Elindult egy újabb tanév, immár hetek óta benne járunk. Az illetékes tárca szerint nagyarányú „reformok” fognak bekövetkezni a közoktatás minden szintjén. Általában erőteljes viszolygást éreztem és érzek, amikor egyes, az oktatástól távol álló politikusok szájából – régebben, de most is – az „oktatás rendbetétele” álságos frázisát hallom. Ugyanis általában rendben volt és van. Sokkal inkább az oktatás folyamatai téves értelmezéséről lehet szó.
Elindult egy újabb tanév, immár hetek óta benne járunk. Az illetékes tárca szerint nagyarányú „reformok” fognak bekövetkezni a közoktatás minden szintjén. Általában erőteljes viszolygást éreztem és érzek, amikor egyes, az oktatástól távol álló politikusok szájából – régebben, de most is – az „oktatás rendbetétele” álságos frázisát hallom. Ugyanis általában rendben volt és van. Sokkal inkább az oktatás folyamatai téves értelmezéséről lehet szó.
Mint aki meglehetősen hosszú évtizedek óta tanít, láthattam már sajnos számos „reformot”. Az előző tizenhat évben valamilyen szinten mégis kialakult, beállt egy bizonyos tantárgyi-szakmai színvonalat képviselő és megjelenítő, kulturális tekintetben az irodalom és a történelem tantárgyak területén egyaránt bizonyos, csekély hazafias értékeket közvetítő oktatás. Persze azért ennek is voltak hiányosságai.
Mi is vihetné előre hazánkat az oktatás révén?
Demográfiai értelemben sajnos csökken a magyarság, az élet, a közgondolkodás is már egészen más, mint akár másfél-két évtizeddel ezelőtt.
Közismert tény, hogy nincsenek aranybányáink, olajmezőink. Minket kizárólag az emberi minőség, a tudás és a felelősség lendíthet előre. Erre már számos példát láthatunk a magyar oktatástörténet felívelő korszakaiban.
Németh László szerint a nemzetet a “minőség forradalma”, vagyis az emberi minőség, a műveltség forradalma viheti előre; ebben az oktatás kiemelkedő szerepet kaphat. Felmerülhet a kérdés: a jelenlegi oktatási koncepciók, tervek ebbe az irányba mutatnak-e?
Jó két évtizede, az SZDSZ oktatáspolitikai koncepcióit követve, megjelent a tananyag jelentős redukálása mellett az úgynevezett „kompetenciaközpontú” oktatás, felváltva a tudás- és ismeretátadás pedagógiai elveit logikai készségekkel. Ennek lényege a – bizonyos határig egyébként szükséges – formális logikai szempontok érvényesítése volt, tegyük hozzá: a folyamatosan csökkenő tananyag mellett. Sajnos a tananyagcsökkentés parlamenti ciklusoktól, kormányoktól függetlenül folyamatos. Összesen csak az a kérdés, ha folyamatosan csökken az ismeretanyag, hogyan lesz lehetséges alkalmazni a formális logikai elemeket?
Látszólag kevesebb elméleti tudást akarnak az illetékesek az új alaptantervbe, követelményrendszerbe bevinni, ez a műveltségi szint csökkenését vonhatja maga után. Talán az is helyes lehet, hogy közgazdasági-pénzügyi, jogi, pszichológiai ismeretek is részét képezhetik az alaptantervnek, de csak reméljük: ezzel az állampolgári felelősségre, és nem éppen a teljesen szabad versenyre akarják a fiatalokat felkészíteni.
Sajnos a helyesen, arányosan értelmezhető nemzeti identitás, a kulturális értékek helyett bizonyos esetekben talán még az öngyűlöletet is gerjesztheti a történelem- és irodalomoktatás. Azoknak, akik annyira kardoskodnak Herczeg Ferenc és Wass Albert ellen, szeretném felhívni a szíves figyelmét, hogy példaként Olaszországban az irodalomoktatás- és érettségi egyik fő tematikája Gabriele d’Annunzio (1863-1938) munkássága. Róla tudni kell, hogy 1919-20-ban a Fiumét elfoglaló légionáriusok parancsnoka, a 30-as évek végén pedig az Olasz Királyi Akadémia elnöke volt.
Úgy tűnik, hogy a jelenlegi fő, szinte kizárólagos ideológiai-emlékezetpolitikai alapelv a tragikus, de a felelősségi viszonyaiban átpolitizált és túldimenzionált holokauszt. (A további veszteségek alig, vagy szinte nem kerülnek említésre). Újabban pedig a politikai célú, csekély igazságtartalmú, különböző, bizonyos tekintetben kompilált elemekből összeállított „roma holokauszt”. Természetesen jönnek még a túlhangsúlyozott emberi, egyéni jogok, az álságos hátterű „másság” és „multikulturalitás” ideológiája. (Szépen előkészíthet a Kalergi-terv érvényesülésére.) Elméletben természetesen szükséges és elfogadható a nemzeti kultúrán belüli kisebbségi kultúrák megjelenítése, csak ne kapjanak aránytalan, domináns szerepet, mint a deviancia jelenségeire bizonyos szociálpszichológiai értelemben felmentést adó „roma holokauszt”.
Természetesen még az is érthető, hogy esetleg a tananyag tájékoztatást, ismertetést adhasson bizonyos, a természetestől eltérő nemi magatartásformákról. Azonban itt is ugyanaz a probléma, mint az előző kérdéskörben: ne helyeződhessenek aránytalanul a többség fölé!
Ráadásul a műveltségi követelményeket az alaptanterv követelményrendszere viszonylag alacsonyan határozza meg, így a tanulók nehezen fogják tudni elsajátítani az egyetemes és nemzeti kultúrát, vagy a legfontosabb tudományos alapelveket, melyek előrelépésük feltételei.
Tehát a legfontosabb az lenne, hogy a diákok megkaphassák az értékorientált, hazafias világképet, a helyi identitást, mindemellett pedig a demokrácia megéléséhez szükséges jogi-, pszichológiai- és kulturális alapismereteket. (Erre talán vannak törekvések.) Legalább annyira fontos lenne, hogy magas szintű indítást kapjanak a természettudományokból, ökológiai, műszaki, agrár- és élelmiszeripari fejlődésünk megalapozásához – aki ezt az utat választja.
A helyi identitás tekintetében nem kizárólag mellékesen jegyzem meg: nemigen tudom osztani azon – egyébként alapvetően kedves és aranyos, értelmes – emberek álláspontját, akik kimondják, hogy lényegében Nyugaton érzik jól magukat. Jobban, mint azon a földön, melyért, dolgoztak, véreztek felmenőink. Pont ezért éreztem kiemelkedő értékűnek az olyan nívós televíziós sorozatokat, mint a Gyöngyvirágtól lombhullásig vagy a Hazajárók.
Akik az igényes, hazafias oktatásból kimaradnak, nem válhatnak szakmailag fejlődőképes, felnőtt, felelős állampolgárokká, legfeljebb a biomassza, a „másság” közegében találhatják majd fel magukat. A hiányt, az űrt valami mégiscsak kitölti. Ha nem éppen a tudomány, akkor a nagyrészt öntörvényű, individualista, élősdi értékrendet közvetítő „celebek” kultusza. Érdemes megfigyelni bizonyos nagyvárosi, fővárosi elit iskolák környékén a középiskolás korosztály mozgását. Az iskolából ki, utána a gyorsétterembe be, onnan a bevásárlóközpontba, majd vissza. A „celebkultusz” ismeretei naprakészek. Talán itt is érdemes lehetne keresni a miniszter asszonynak a PISA-teszteken történő lemaradásunk okait. Átbulizott középiskola, főiskola, egyetem az életkorból talán még megérthető, utána azonnal jönnek a nagy érvényesülési álmok. Szerencsére mindez azért nem teljesen általános. Hol vannak a korábbi évtizedek, a tanárok tudás- és ismeretátadását tisztelő elkötelezett diákjai? Egyre kevesebben…
Mindezzel szemben – itt csak röviden jelezve – rendkívül veszélyes lehet a helyileg kulturálisan is meghatározó orientációs pontként is működő falusi kisiskolák esetleges leépítése. Nem jó ugyanis, ha az utaztatással fárasztják a kisgyermekeket, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a minimum alsó tagozat működtetése alapvető életfeltétel egy kistelepülés számára. Mindez lehetőség továbbá a helyi vállalkozóknak menza vagy büfé működtetésére.
Összehasonlításként ugorjunk vissza az időben. Az 1910-es, 20-as évek rendkívül magas természettudományos oktatása alapozta meg a magyar villamossági híradástechnikai ipar fellendülését az 1920-as évekre. Ekkoriban a szakoktatás is meglehetősen magas szintet ért el. Továbblépve, sok esetben vehettem már kezembe a Horthy-korszakban, a két világháború közötti, esetleg a koalíciós időkig tartóan kiadott gimnáziumi, középiskolai évkönyveket. Megfogja az embert a kiemelkedő oktatáspolitikusok: Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint által megalapozott oktatási rendszer szellemét, színvonalát tantárgyi rendszerét kifejező oktatási struktúra.
Egyszerűsítve, a fő érettségi tárgyak (történelem, magyar nyelv- és irodalom, természettan, mennyiségtan, vegytan, akkor így nevezték) mellett a gimnáziumokban három idegen nyelv volt (angol, francia, német, olasz, latin, ógörög variációjában). Az említett fő tantárgyak mellett csatlakoztak még a rövid időtartamú, de fontos tantárgyak: filozófia, egészségtan, pszichológia, honvédelmi-, pénzügyi-, állampolgári ismeretek, valamint a történelmi felekezeti hovatartozás szerint választható katolikus, református, evangélikus, izraelita hittan. Zárójelben, a latin nyelv mára többnyire ki lett vonva a középiskolai oktatási programból, egyik barátom önszorgalomból, ingyen tanítja egy Pest megyei kisváros gimnáziumában. Megmagyarázhatatlan, érthetetlen, hogy egy gimnáziumban ahol, évfolyamonként 6-8 nyelvi csoport van, nem férhet el a jövendő jogászai, történészei, orvosai, gyógyszerészei számára egy latinos csoport? Nem mellékesen, az 1970-es és 80-as évek tantárgyi követelményei is sokkal magasabbak voltak, mint ma.
Pontosan ezért nehéz osztani az oktatási bizottság elnöknője a XIX. és XX. századi tananyag és oktatási módszerek meghaladottságáról kifejtett gondolatait. Ellenben a környezettudatosságról kifejtett gondolatai valóban a jövőbe mutatóak. Szintén szerencsés a pedagógusok bürokratikus és adminisztratív terheinek csökkentése.
Röviden visszatérve az oktatástörténethez: bizonyos ideológiai változások ellenére, a koalíciós időszakban is folytatódott, a Teleki Géza (Polgári Demokrata Párt), Keresztury Dezső (Nemzeti Parasztpárt) Ortutay Gyula (Független Kisgazdapárt) minisztersége alatt az 1949-ig terjedő, kifutó, a Horthy-korszakból örökölt, említett tantárgyszerkezet.
Érdekes, hogy ezen időszakban Németh László Keresztury Dezső miniszter megbízásából szakértőként segítséget nyújtott a tantárgyak enciklopédikus szerkezetbe foglalásához, a felnőttoktatás megszervezéséhez, a tanyasi és a falusi népoktatás továbbfejlesztéséhez. E tantárgyi szerkezet jelentős műveltséget, sőt gyakorlati érzéket is közvetített, adott át a 40-es évtizedben érettségizett ifjúság számára. Számos e korosztályhoz tartozó, akkor már idős emberrel találkozhattam, meglátszott rajtuk a minőségi, értékorientált, hazafias oktatás.
Vajon milyen lesz a mai oktatásban részesült ifjúság felnőttként, pár évtized múltán? Méltó lesz-e a korábbi korosztályokhoz?
Az érettségi mindig bizonyos izgalommal járt. Reméljük, hogy biztosítja az előrelépéshez szükséges tudást is
Mindettől függetlenül a jelentős, főként a médiából és a kibillent közgondolkodásból érkező külső ellenszéllel küszködő, de még mindig lelkes, elkötelezett kollégáknak Ortega y Gasset gondolataival lehet sok erőt és sikeres tanévet kívánni: „Akard a lehetetlent, nagy dolgokat szülhet!”
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
