Hivatalos megnyitó a Prímási Palotában

Hivatalos megnyitó a Prímási Palotában

Pozsonyban, a Prímási Palota Tükörtermében ünnepélyes keretek között került sor a XL. Pozsonyi Városi Kulturális Napok megnyitójára.

Az ünnepség kezdetén Neszméri Tünde, Pozsony megyei képviselő, a Csemadok Országos Elnökségének tagja köszöntötte a népes közönséget, köztük a rendezvénysorozat támogatói, a társadalmi szervezetek, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség, Pozsony város és megye, Pozsonypüspöki és a magyarországi Rajka képviselőit.

Majd átadta a szót Jégh Izabellának, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya elnökének, aki a kezdetektől szervezője volt a rendezvénynek.

Jégh Izabella (Fotó: Benyák Mária)

Beszédében többek között elmondta, joggal lehetnek büszkék, hogy negyven éven keresztül életben tudták tartani ezt az igényes és sokrétű, a kultúra minden területét átfogó műsorfolyamot, amelyben az évek során a hazai, itthoni előadók mellett külföldiek és újra és újra visszatérők is részt vesznek.

A Csemadok Rákosi Ernő termén, a Liszt Intézet termein, a ruzsinói kultúrházon, a Szlovákiai Magyarok Múzeumának helyiségein, a pozsonypüspöki Vetvár Művelődi Házon kívül a Szent Márton Dómban, a Ferencesek Templomában, a Szent Erzsébet Templomban is helyet kaptak rendezvényeik.

Külön öröm, hogy a patinás, nagy hírű Prímási Palotában négy alkalommal valósult meg rendezvényük, ez, a mostani jubileumi, ünnepi megnyitó pedig az ötödik, sőt, a Csemadok megalakulásának 70. évfordulóját is itt ünnepelhették.

Gaudium régizenei együttes (Fotó: Benyák Mária)

Szoros kapcsolat alakult ki a kulturális napok keretében a bécsi Európa-Clubbal, a Csehországi és Morvaországi Magyarok Szövetségével, amelyekkel közös rendezvényeik vannak és a pozsonyi Liszt Intézettel, amely anyagilag is segíti színes programjaik megvalósítását. Az elnök asszony bízik benne, hogy a jövőben is sokan lesznek, akik melléjük állnak, segítik, támogatják törekvéseiket a felvidéki magyar közösség javára.

Az ünnepi megnyitón jelen volt Juraj Droba Pozsony megye elnöke, aki felszólalásában magyarul köszöntötte a közönséget, és kiemelte, hogy a megye és személy szerint maga is kivételes empátiával fordul a magyar kezdeményezések, rendezvények felé, ezért is köszönte meg a Csemadokkal való példás együttműködést, és elismerve azt a jelentős munkát, amelyet évek óta végeznek.

Kiss Beáta, a Csemadok országos elnöke az ünnepi megnyitó kulturális programjához kötődően a Mohácsi csata tanulságát és üzenetét emelte ki.

Hírdetés

Kiss Beáta (Fotó: Benyák Mária)

Úgy fogalmazott, hogy bár a csata a magyarok számára óriási veszteséget jelentett, mégis máig ható tanulsága van. Mégpedig az, hogy minden vereség után talpra lehet állni, ahogy talpra állt Mohács után a magyarság.

Ennek bizonyítéka, hogy ma is itt vagyunk, itt élünk, használjuk nyelvünket, neveljük gyermekeinket, fenntartjuk iskoláinkat, kultúránkat. Így válhat tehát a csatára való megemlékezésből ünneplés.

Venyercsan Pál, a Liszt Intézet – Pozsony igazgatója beszédében a rendezvény negyvenéves fennállásához kapcsolódva kifejtette, egy négy évtizedes eseménysorozat már nem egy szokványos műsorfolyam, az már hagyomány, és hogy ennyi éven keresztül változatlanul igény van ilyen minőségi programokra, az biztató a jövőre nézvést is.

Igazolja, hogy ezek a műsorok szellemi iránytűk, amelyek új élményekkel, gondolatokkal, tanulságokkal gazdagítanak mindannyiunkat. A negyvenedik jubileumi kulturális napokat Venyercsan Pál egyben megnyitottnak nyilvánította.

Németh Imre (Fotó: Benyák Mária)

Ezután következett az az emlékkoncert, amelyet a Mohácsi csata 500. évfordulója és II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója tiszteletére a somorjai Gaudium régizenei együttes adott elő, Németh Imre művészeti vezető irányításával és vezényletével.

Az együttes 1984-ben alakult és céljuk a régi korok zenéjének felelevenítése, népszerűsítése. Szeretnék az embereknek felmutatni, hogy a reneszánsz és barokk muzsika mennyi szépséget rejt, érdemes hallgatni, belemélyülni ezeknek a zenéknek a hangulatába.

Pozsonyi műsorukon tizennyolc mű szerepelt, több ismert mellett kevésbé ismertek is, de valamennyit élvezetes volt hallgatni, a közönség vastapssal jutalmazta az előadókat, köztük az együttes vezetőjének énekszámait. A szólisták Hamar Tímea, Balla Gabriella és Mezei Attila voltak, lantjátékával pedig külön élményt jelentett Homoki Zsolt.

Az ünnepi megnyitó zárszavában Neszméri Tünde ismét felhívta a figyelmet a rendezvénysorozat érdeklődésre számot tartó programjaira, amelyek egészen december 8-ig tartanak.

Neszméri Tünde (Fotó: Benyák Mária)

Az eseményekről a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya három nyelvű  – magyar, szlovák, német – műsorfüzetet készített, amely részletesen tartalmazza valamennyi rendezvény címét, előadóit, időpontját és helyszínét. Az események a Magyar Kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósulnak meg. A szép számú együttműködő között van a Szövetség a Közös Célokért Társulás, médiapartnerként pedig a Felvidék.ma honlap is.

BM/Felvidék.ma  


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »