1849. október 6-án Aradon és Pesten vette kezdetét a magyar történelem egyik legsötétebb bosszúhadjárata. Bár a nemzet emlékezete elsősorban a tizenhárom honvédtábornokra és Batthyány Lajosra fókuszál, a császári megtorlás gépezete papokat, civileket és elszánt szabadságharcosokat is a halálba küldött. Varga Kamill ferences testvér írását adjuk közre.
A cikk a megtorlás megrázó részletei, az aradiak utolsó, siralomházi szavai mellett két rendkívüli egyházi személy – a gyóntató Sujánszky Euszták és a kései vértanú, Gasparich Márk Kilit – elfeledett sorsát is felidézi.
1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét, vagyis tábornokát: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knezich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. Ugyanezen a napon Pesten lett hasonló sorsa Batthyány Lajosnak, Magyarország első felelős miniszterelnökének, akit jeltelen sírba szerettek volna eltemetni, de P. Dank Agáp, a pesti ferences kolostor házfőnöke titokban beszentelte és eltemette a templom kriptájában.
Egyébként az első aradi vértanú Ormai Norbert honvéd ezredes volt, akit 1849. augusztus 22-én végeztek ki. Kazinczy Lajost (Kazinczy Ferenc nyelvész fia) október 25-én lőtték főbe. Az utolsó aradi vértanú Ludwig Hauk alezredes, Bem József tábornok bécsi származású hadsegédje volt, akit 1850. február 19-én végeztek ki az aradi várban. Julius Jacob von Haynau táborszernagy tovább folytatta a megtorlást: 1848 decembere és 1850 nyara között körülbelül 160 személyt végeztetett ki. Mintegy 1200 embert zártak várfogságba (Kufsteinben, Olmützben és Spielbergben) és 50 ezer embert kényszerrel besoroztak az osztrák császári hadseregbe büntetésből. Igen sok hazánkfia kényszerült emigrációba.
Damjanich János egy minorita szerzetessel beszélgetett a siralomházban. Amikor látta, hogy a pap sír, így szólt hozzá: „Mit sír, tisztelendő atyám, hiszen az ingyen-utazás a mennyországba a legszebb, amit az ember kívánhat.” Ugyancsak neki tulajdonítják ezt az imádságot is: „Istenem, te mindent tudsz és mindent látsz… Te tudod, hogy én igazat, jót és szépet akartam… Te megáldottad honvédeinket, adj nekik erőt a jövőben is. Most hozzád költözöm. Bocsásd meg bűneimet, és fogadd be lelkemet… Istenem, áldd meg a magyar nemzetet.”
Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatója
A trencséni származású Sujánszky család nemesi levelét 1631. április 29-én kapták meg III. Ferdinándtól. Nevükben az elfeledett Suján településnevet őrzik. Az 1700-as évek végén telepedtek meg Gyöngyösön. Sujánszky Mátyásnak és feleségének, Hrányi Máriának ikergyermekei – Anna és György, a későbbi Euszták – születtek 1811. április 18-án. A fiúgyermek Gyöngyösön és Egerben járt iskolába, utóbbi helyen lépett be 1828. november 9-én a minorita rendbe. 1831. április 19-én tette le szerzetesi fogadalmát, majd 1834. április 19-én Pyrker László érsek pappá szentelte. A rend különböző iskoláiban tanított: Lugoson, Nagybányán, Kántán, Aradon, ahol igazgatónak is kinevezték. Lelkészi szolgálatot is ellátott Kántán, Nagyenyeden, Nyíregyházán és Aradon is. 1849. október 5-én Howinger tábornok felszólítására Bardócz Sándor, Pléva Balázs, Vinkler Brunó rendtársaival az aradi vértanúk gyóntatója lett. Eredetileg tíz vértanú volt katolikus, de az éjszaka folyamán Damjanich János katolikussá lett.
Sujánszky Euszták Imregre vonult vissza, ahol a minoritáknak Szent Ferenc sebeiről nevezett temploma és kolostora volt, melyet Barkócz Imre báró építtetett 1755-ben. A hatóságok zaklatása elől itt élt titokban 1867-ig. Az 1867-es kiegyezés után megszűnt a zaklatás. A szerzetes 1875. december 7-én hunyt el.
Szószéktől a bitófáig
Gasparich Márk Kilit OFM 1810. április 2-án született a Zala vármegyei Cikovlyánban (ma Horvátország része). Miután tanulmányait elvégezte a nagykanizsai piaristáknál 1827-ben belépett a ferences rendbe, és 1833-ban szentelték pappá. Szolgált Szentantalon, Türjén, Pesten (itt részt vett az 1838-as árvízi mentésben), Székesfehérvárott, Szombathelyen és Németújváron. Lelkesen csatlakozott a szabadságharc mozgalmához, tábori lelkészként szolgált, többek között részt vett a pákozdi csatában Perczel Mór hadtestében. Kiváló szónok volt: faluról falura járva hirdette a jobbágyfelszabadítást, toborzott, de szolgált Guyon Richárd hadsegédeként is. A szabadságharc leverése után illegalitásban élt, 1850-től a Császár-fürdőben lakott és álnéven cikkeket írt a Pesti Naplóba. Kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly által szervezett függetlenségi mozgalommal. 1852 februárjában elfogták és kötél általi halára ítélték. Pozsonyban végezték ki 1853. szeptember 2-án.
A megtorlás évei mély sebeket hagytak a nemzet emlékezetében, de a hősök áldozata nem volt hiábavaló. Október 6-án, a nemzeti gyásznapon ezért nemcsak a tizenhárom aradi tábornokra és Batthyány Lajosra emlékezünk. Főhajtással tartozunk a névtelen honvédeknek, a hazáért életüket adó civileknek és az olyan elszánt lelkeknek is, mint Sujánszky Euszták vagy Gasparich Márk Kilit. Az ő hitük és törhetetlen hűségük emlékeztet minket arra, hogy a szabadságért hozott áldozat örökké él a nemzet szívében.
Felhasznált irodalom:
Misóczki Lajos: Gyöngyöstől Imregig. Képek Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatójának életútjából, Gyöngyös, 2003.
P. Dr. Szántó Konrád OFM: Szószéktől a bitófiáig: P. Gasparich Márk Kilit életregénye, Ecclesia Kiadó, Budapest, 1975.
Illusztráció: Thorma János: Aradi vértanúk (Október hatodika)
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
