Szeptember 27-én Gál Sámuel tihanyi bencés szerzetes, újmisés pap mutatott be szentmisét a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. Igehirdetésében arról szólt, hogy mit jelent egységben lenni Istennel, a testvérekkel és önmagunkkal.
Ha a szentmisében ma hallott olvasmányokat egyetlen szóval kellene összefoglalni, akkor ez a szó az egység lenne – mondta Gál Sámuel. Egységben lenni Istennel, egységben lenni a testvérekkel és egységben lenni önmagunkkal.
Egységben lenni Istennel azt jelenti, hogy az ő útján járunk. Egységben lenni a testvérekkel azt jelenti, hogy a közös cél felé közösen haladunk. Egységben lenni önmagunkkal pedig azt jelenti, hogy szívünk, lelkünk, akaratunk, egész életünk egy irányba halad. Mindhárom súlyos feladat, és mindhárom olykor komoly kihívásokat is támaszt.
Az evangélium az Istennel való egységet mutatja meg számunkra. Ő szól hozzánk. Mi meghalljuk-e a szavát? Egységben tudunk-e cselekedni az Istennel? Egységben tudunk-e lenni vele abban az értelemben, hogy hallgatunk rá. A szentlecke a testvérekkel való egységet tárja elénk. Szent Pál arra hívja fel a filippiek figyelmét, és a miénket is, hogy egyetértőknek kell lennünk. Egy szívvel, egy lélekkel ugyanarra kell törekednünk, mert valójában mindannyiunknak ugyanaz kellene, hogy legyen a célja. Az olvasmányban pedig Ezekiel próféta szavai az önmagunkkal való egységre hívnak bennünket. A bűn valójában szétszakít minket.
Akkor tudok önmagammal egységben lenni, ha törekszem arra, hogy az akaratom és a cselekedeteim, a szavaim és a gondolataim ugyanazon cél felé haladjanak.
Akkor tudok a testvérekkel egységben lenni, ha nem a széthúzást erősítem. Ha nem arra összpontosítok, hogy mi az, ami szétválaszt bennünket. Ha nem tartom magamat jobbnak másoknál. Ha olyan alázatos tudok lenni, hogy az alázatosságnak azt a lelkületét tudom magamban megvalósítani, amely Krisztusban is megvolt, aki Isten létére emberré vált.
Az önmagammal való egység és a testvérekkel való egység teszik lehetővé azt, hogy az Istennel is egységben legyünk. Hogy egész életünket be tudjuk állítani egy olyan pályára, amelynek egyetlen végcélja van: maga az Isten – fogalmazott az újmisés.
Saint-Thierry Vilmos szerzetes, a 12. század egyik nagy lelki mestere, a tökéletesség legfelső fokát abban látja, hogy olyan szintet érjünk el lelkünk, elménk, gondolataink és egész akaratunk tekintetében, amikor már nem akarunk mást, mint amit az Isten akar. Amikor már valójában az Isten munkálkodik bennünk, amikor olyan egységben vagyunk az Istennel, hogy nem akarunk mást tenni, és nem akarunk másképpen élni, mint ahogyan azt az Isten akarja. Azt gondolom, kevesen vannak, akik képesek elérni ezt a fajta tökéletességet. De mindannyiunknak meghívása van arra, hogy törekedjünk rá.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha el is határozzuk, hogy életünket így szeretnénk élni, akkor abban nem lesznek akadályok, nehézségek, vagy kisebb oldalvágányok, amelyeken elindulunk. De ha fel tudjuk ismerni magunkban a hibákat, ha észrevesszük magunkban, hogy mi az, ami elhajlás, eltérés az Isten az Isten útjától, akkor megtettük az első lépést a mindennapi megtérés felé.
Ha felismerjük, hogy életünk, akár a személyes bűneink miatt, akár a testvérekkel való egyenetlenség következtében nem az egységet szolgálja, akkor már megtettük az első lépést annak irányába, hogy egységben tudjunk lenni az Istennel. Mert ha felismerjük bűneinket, hibáinkat, és ha rájövünk arra, hogy nem egy irányba haladunk a testvéreinkkel, ha nem együtt haladnunk velük, akkor hasonlóvá válunk ahhoz a fiúhoz, aki először nemet mondott apja a kérésére, majd aztán meggondolta magát, és kiment a szőlőbe dolgozni.
Mert egészen addig, amíg azt gondoljuk magunkról, hogy mi jó úton haladunk, hogy mi mindenben megtesszük a legtöbbet, hogy mi mindenben a legjobbat adjuk az Istennek, és hogy nekünk valójában nem kell változtatnunk semmin, addig igenis tévúton járunk. Akkor olyanok vagyunk, mint a farizeusok, akik azt gondolták magukról, hogy nekik egyenes útjuk van a mennyek országba.
Valójában azonban ahhoz, hogy eljussunk a oda, minden nap meg kell térnünk, minden nap meg kell hallanunk az Isten hozzánk szóló szavát. Minden nap tudnunk kell igent mondani az Isten hívására, még akkor is, ha nem vagyunk erre rögtön képesek. Mert így tudunk csak összhangban és egységben lenni saját magunkkal és testvéreinkkel, hogy valójában egységben legyünk az Istennel – zárta szentbeszédét Gál Sámuel.
Forrás, fotó és videó: Pannonhalmi Főapátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
