Peter Pellegrini államfő valószínűleg a jövő héten váltja le Tomáš Taraba környezetvédelmi minisztert. Az államfő ezt egyesült államokbeli munkalátogatása során jelentette ki kedden, hozzáfűzve: betartja az ígéretét. Robert Fico kormányfő hivatalosan még nem közölte vele, ki az új jelölt a miniszteri posztra, így a leváltás után feltehetően a kormányfőt bízza meg ideiglenesen a tárca irányításával.
„Egyeztetünk, hogy mikor ér rá a kormányfő, mert a miniszter visszahívásánál neki is jelen kellene lennie, hiszen ő kezdeményezte. Tehát a jövő héten hétfőn, kedden, szerdán, nem tudom, nincs még konkrét dátum, de tartom magam az ígéretemhez, a kérésnek megfelelően leváltom a minisztert” – mondta Pellegrini.
Az utóddal kapcsolatban azt mondta, Ficon múlik, hogy
előáll-e olyan jelölttel, akinek nem volt része a leváltáshoz vezető konfliktusokban, és képes megfelelően vezetni a minisztériumot, lecsillapítani a kedélyeket, vagy az SNS jelöltjének kinevezését terjeszti-e elő.
„Úgy vélem, zajlanak a háttértárgyalások, a kormányfő még semmilyen nevet nem közölt velem. Ha erre a következő napokban sem kerül sor, akkor Taraba leváltása után feltehetően magát a kormányfőt bízom meg ideiglenesen a tárca vezetésével. Így elegendő időt kap arra, hogy döntsön vagy megfelelő személyt találjon, akit az én egyetértésemmel ki lehet nevezni miniszternek” – jegyezte meg a köztársasági elnök.
Pellegrini a múlt héten kapta meg a leváltásra vonatkozó indítványt, akkor azt mondta, egyesült államokbeli munkalátogatása után foglalkozik a javaslattal.
Taraba leváltását Andrej Danko, az SNS elnöke követeli, mert szerinte a miniszter kisajátítja tárcája sikereit, a kudarcokért pedig az SNS-t okolja.
A nemzetiek szerint Taraba már régóta nem egyeztet a párttal a legalapvetőbb minisztériumi anyagokról sem. Taraba kijelentette, az lesz a legbizarrabb pillanat, ha tényleg leváltják, mert Szlovákia történetében ő lesz az egyetlen miniszter, akit azért távolítanak el, mert sikeres, és jól végzi a munkáját.
Az SNS miniszterjelöltje Filip Kuffa jelenlegi környezetvédelmi államtitkár. Hétfőn (szeptember 21.) Robert Fico kormányfővel tárgyalt, szavai szerint „politikai megbeszélést” folytattak, amit a jövő héten megismételnek, ugyanis megvárják, amíg az államfő visszatér az Egyesült Államokból.
Pellegrini még augusztusban kijelentette, hogy Kuffánál felkészültebb jelöltek is vannak a miniszteri posztra.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


