Matilda, a kis lázadó Pozsonyba is eljutott Juhász Katalin2026. 09. 21., h – 13:19
Szombat óta a pozsonyi Nová scénán is látható az öt Tony-díjat begyűjtő Matilda című családi musical, amely Roald Dahl 1988-as sikerkönyvéből készült, és látszólag egyszerű gyerekmese: egy rendkívüli intelligenciájú kislány története, akit saját családja sem ért meg, a suliban pedig egy zsarnoki igazgatónő terrorizálja.
Mire Matilda elsős lesz, már folyékonyan olvas felnőtt könyveket is, és lazán kiszámolja pár másodperc alatt, hogy mennyi 62×225. Azt ugyan nem tudjuk meg, hogyan tett szert ennyi tudásra, ha a szülei megvetik a könyveket. Nem is kellene fennakadnunk ezen, ha elfogadjuk, hogy egy mesét látunk. A realisztikus vonal hangsúlyozása miatt azonban sajnos ez a tény egy kicsit zavaró – már a könyvben is.
Rendbetették, amit lehetett
A musical jóval sötétebb, felnőttesebb. A folyamatosan jelen lévő humor mögött ott a családi elhanyagolás, a tudás megvetése, az intézményi erőszak és az a gondolat, hogy a gyereknek nem kötelessége elfogadni a felnőttek igazságtalanságát. De bemutatja azt is, hogy még a felnőtt tanerő is legtöbbször tehetetlen egy zsarnokoskodó igazgató ellen.
A Dennis Kelly által írt librettó és Tim Minchin zenéje, illetve dalszövegei nem egyszerűen feldolgozzák Dahl regényét, hanem inkább újrarendezik annak világát. A Royal Shakespeare Company 2010-ben bemutatott produkciója hosszú sikerszériát futott be. Kelly később elmondta: a társulat tudatosan olyan írót keresett a projekthez, aki előbb a történetet rakja rendbe, és csak utána következnek a dalok – vagyis nem akarták, hogy a cselekmény pusztán „ragasztóanyag” legyen a számok között.
Regény kontra musical
Ez az adaptáció egyik legfontosabb különbsége a könyvhöz képest. Dahl ugyanis hosszasan elidőzik Matilda olvasmányainál, csodálatos memóriájánál és matematikai képességeinél, a musical viszont mindezt színpadi cselekvéssé alakítja. Matilda történeteket mesél Mrs Phelps könyvtárosnak, miközben a fejében megszülető mese – az Akrobata és a Szabadulóművész története – párhuzamosan fut a saját életével. A musical erősebben összekapcsolja Matilda képzeletét és Miss Honey, a jóságos tanárnő múltját, mint Dahl eredeti könyve.
A változtatások közül az egyik legjelentősebb, hogy a musicalben Matilda sokkal inkább aktív főhős. A könyvben is lázad a szülei és Trunchbull igazgatónő ellen, de Minchin dalai valóságos harci eszközzé változtatják a gondolatait. A Naughty (Rosszalkodás) című dalban már maga fogalmazza meg a lázadás eszközeit, a When I Grow Up (Ha majd nagy leszek) pedig egyszerre gyerekfantázia és felnőtt életfilozófia. Tim Minchin eredetileg még azt is fontolgatta, hogy Matilda egyáltalán ne énekeljen: a történetben mindenki más dalban fejezné ki magát, ő pedig csendes megfigyelő maradna. Végül azonban rájöttek, hogy egy musical főhősétől ez eléggé furcsa lenne. Így született meg Matilda saját hangja – és vele együtt a musical egyik legfontosabb gondolata: nem kell belenyugodni abba, hogy „ilyen a világ”.
Szükségszerű változtatások
Ennek ára is volt. A musical több mellékszereplőt háttérbe szorít, másokat viszont jelentősen felnagyít. Hortensia például Dahl könyvében fontos iskolai lázadó, a színpadi változat készítői azonban végül kiírták a karaktert, és Matilda kapta meg az ő lázadó energiáját is. Minchin szerint ez fájdalmas döntés volt, de szükségszerűnek bizonyult. Ugyanígy jóval hangsúlyosabb lett az édesanya és táncpartnere, Rudolpho kapcsolata, amelyből harsány, latin tánczenével kísért jelenet született. Ez már tipikusan színpadi geg: nem Dahl történetének egyszerű átvétele, hanem a musical saját komikai nyelve.
A könyvhöz képest a musical erősebben hangsúlyozza a közösségi lázadást. A Revolting Children (Lázadó gyerekek) című dalban már az egész osztály szót emel az elviselhetetlen hatalom ellen. Ezért működik olyan jól a színpadon a School Song is: az ábécé kivilágított betűi és az iskola rideg szabályai látványos jelenetet eredményeznek.
Pozsonyban is sikerre ítéltetett
Gyerekeket szerepeltetni már fél siker – legalább is a közhiedelem szerint. Valójában nagy munka harminc gyereket felkészíteni erre a feladatra hónapokon át. Ennyi kiskorú legutóbb a Oliver!-ben állt színpadon a Nová scénán. Hármas szereposztásban készült az előadás, egyszerre tíz gyerekszereplővel, és komoly casting előzte meg. A kiválasztott gyerekekkel két koordinátor is dolgozott a cseh rendezőn kívül. Petr Gazdík 2023-as brünni rendezését hozta át egy az egyben Pozsonyba – ezt hivatalosan licensz-előadásnak hívják, nem hivatalosan pedig talán kreatív takarékosságnak nevezhetjük. Ezen se akadjunk fenn, hiszen az új szereplők új energiákat adnak hozzá.
A szombati premieren Natália Bulíková játszotta a címszerepet, rajta kívül még ketten harcolták ki a castingon ezt a lehetőséget – egyikük a Nová scéna igazgatónőjének unokája, aki persze nyilván nem tehet a rokonságról. A halk szavú tanárnő szerepében Lenka Kopuncová Fecková láthattuk, aki szépen hozta a figurát, bár nem volt különösen nehéz feladata. A felnőttek közül a legnagyobb ovációt Dárius Koči kapta a premieren, aki egyszerre volt félelmetes és humoros a zsarnok igazgatónő szerepében, hatalmas műmellekkel és durva sminkkel. Az ő alternánsa Peter Makranský, őt is szívesen megnéznénk ebben a jelmezben. (Brünnben szintén férfi színészek játszották az igazgatónőt). Az apa és az anya karaktere kissé el lett túlozva, súlytalanná téve őket, de Lukáš Pišta és Karin Olasová igyekezett menteni a menthetőt, és ez néha sikerült is nekik.
Majd összeforr
Reménytelen telt ház van a következő hetekben, de megsúgom, hogy talán érdemesebb egy későbbi időpontra jegyet vásárolniuk. Az osztályközösségnek ugyanis még össze kell szoknia. A gyerekek már most nagyon ügyesen abszolválják a táncokat, az éneklést, a tánc közbeni éneklést és a különböző alakzatokba tömörülést, de még össze kell forrnia annak a bizonyos osztályközösségnek. Majd amikor már csípőből hozzák a koreográfiákat a srácok, és meglesznek a spontán összenézések, a csibészes lazaság, a természetes gesztusok és a „valódi” rettegés is, akkor jön el az igazi győzelem
Kinek ajánljuk
Főleg azoknak, akik már ismerik a történetet. Olvasták a könyvet, vagy látták a belőle készült két filmet – az egyik sima játékfilm, a másikban már énekelnek is. A szlovák verzióban sok mindent én sem értettem, mert tízéves gyerekektől nem várható el, hogy úgy artikuláljanak, mint a képzett színészek. A látvány viszont tényleg pazar. Ötpercenként változik a díszlet, állandó a pörgés, az elsődleges célközönség nem unatkozik. És a felnőttek is jól szórakoznak. Az teszi családivá ezt a musicalt, hogy a szülők és rokonok nem szimpla kísérők, hanem őket is simán beszippantja az előadás. Lehet, hogy ők máshol nevetnek fel, mint a kiskorú publikum, de attól még együtt vannak a nézőtéren, és otthon megbeszélhetik a látottakat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
