Több Tolna és Hajdú-Bihar megyei lakos számára is katonai behívót kézbesítettek, a dokumentumok nagy visszhangot váltottak ki a közösségi médiában. A Honvédelmi Minisztérium tisztázta a helyzetet, a szokásos kiképzésről van szó az önkéntes tartalékosok részéről.
Katonai behívóparancs érkezett szeptemberben több címre is Tolna és Hajdú-Bihar megyében – adta hírül a teol.hu. A Tolna megyei portál szerint a dokumentumokról hamar megjelentek az első bejegyzések a közösségi médiában, a „behívó” szó pedig sokak figyelmét felkeltette.
A lap utánajárt a dolognak, és megérdeklődte a Honvédelmi Minisztériumnál, hogy van-e a dolog mögött valami rendkívüli esemény. A szaktárca megerősítette:
a kézbesített dokumentumok valódiak, de szó sincs általános behívásról.
Tájékoztatásukból kiderül, hogy a behívóparancs nem civileket hívott be katonai szolgálatra, és nem is rendkívüli mozgósítás áll a háttérben.
Az értesítést az önkéntes tartalékosok kapták, akik szolgálati jogviszonyuk részeként rendszeresen vesznek részt kiképzéseken és más katonai feladatokban.
A behívó ennek a szolgálati viszonynak a szabályozott része, nem rendkívüli intézkedés.
Ráadásul a HM szerint a mostani behívások korábban megtervezett szolgálati feladatokhoz kapcsolódnak. Az időzítés ugyanakkor valóban egy intenzívebb kiképzési időszakra esik. Szeptember elején az ország több pontján tartalékos katonák vesznek részt különböző felkészítéseken és gyakorlatokon – teszi hozzá a megyei portál.
A Magyar Honvédség önkéntes tartalékosait békeidőben is behívhatják tényleges katonai szolgálatra, kiképzésre vagy más előre meghatározott feladatok végrehajtására.
A közösségi médiában azért kaphattak különösen nagy figyelmet a mostani értesítések, mert a „behívóparancs” kifejezés sokak számára még mindig a korábbi kötelező sorkatonai szolgálatot idézi, amit már rég eltöröltek, és aminek az újbóli bevezetése fel sem merül.
A sorkatonával ellentétben viszont a tartalékossal a szolgálatteljesítés időpontját előzetesen egyeztetik, majd a hivatalos behívóparancs tartalmazza, mikor és hol kell jelentkeznie.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


