A magyar gazdaságban szerkezeti és modellváltására, a tudásalapú gazdaság erősítésére, a hazai vállalkozások és a beruházások ösztönzésére van szükség – mondta Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára a GKI által szervezett keddi budapesti konferencián.
A Magyar gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva – konferencia nyitóbeszédében az államtitkár elmondta, hogy a korábbi, elsősorban olcsó munkaerőre és összeszerelő kapacitásokra épülő növekedési modell elérte korlátait. A beruházások a 2022. második negyedévi csúcs óta 30 százalékkal zuhantak; a vállalkozásoknak jelenleg 28 százaléka tervez beruházást a következő 12 hónapban, miközben 2014-ben még 77 százalék volt ez az arány.
A beruházások elhalasztása hosszabb távon a termelékenység növekedését, az új termékek bevezetését, a külpiaci terjeszkedést és a gazdasági növekedést is hátráltatja – mondta.
Porcher Áron szerint a beruházási hajlandóság növelésének alapja a bizalom, ehhez pedig kiszámítható gazdasági környezetre, megfelelő felkészülési időre, jogbiztonságra, valamint az intézkedések utólagos hatásvizsgálatára, és indokolt esetben azok korrekciójára van szükség.
Úgy fogalmazott: a korábbi gazdasági modell tőkét és kapacitásokat vonzott Magyarországra, valamint új munkahelyeket teremtett, de az olcsó munkaerőre és az összeszerelő üzemekre épülő modell mára korlátba ütközött. Nem egymillió új munkahelyre, hanem egymillió jól fizető munkahelyre van szükség – emelte ki.
Mint mondta, a támogatásoknál a hatékonyság és a társadalmi megtérülés a fő szempont, a növekedésre képes vállalkozások célzott támogatásával. A kormányzat részéről egyfajta befektetői, vagyonkezelői mentalitásra van szükség, hogy a lehető legnagyobb társadalmi és gazdasági hasznot lehessen elérni – fogalmazott.
Az elindított kormányzati lépések között említette, a Ganz Ábrahám Programot, amely hét területet, kereskedelmet, vállalkozásfejlesztést, fogyasztóvédelmet, ipart, turizmust, külgazdaságot és energetikát, és 30 intézkedést fog össze.
A kormányzat támogatja a kkv-hitelezés bővítését, a decentralizált mikrohitelezést, amit az uniós források is támogatnak. A beszállítófejlesztési program keretében nagyvállalatok mentorként segíthetnék a kisebb hazai beszállítókat.
Szólt arról is, hogy elindul az 5+5 támogatási konstrukció, amelyen keresztül a vállalkozások 10 millió forint fejlesztési forráshoz juthatnak.
Az államtitkár szerint az új gazdasági modellben az államnak nem néhány nagy beruházásra és egyedi megállapodásra kell építenie, hanem a kkv-szektorban sok ezer vállalati döntést kell ösztönöznie.
A kkv-k a foglalkoztatottak mintegy 65 százalékát alkalmazzák, a hozzáadott érték 41 százalékát állítják elő, miközben a vállalati exportárbevételből csak 12,8 százalékkal részesednek, és mindössze mintegy 5 százalékuk exportál. Az államtitkár szerint mindez azt mutatja, hogy van még tér a vállalkozások külpiaci jelenlétének bővítésére.
Porcher Áron szerint a digitalizációban is tartalékok rejlenek: a magyar vállalatok 7,4 százaléka használ mesterséges intelligenciát, szemben az uniós 20 százalékos átlaggal. Az automatizáció és a digitális technológiák szélesebb körű alkalmazása szerinte jelentős termelékenységjavulást eredményezhet, alacsony beruházási költések mellett.
Kockázatként jelölte meg, hogy a feldolgozóiparon belül a járműipar és az elektronika együttes aránya mintegy 40 százalék, ezért ezen a területen is szükség van a diverzifikációra és új iparágak felfejlesztésére. Az energetikában a villamosenergia-tárolási kapacitások bővítését és az energiamix diverzifikációját, a turizmusban pedig Budapest és a Balaton mellett a vidéki térségek, valamint a négyévszakos turizmus erősítését emelte ki.
Magyarország földrajzi helyzete lehetőséget teremt arra, hogy az ország ne csupán tranzitország, hanem logisztikai és stratégiai központ legyen – fogalmazott.
A kormány céljai között szerepel, hogy 2030-ra a termelékenység a jelenlegi 70 százalékról az uniós átlag 75 százalékára emelkedjen, az exportáló kkv-k aránya 5-ről 8 százalékra, a kkv-k vállalati exportárbevételből való részesedése 12,5-ről 15 százalékra emelkedjen, valamint a kutatás-fejlesztési ráfordítások GDP-aránya a jelenlegi 1,3-ról 2 százalékra növekedjen. A kormány tervei szerint az intézkedések révén a gazdasági növekedés az évtized végére 3-4 százalékra gyorsulhat a jelenlegi 1,7 százalékról.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


