Share 0 Post 0 Share Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Együttműködésre van szükség az érintettek között a klímaváltozás káros hatásainak mérséklése érdekében, a klímaalkalmazkodás nem működhet jó gyakorlatok átvétele nélkül, és a sikeres fellépés érdekében hangsúlyos szerepet kell adni a mezőgazdasági kutatás-fejlesztésnek – mondta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter, Gyenesdiáson a IV. Klímabarát Szabadegyetemen. Bóna Szabolcs a kétnapos rendezvény nyitónapján tartott előadásában hangsúlyozta, a klímaváltozás jelen van a mindennapjainkban, és mi vagyunk az utolsó generáció, amely még képes tenni káros hatásainak mérsékléséért. A miniszter elmondta, fontos szerepet szánnak azoknak az egyetemeknek, amelyek életközösségekkel foglalkoznak, ezeknek az intézmények meg kell találniuk a megfelelő irányokat a jövőbeni kihívások kezeléséhez.
Kitért arra is, hogy a klímaváltozás megmutatta: a közeljövő kihívása az élelmiszer-önrendelkezés lesz. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy rövid ellátási láncokat kell kialakítani, amelyek lényege, hogy a helyben előállított termékeket helyben fogyasszák el. Ehhez a termékpálya résztvevőinek együttműködésére van szükség. Azt mondta, a termékpályák ellenőrzési rendszere jelenleg nem működik jól, de a kormány már dolgozik az ellátási lánc lerövidítésén. A vízgazdálkodásról szólva megjegyezte, hogy míg korábban többletvizünk volt, most a vízmegtartás a legfontosabb feladat. Problémaként említette, hogy bár az önkormányzatoké lett a fenntartás és a karbantartás feladata, nem kaptak ehhez forrást.
Hozzáfűzte: a jövőben a vízgazdálkodás állami feladat lesz, „a gazdálkodók feladata pedig az egymás közötti béke megteremtése”. Úgy vélte, korábban mesterségesen gerjesztették a gazdák közti ellentéteket, erre példaként említette a földtörvényt, amelynek révén szavai szerint ellenérdekeltek voltak a gazdák, ami gátja az együttműködésnek, az együttgondolkodásnak. Bóna Szabolcs jelezte, kérdéses, hogy ez a kormányzati ciklus elég lesz-e az új rendszerek kialakításához, hiszen az ágazatot érintő gondolkodásmódot kell átalakítani. A pénteken folytatódó programban szó lesz még a településhálózat fenntarthatóvá tételének lehetőségeiről.
Az első klímabarát szabadegyetemet 2021-ben rendezte meg a Klímabarát Települések Szövetsége, szintén Gyenesdiáson. Az évek során országszerte több helyszínen tartották meg a rendezvényt, amelynek témáját az adott térségben jelentkező kihívások és az ezekre adott lehetséges válaszok adták.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »


