A Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi alelnöke által jegyzett, a kötelező kamarai tagságot bíráló nyílt levél egy részletének közzétételével reagált Takács Péter fideszes képviselő arra, hogy az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök nyilvánosságra hozott egy mondatot a Magyar Orvosi Kamara kapcsán korábban elküldött e-mailjéből. Az ellenzéki politikus írta: minden szavát vállalja.
„Hegedűs Zsolt korábbi harcostársa, a Magyar Orvosi Kamara korábbi alelnöke írta ezt a nyílt levelet arról a szűk orvoselitről, amely elfoglalta a köztestületet és saját politikai céljainak rendelte alá annak tevékenységét. Minden szavamat, amit róluk írtam, vállalom. Az idő engem igazolt” – fogalmazott a Facebookon kedden a fideszes politikus, volt egészségügyi államtitkár Lénárd Rita korábbi MOK-alelnök levelére utalva.
Közölte: „áttúrhatják az összes emailemet és eljátszhatják eltartott kisujjal a műfelháborodást minden egyes indulatszó kapcsán. Én nem vagyok budai úrigyerek, sose voltam, eljátszani sem fogom. Ami a szívemen az a számon, főleg ha komcsikról van szó”.
A posztja alatti hozzászólásában megjegyezte, „félnek tőlem, ezért le akarnak járatni. Klasszik komcsi trükk ez is – nem tudnak újítani”.
A Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Magyar Péter miniszterelnök által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Takács Péter még 2022. december 2-án azt írta valakinek a „MOK elnökség RENKÍVÜLI értesítése” kapcsán, hogy „Kommunista kiáltvány…láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem kicsit oda kéne nekik baszni”.
Takács Péter levele megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz és az abban dolgozókhoz – reagált Takács Péter megfogalmazására Magyar Péter. A miniszterelnök a Facebook-oldalán megosztott levél kapcsán azt írta, hogy „az Orbán-kormány egykori egészségügyi vezetője” azért írta ezt az orvosi kamaráról, mert a szervezet jelezni merte, hogy a Fidesz akkori törvényjavaslata súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot.
Az Országgyűlés kedden megszavazta az orvosok, fogorvosok, egészségügyi szakdolgozók kötelező kamarai tagságának visszaállítását.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


