a látnok számára. Szent István országfelajánlása e mennyei látomáshoz kapcsolta nemzetünket. Miután ugyanis a szent király elvezette népét az egy, igaz Isten imádására, a Szűzanyával való kapcsolatrendszerben rálelt arra a sajátos szálra, amely új nemzeti karizmaként jelent meg kora vallásosságában. Máriának adta nemzetét, hogy dicsősége legyen a Trónnál. Ezzel azonban nemzeti identitásunkat is kiemelte a csupán e világi keretek közül: élete záróköveként elhelyezte a magyarság életében az Istenre irányultságot, amely egybefog minden bordát, hiszen az egy nemzet a sok törzsből a kereszténység által jött létre, ennek beteljesedése a Magyarok Nagyasszonya tisztelete és a koronaátadás.
S hogy ez hitesemény és nem politikai húzás, azt minden korban újra és újra bizonyítania kell a hívő közösségnek, valahogy úgy, ahogyan az első ferencesekről mondták a Keresztelőről szóló bibliai állítás – égő és világító lámpás volt – folytatásaként: szüntelenül lámpásként égtek és világítottak Isten trónja és a boldogságos Szent Szűz előtt. Vagy ahogyan Szent Ferenc bátorította a klarisszákat: Szűz Máriával együtt elnyeritek a koronát. Ennek igazolásaként Szent Klára haldoklásakor megjelent Mária, aki arcával a haldokló arcára borult, úgy, hogy a kettőt nem lehetet megkülönböztetni egymástól.
A szekularizációval elérkezett az az idő, amikor mindenkinek személyesen kell döntenie, hogy kitől vesz arcot, kivel azonosítja magát, és kinek ajánlja fel a koronáját.
Ne félj, Mária! Ne félj, magyar Egyház, bátor következetességgel felmutatni a nemzetünket is világra szülő kereszténység csendes, égre irányuló radikalitását! Lásd meg, ilyenkor Mária arca hajol hozzád, vele válsz eggyé, ő lesz a koronád, mert ha a Szűz testében hordozhatta őt, nem kétséges, hogy te is megtestesítheted! (vö. Assisi Szent Klára)
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
