Kincseket halásznak ki a Dunából – a megtalálónak viszont kötelességei is vannak Vataščin Péter2026. 09. 21., h – 19:40 Komárom |
A Duna alacsony vízállásának köszönhetően nemrég egy többezer éves bronzkori harci kardot halásztak elő a folyóból Izsánál. Dévénynél a milleniumi emlékmű egy darabja került elő. A megtalálók a tárgy értékének 100%-át is megkaphatják jutalmul, ha betartanak néhány fontos szabályt.
Nem volt még ahhoz szerencsém, hogy egy konkrét történeti kor tárgyára akadjak „csak úgy“. Ugyan a családi szőlőskertünkben talált második világháborús „kukoricagránát“ ugyan történeti emlék volt, de arra a tűzszerészek, s nem a régészek tartottak igényt…
Épp kissé irigykedve, de még nagyobb elismeréssel gondolok azokra, akik bárhol, az elmúlt hetekben épp a Duna vízszegény medrében nem mindennapi tárgyakra leltek.
Harcoltak vele, majd egy rítus része volt?
Martina Gereová, a műemlékvédelmi hivatal komáromi részlegének régészetért felelős munkatársa fehér lepelben hozza elő a tárgyat, amelyről elsőre azt gondoltam, meg sem nézhetem. Ám a pozsonyi központ zöld fényt adott, s a komáromi megyeház csendjében a szakemberrel közösen vehetem szemügyre, ami nagyjából 3-4 ezer évig pihent a Duna fövenyében Izsánál. Augusztus közepén egy perbetei férfi találta meg.
„Ezzel a karddal harcoltak“ – mutat rá a szakember az élén egy látványos kopásra, ami vágásra vagy aprításra utal. Izgalmas kérdés a tárgy története, de források híján nagyon nehéz bármi konkrétumot mondani.
„A harcos elvesztette, ha ütközetre került sor, vagy vannak olyan feltételezések, hogy végül áldozati felajánlásról, egy rítus részéről volt szó”
– részletezi Gereová. A fegyver nem egyedi kuriózum. Ugyanezt a kardtípust még az 1965-ös árvíz idején és máskor is megtalálták a környéken – eddig összesen 30 darabot. A mintegy 60 centiméter hosszú fegyver most arra vár, hogy Pozsonyba vigyék, s kiderüljön a pontos értéke. Egyelőre az a még nem végleges elképzelés, hogy végül a Duna Menti Múzeum gyűjteményébe kerül.
A Dunából idén eddig négy tárgy került elő
Lapunk az állami Műemlékvédelmi Hivataltól megkérdezte, milyen más tárgyak kerültek még elő a Dunából idén. Peter Bisták, a régészeti részleg igazgatója az Új Szóval közölte, a megyei műemlékvédelmi hivatalokhoz a nyári időszakból összesen négy véletlenszerűen talált tárgy került be, amelyeket a Dunából halásztak elő. Ezek közül az izsai bronzkori kard a legértékesebb.
Ezenkívül Izsán találtak még egy vasalt végű fakarót, amely valószínűleg egy hídpillér vagy móló maradványa lehet. Aztán Szap környékén egy kerámiából készült újkori pipafej került elő. Végül még nyugatabbra, Dévényél, egészen pontosan a Morva-folyó torkolatánál valószínűleg az 1896-ban állított, majd 1921-ben lerombolt milleniumi emlékmű egy részét találta meg egy személy. Maga a tárgy egy tömör kőből készült korong, amelynek három nyílása van, a közepén pedig egy mélyedés található.
„Nem zárható ki, hogy a Dunából ebben az időszakban több lelet is előkerülhetett, de a megtalálók nem jelentették őket a területileg illetékes műemlékvédelmi hivatalnak, vagy valamelyik múzeumnak szolgáltatták be“
– foglalta össze Peter Bisták.
Van néhány aranyszabály
A spontán talált értékes műtárgyakról szóló hírek többeket lázba hoztak. A bronzkori kardról Orosz Örs, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselője is tájékoztatta a közvéleményt – s egyben a megtalálás szabályaira is felhívta a figyelmet.
Peter Bisták részletesen elmondta, mi általánosan a teendő akkor, ha akár a Dunában, akár bárhol máshol olyan tárgyra bukkanunk, amely nagy valószínűséggel valamely régi történeti korból származik.
Mindenekelőtt a Műemlékvédelmi Hivatal területileg illetékes részlegének kell jelentenünk az esetet – mégpedig legkésőbb a megtalálást követő második napon. Persze az ideális eset az, ha ezt azonnal megtesszük akár személyesen, akár az illetékes települési önkormányzat értesítésével. Ha az állami Műemlékvédelmi Hivatalhoz fordulunk, akkor a pamiatky.sk honlapon megtaláljuk az elérhetőségeket.
Rendkívül fontos, hogy a leletet ne bolygassuk addig, amíg nem érkezik ki a hivatal régésze! Egyedül ő emelheti ki és helyezheti át az eredeti helyéről a megfelelő szakszerű eljárásokkal.
Amíg ez nem történik meg, a megtaláló köteles biztosítani, hogy a lelet ne károsodjon vagy semmisüljön meg, ahogyan az elértéktelenedéstől és az eltulajdonítástól is védenie kell.
Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a folyókban talált történeti tárgyaknál néhány rendhagyó tényezőt is figyelembe kell venni. Megtörténhet ugyanis, hogy a megtalálást helyét néhány óra alatt ellepi a víz. Ekkor a megtaláló kiemelheti a tárgyat annak érdekében, hogy biztonságos helyre helyezze.
Ám ekkor le kell fényképezni az eredeti lokációt, majd feljegyezni a koordinátáit vagy valamilyen módon meg kell jelölni azt. Végül az a legmegfelelőbb, ha ilyen esetekben telefonos egyeztetést folytat az illetékes régésszel.
Amikor a szakember végül eljut a terepre, a szemlét a megtalálóval közösen végzi el. A jegyzőkönyvben feljegyzik, ha a megtaláló igényt tart-e az anyagi jutalomra vagy sem. Joga van arra is, hogy az állam megtérítse neki a lelet bejelentésével és védelmével kapcsolatos költségeket. Az ezekről készült jelentést a Műemlékvédelmi Hivatalnak küldik el, amely megállapítja a lelet pontos jellemzőit, annak értékét – amelynek a 100%-át is kifizethetik a megtalálónak, ha az betartotta az előbb leírt szabályokat. Ha például önhatalmúlag nekifog a megtisztításának, s ezzel károsodik a tárgy, akkor kevesebb jutalmat kap majd.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


