Megvannak a Prima Primissima-díjak jelöltjei

Megvannak a Prima Primissima-díjak jelöltjei

Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra.

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat, húszan pedig a Primákat megillető kisplasztikát és a vele járó pénzdíjat a december 4-i gálán, amelynek idén is Művészetek Palotája ad otthont – írja a Portfolio az OTP közleménye alapján.

A díj célja több mint húsz évvel ezelőtti alapítása óta ugyanaz: megőrizni a magyar értelmiség szellemi eredményeit, elősegíteni a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlődését egy hatalomtól és politikától független, kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

A díjat gondozó alapítványhoz érkező jelölésekből minden év őszén kategóriánként három, összesen 30 nevet választ ki a kuratórium. Ők már biztosan Prima díjat kapnak, majd az év végi, hagyományosan a Magyar Vállalkozók Napján, vagyis december első péntekjén tartandó gálán derül ki, hogy közülük kik lesznek a legjobbak a legjobbak között, vagyis a Prima Primissima díjasok.

A tíz kategória:

  • magyar irodalom
  • magyar színház-, film- és táncművészet
  • magyar képző- és iparművészet
  • magyar tudomány
  • magyar oktatás és köznevelés
  • magyar építészet
  • magyar ismeretterjesztés és média
  • magyar sport
  • magyar népművészet és közművelődés
  • magyar zeneművészet.
  • A jelöltek:

    Magyar irodalom

  • Háy János, író
  • Kemény István, író, költő
  • Takács Zsuzsa, költő, író, műfordító, esszéista és egyetemi oktató
  • Magyar színház-, film- és táncművészet

  • Gáspár Sándor, színművész
  • Hírdetés

  • Hajdu Szabolcs, rendező, színész
  • Kováts Adél, színművész, színigazgató
  • Magyar képző- és iparművészet

  • Haász István, képzőművész
  • Pinczehelyi Sándor, grafikus, festőművész
  • Szurcsik József, képzőművész
  • Magyar tudomány

  • Prof. Dr. Bollobás Enikő, irodalomtörténész, amerikanista
  • Prof. Dr. Sperlágh Beáta, orvos, klinikai farmakológus
  • Prof. Dr. Szathmáry Eörs, evolúcióbiológus
  • Magyar oktatás és köznevelés

  • Prof. Dr. Aszódi Attila, egyetemi tanár, energetikai mérnök
  • Mozgásjavító EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium), mozgáskorlátozott gyermekek oktatása, nevelése, mozgásfejlesztése
  • Dr. Sándor Ildikó, néprajzkutató, mesemondó, egyetemi oktató
  • Magyar építészet

  • Bordás Péter, építész
  • Fekete Antal, építészmérnök
  • Dr. Paulinyi Gergely DLA, építész
  • Magyar ismeretterjesztés és média

  • D. Tóth Kriszta, újságíró, műsorvezető, mentálhigiénés szakember
  • Érdi Sándor, televíziós újságíró
  • Gózon Ákos, tudományos és kulturális újságíró
  • Magyar sport

  • Kovács Ágnes PhD, olimpiai bajnok úszó
  • Krajnyák Zsuzsanna, többszörös paralimpiai érmes vívó
  • Németh Miklós, olimpiai bajnok gerelyhajító
  • Magyar népművészet és közművelődés

  • Beszprémy Katalin, hímző, népművész
  • Gryllus Vilmos, zenész, előadóművész, zeneszerző
  • Végső Miklós, néptáncművész
  • Magyar zeneművészet

  • Bródy János, zeneszerző, szövegíró, előadóművész
  • Lakatos György DLA, fagottművész
  • Orbán György, zeneszerző

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »