A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
A tájékoztatás szerint az 51 éves abonyi férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságon hallgatták meg.
Magyar Péter miniszterelnököt a szolnoki Kossuth téren mondott beszéde közben próbálta meg az egyik ellentüntető tojással megdobni.
A kormányfő erre reagálva azt mondta, hogy a Tisza a kampánya során soha nem tett ilyet, nem mentek el a korábbi politikai vezetés rendezvényeire kiabálni, fütyülni, tojásokat dobálni vagy „fröccsöt locsolni”.
Szerinte egyes emberekben a frusztráció onnan ered, hogy a politikai közösségük, a pártjuk, amiben sokáig hittek, „most szétesni látszik”.
Később kiderült, hogy a tojás a színpadot már nem érte el, a tömegben állók között ért földet. A tüntetőt civil ruhás rendőrök a helyszínen leteperték.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


