Az Alzheimer-kór a szellemi leépülés leggyakoribb formája, amely az agysejtek pusztulásához és az agy zsugorodásához vezet. A betegség a szellemi képességek fokozatos romlásával jár, olyan mértékig, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teszi. Egy megrendítő meghatározás szerint az Alzheimer-kór elveszi a múltat, a jelent, a jövőt, megöli a lelket, a szellemet, és szinte mindent elvesz, ami az embert emberré teszi. Nem gyógyítható, de súlyosbodása kezeléssel nagy mértékben lassítható.
Tavaly az Általános Egészségbiztosító (VšZP) Szlovákia-szerte több mint 25 ezer Alzheimer-kóros vagy Alzheimer-kór okozta demenciában szenvedő felnőttet tartott nyilván. A biztosítottak többsége, közel 15 ezer fő, 80 év feletti volt. Ezt követték a 65 év felettiek, közel 10 ezer fővel. A betegség fiatalabb korban is előfordul. A TASR hírügynökséget az Általános Egészségbiztosító kommunikációs osztálya tájékoztatta az Alzheimer-kór világnapja alkalmából, amely szeptember 21-re esik.
A biztosító adatai szerint az ebben a betegségben szenvedők között a nők vannak többségben. 2025-ben a számuk meghaladta a 18 ezret, míg az érintett férfiak közel 7 ezren voltak.
A Szlovák Alzheimer Társaság szerint a nőknél szerepet játszik a magasabb várható élettartam, a nemek közötti biológiai különbségek, a menopauza és az ösztrogénszint csökkenésének hatása az agy öregedésére. Az érrendszeri és anyagcsere-kockázati tényezők, az életmód és a kognitív tartalékot befolyásoló életfeltételek szintén szerepet játszanak a betegség kialakulásában.
Nemcsak az Alzheimer-kórban szenvedő betegek, hanem az őket gondozó családtagok is kérhetnek segítséget.
„Ingyenes tanácsadást nyújtunk személyesen, e-mailben, telefonon és online. A szakértők releváns információkat nyújtanak a tünetekről, a diagnózisról, a kezelésről és az ellátásról a demenciában szenvedők és családtagjaik számára. A megelőzés mellett kulcsfontosságú a korai diagnosztizálás is” – mondta Katarína Kiseľáková, a Szlovák Alzheimer Társaság alelnöke, aki fontosnak tartja, hogy a kormány az Alzheimer-kór világméretű népbetegséggé válása miatt jóváhagyjon egy stratégiai cselekvési tervet.
Az Általános Egészségbiztosító szerint az Alzheimer-kór és a demencia előfordulása terén az elmúlt három évben közel három százalékos évközi növekedés volt tapasztalható. Az egészségbiztosító kezelésre fordított költségei a 2023-as több mint 9 millió euróról 2025-re több mint 11 millió euróra emelkedtek.
NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


