Valahogy meg akarják oldani a vízpótlást.
A regölyi Somlyó-tó 1981-es alapítása óta nem alakult ki a mostanihoz hasonló, kétségbeejtő helyzet. Az elmúlt évek rendkívül száraz időjárása, a perzselően forró nyarak és a tartós csapadékhiány miatt a vízszint drasztikusan visszaesett, és a Somlyó-tó mára a kiszáradás szélére sodródott – írta a Teol.
Kelemen Csaba a Regölyi Horgászegyesület elnöke a lapnak elmondta: a vízkészlet 90 százalékát elveszítették, ezért már csak az a megoldás marad szerinte, hogy kutat kell fúrni legalább a párolgási veszteség pótlására. Az egyesület szerint azonnali beavatkozásra van szükség, különben elveszhet az a természeti és közösségi érték, amely több mint négy évtizede nyújt kikapcsolódást a környékbelieknek és a horgászoknak.
A Somlyó-patak által táplált tavat az 1970-es évek végén duzzasztották fel, hogy kielégítsék a környék horgászigényeit. Kezdetben a helyi termelőszövetkezet kezelésében állt, majd 1990-ben került egyesületi tulajdonba. Azóta a közösség egyik féltett kincseként gondozzák. A vizet mintegy harminc éve intenzíven telepítik, ugyanakkor a tavat még soha nem halászták le. Ennek köszönhetően különleges, idős és nagy méretű példányok is élhetnek benne. A fogyatkozó vízzel azonban a halak élettere napról napra szűkül, így már nemcsak a tó, hanem annak páratlan állománya is közvetlen veszélybe került, és végül nem marad majd más megoldás, csak a lehalászás. Ennek elkerülésére kérnek támogatást.
A gátnál korábban 2,5–3 méteres, a tó más részein pedig megközelítőleg másfél méteres vízmélység várta a horgászokat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


