Az Új Ember 2026. szeptember 27-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.
Első országos rendezvényét szervezte a 13. Katolikus Társadalmi Napokkal az 1993-ban alapított Kaposvári Egyházmegye. Nagy összefogással (több mint 100 szervezővel és önkéntessel) valósult meg a három nap gazdag programja, és egyöntetűen kiváló értékelést kapott. Élt az Egyház, kapcsolatot teremtett a hit, a kultúra és a társadalom között.
Bővebb hírt adunk arról, hogy szeptember 15. és 18. között 14 európai országból közel 50 püspök, általános helynök és diakónus gyűlt össze a máriapócsi kegyhelyen, hogy együtt imádkozzanak, valamint megosszák egymással egyházaik lelkipásztori tapasztalatait és az előttük álló kihívásokat. A találkozót a Magyar Görögkatolikus Metropólia szervezte az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) égisze alatt. A tanácskozáson jelen volt mások mellett Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa; Christoph Schönborn bíboros, emeritus bécsi érsek; Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója; a CCEE-t elnöke, Gintaras Grušas érsek; főtitkára, Antonio Ammirati, valamint általános alelnöke, Charbel Bteich képviselte. Az idei találkozóra a máriapócsi Istenszülő-ikon első könnyezésének 330. évfordulóján került sor.
Egymásra figyelés, derű és a Jóistenbe vetett bizalom: gyermekkorában a családjában leginkább ezek az élmények határozták meg Sivadó Balázs életét, akinek útja a szalézi szerzetespapi hivatásig vezetett. Magyarországi és olaszországi tanulmányai során számos helyen megfordult, nemzetközi közösségekben szerzett tapasztalatokat, sokfelé szolgált a fiatalok között, és mindeközben személyes meggyőződésévé vált a szalézi pedagógia egyik legfontosabb alapelve, mely szerint a misszióra misszióban kell készülni. Sivadó Balázs szalézi szerzetes a hivatásáról vall interjúnkban.
A Mértékadó kulturális mellékletben Pallós Tamás interjúját olvashatják Németh Pál karmesterrel a barokk zene különlegességeiről. Az egyik legnagyobb hazai diszkográfiával, mintegy 160 lemezfelvétellel rendelkező karmester életrajzában megjegyzik: legfontosabb kutatási területe a magyarországi zenetörténet, amely nemcsak a magyar alkotók munkásságát foglalja magában, hanem a magyar területen működött külföldi szerzőkét is.
Dallos Jenő karikatúristára emlékezik Mészáros Ákos, egyúttal ajánlja a művész alkotásaiból készült kiállítást is, amelyre minden látogatót szeretettel vár a Mögköllnézni Képestár tulajdonosa, Kőrösi Ilona (tel.: +36 30 9960 183; e-mail: [email protected]). A lakásgaléria Budapest VI. kerületében, a Révay utca 8. szám alatt, a földszint 7-ben található.
Baranyai Béla filmes jegyzetsorozata második darabjában a történelemről, a fantasy-filmek világról és e kettő kapcsolatáról elmélkedik.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


