Három éve szolgál Újfehértón Mosztockij Sándor, akit október 4-én a helyi görögkatolikus templomban diakónussá szentelt Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök. A Szent Liturgia személyes hangú homíliájában a főpásztor arra biztatta: diakónusként is vegye észre azt, aki nehézségekkel küzd, álljon mellé, és segítsen neki fölemelni tekintetét.
Sokszor a karzatról hallhatták Mosztockij Sándor hangját az újfehértói görögkatolikus templomban. 2023 óta szolgál az egyházközségben lelkipásztori kisegítőként, közben hitoktatói és kántori feladatokat is ellát. A diakónusszentelés reggelén arról beszélt, hogy három év alatt otthonra talált a városban. A szenteléssel szolgálatának helye részben megváltozik: a karzatot nem hagyja el végleg, de immár az oltár körül is lesz feladata. „Már izgatottan várom” – mondta nem sokkal a szertartás előtt.
Az ünnepre családtagjai és barátai mellett papok, egykori szemináriumi társak, újfehértói hívek és a szülőföldjéről érkezett vendégek is megtöltötték a templomot. Batárról Lődár Jenő atyával több mint húszan érkeztek.
A szentelés előtt mondott homíliájában Szocska Ábel püspök az élet nehézségeiből indult ki. Arról beszélt: mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy érezzük, mintha sárban járnánk, és a terhek alatt lehajtott fejjel már csak a földet látjuk.
A templom és a művészet azonban képes fölemelni az ember tekintetét az ég, végső soron pedig Isten felé. Ebből bontotta ki a diakónusi szolgálat feladatát is: észrevenni azt, aki éppen „a porban és a sárban” érzi magát, mellé állni, és megkérdezni tőle: „Testvérem, miben segíthetek?”
A főpásztor ezután személyesen fordult Sándorhoz. Mint mondta, már eddig is olyan embernek ismerte meg, aki szívesen odaáll mások mellé, észreveszi a szükségüket, és próbál segíteni. Arra kérte, diakónusként is maradjon ilyen ember, Krisztus szolgája.
A homília ezen a ponton még személyesebbé vált. A főpásztor az előző héten Kárpátalján járt, és ellátogatott Batárra. A település mindkettőjük szülőfaluja. Megállt saját szülei egykori házánál, majd Sándorék portája előtt is. Imádkozott, gondolt Sándor szeretteire és arra, honnan indult az a fiatalember, akit néhány nappal később diakónussá szentel. Ekkor egy falevelet sodort a lába elé a szél. Az általa szívalakúnak látott levelet elhozta magával Batárról, falapra kasíroztatta, a másik oldalára pedig egy áldó szöveget választott. Ezt adta át Sándornak a szentelésére. Szocska A. Ábel püspök számára a levél a szülőföld, az otthon és az ott élők szeretetét fejezte ki. A történet felidézése a főpásztort is meghatotta. Arra biztatta az újszenteltet: „Igyekezzél emelt fővel az égre tekinteni, és másoknak is felhívni a figyelmét arra, hogy érdemes az égre nézni.”
Az új diakónus feleségéhez, Mosolygó Annamáriához is szólt a megyéspüspök. Arra kérte a tisztelendő asszonyt, álljon férje mellett hűségesen és szeretettel, és segítse őt ebben a törekvésében.
Mosztockij Sándort családtagjai és a Batárról érkezett hívek mellett korábbi elöljárói, pap barátai és társai is elkísérték a szentelésre, a Szent Liturgián papnövendékek kántorizáltak. Jelen volt többek között Mosolygó Péter máriapócsi kegyhelyigazgató, Sándor apósa; Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora; Szabó Antal, a szeminárium spirituálisa; Lődár Jenő, Mosztockij Sándor szülőfalujának papja; valamint az elmúlt évek tanulmányai és szolgálata során hozzá közel került fiatal papok: Levcsenkó Dávid, Feczák László Miklós, Elek Ádám, Gergely Tamás és Figeczki Gábor atyák. Az ünnepen az újfehértói római katolikus közösség plébánosa is osztozott az egyházközség örömében.
A liturgia végén Sivadó Csaba újfehértói parókus fordult a jelenlévőkhöz. Meghatottan köszönte meg, hogy a közösség ismét ilyen ünnepet élhetett át, és Sándorról is beszélt, akit az elmúlt három évben közelről ismerhetett meg.
Az újfehértói közösség gyermekei is köszöntötték a megyéspüspököt. Az egyházközség képviselő-testületének tagjai és Hosszú József, Újfehértó polgármestere ajándékokkal gratuláltak az újszenteltnek. Végül maga Sándor adott hálát Istennek és mindazoknak, akik körülvették, segítették és hivatásában támogatták.
*
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
