Az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát kell a kedvezményes diákbérletek vásárlásakor megadni, illetve a bérletre ráírni – hívta fel a figyelmet a MÁV-csoport szombati, MTI-nek küldött közleményében.
Kiemelték: az oktatási, azaz OM-azonosító szám már nem használható a kedvezményes diákbérletekhez, az erre vonatkozó türelmi idő a 2025/26-os tanév végén, június 19-én lejárt, ezért az ezzel kitöltött bérletet ellenőrzéskor már nem fogadják el.
Állandó diákigazolvány hiányában a személyazonosításra alkalmas igazolvány számát kell megadni, illetve a bérletre ráírni.
Hangsúlyozták, hogy az ideiglenes diákigazolvány száma nem írható a bérletre, az igazolvány azonban szükséges a kedvezményre való jogosultság igazolásához. A szakmai oktatásban részt vevő, levelezős diákigazolvánnyal rendelkezőknek a diákigazolvány mellett KRÉTA-igazolást is be kell mutatniuk.
Az online vásárolt jegyeket és bérleteket név és születési dátum alapján kötik a használóhoz, a személyazonosságot és a kedvezményre való jogosultságot pedig az előírt igazolványokkal kell igazolni.
A helyi közlekedésben településenként eltérhetnek a kedvezmények és a jogosultsági feltételek, ezért ezekről mindig a közlekedési társaság helyi díjszabásából vagy az adott település helyi díjszabásából érdemes tájékozódni – jegyezték meg.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


