Nem ingyenmunka, hanem elhívás – Miért nélkülözhetetlen az önkéntes szolgálat? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kaposváron megrendezett Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében szeptember 19-én délelőtt a püspökség épületében.
Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mellett a téma három szakértője, Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója; Szabó-Jáki Zsuzsanna pszichológus, mentálhigiénés szakember, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálatának önkéntese, valamint Ménesi Kristóf, a budapesti Csak Egyet Szolgálat kommunikációs és forrásfejlesztési vezetője osztotta meg gondolatait és személyes tapasztalatait Tóth Gábor, a Bízd Rá Magad önkéntese moderálásával.
Elsőként arról gondolkodtak, mitől lesz az önkéntesség segítség, mit tehet hozzá ezzel az egyház a társadalom működéséhez. Székely János két példán keresztül érzékeltette ezt: elsőként azt a cigánypasztorációban szolgáló fiatalembert helyezte fókuszba, aki a Váci Egyházmegyében szolgál akolitusként. Ez a cigány ember a hófehér ruhát felöltve érezte azt legelőször az életében, hogy otthon van, hogy megbecsült. Az MKPK elnöke szerint
A cigánypasztorációban elkötelezett püspök még egy Mátraverebély-Szentkúton megismert roma édesapa felismerését osztotta meg: „testvér vagyok”. Az asszony ezt nem is akkor érezte igazán, amikor a még egyházmegyés papként szolgáló Székely Jánossal együtt vágtak bele csirketenyésztésbe, hanem amikor kórházba került, és a lelkipásztor meglátogatta.
Arról is beszélgettek, hogy az önkéntesség mennyire természetes része a keresztény életnek, és mennyire hajlamosak vagyunk szabni egy határt, amin túll a másik ember már nem felebarát. Simone Weil szavait hozta fel Székely János: szeretni annyi, mint meglátni. Pilinszky János Pupilla című verse nyomán pedig arról szólt, hogy nem távcsővel, hanem emberi szemmel kell néznünk a másikat, csak akkor vesszük észre a másik szükségét.
– figyelmeztetett mindannyiunkat.
Fókuszba került az is, hogy a szolgálatra való buzdítás adott esetben lelki nyomássá is válhat az önkéntesek számára. Szabó-Jáki Zsuzsanna mentálhigiénés szakember a börtönpasztorációban szolgáló kaposvári egyházmegyés házaspár, Tarján Gabi és Dénes példáját hozta fel, akik úgy tudnak ebben a szolgálatban boldogok lenni, hogy házastársi kapcsolatuk és a gyermekeikkel való kapcsolatuk is megerősödött, gyerekeik nem lettek „mozgalmi árvák”.
kisgyermekes családként évente, havonta egy levelet küldtek a fogvatartottaknak, és ahogy jöttek a visszajelzések, úgy erősödött meg bennük, hogy jó beletenni a nagy közösbe. A pszichológus úgy látja, nagyon fontos az önkéntesek külső és belső szabadsága, hogy ők maguk dönthessék el elköteleződésük mértékét, egyúttal a teljesítménykényszer se nyomassza őket.
Ménesi Kristóf, a Csak Egyet Szolgálat kommunikációs és forrásfejlesztési vezetője rámutatott, nagyon is felebarátaik a hajléktalanok. Budapesti-Terézvárosban, „Mélypesten” nappali melegedőt működtető szervezet teljeskörű szolgáltatást nyújt hétköznapokon 150 hajléktalannak, alapvetően fizetett munkatársakkal. Azonban nagyon rövid idő alatt kialakult körülöttük az igény, hogy különböző indíttatású önkéntesek csatlakozzanak. Ők alapvetően három nagyobb csoportba: akik már a hitéletükben eljutottak arra, hogy valamilyen területen szolgáljanak, és célzottan megkeresik őket; az önkéntesek többsége nem vallásos személy, akiknek lelkében „Isten anonim módon munkálkodik”; és szintén kiemelten sokan vannak a fiatal generációból, akik sokkal érzékenyebbek a társadalmi problémákra, illetve körükben fontos a kortársaktól kapott motiváció.
Ménesi Kristóf őszintén beismerte, náluk ez eleinte nem így volt, emiatt szükség is volt a szemléletük módosítására.
A talentumok kérdésköre is előkerült, vagyis az, hogy nem mindenki tud minden szükséglethez ugyanúgy hozzáállni, meg kell találni, kinek melyik szolgálat testhezálló. A Bízd Rá Magad Szolgálat sátrában ehhez egyébként játékos teszt is bárki rendelkezésére áll a KATTÁRS alatt.
Feketéné Szabó Márta karitászvezető hangsúlyozta:
Ezen a téren sokszor meglepetés is érhet minket, például valaki azt hiszi, hogy nem tud bánni az emberekkel, és aztán kiderül, hogy jó meghallgató. Fontos odafigyelnie a vezetőnek arra, hogy az önkéntes olyan szolgálatot végezzen, amelyben jól érzi magát. Szabó-Jáki Zsuzsa szerint az is nagyon lényeges, hogy lehessen őszintén beszélni erről, megtalálni, mi az, amiben jól érzi magát az önkéntes, és a szervezetnek is jó. Néha ennek megtalálásához hosszabb idő kell, egy hozzá csatlakozó önkéntes csoportvezetőnek például egy év is kellett, mire szárnyakat kapott és kitűnően belehelyezkedett feladatába.
Szó esett a kerekasztal-beszélgetésen arról, hogy az egyház mely területei azok, ahol szükség van az önkéntesekre. Az MKPK elnöke három területet jelölt meg: a mai elöregedő, elmagányosodó nyugati világban
Volt olyan fiatal fiú, akit Székely János készített fel a bérmálkozásra, aki két évvel később is visszajárt ahhoz az idős nénihez, akit a kórházban ekkor látogatott. A főpásztor szerint szép lenne, ha minden egyházi iskola számára természetes lenne ez a fajta, generációkat összekötő szolgálat.
Székely János másik fontos területként a fiatalok saját korosztályukban végzett apostolkodását jelölte meg. Erre többek közt Franciaország példáját hozta fel, ahol azért lett az utóbbi időben olyan sok felnőtt megtérő, mert az egyház sok fiatalt felbátorított, hogy a közösségi médiában a hitéről tanúságot tegyen.
A harmadik terület cigány testvéreink szolgálata. Ma a magyar társadalom 8–10 százaléka cigány származású, de számuk meredeken emelkedik majd a jövőben, épp ezért sorskérdés, hogy megtanuljunk testvérként együtt élni. Székely János rámutatott:
Ezer éve nekünk is sokat segítettek a szerzetesek, papok abban, hogy elérjünk oda, ahol most vagyunk. A magyarok rabolni, kalandozni akartak, a lopást sem volt könnyű megállítani. Sokan hittek akkor abban, hogy keresztény néppé leszünk, most tovább kellene adnunk, amit akkor kaptunk – buzdított az MKPK elnöke.
Sok tanárra, óvónőre, lelkes önkéntesekre van szükség, akik megértik, hogy a cigány otthonban nincsen csend, így amikor a roma kisgyerek bekerül az óvodába, szinte meg sem hallja az óvó nénit. Akik tudják, hogy ezeknek a kisgyermekeknek az anyukája nem olvasott mesét, hogy ezeknek a gyerekeknek nem kellett egy dologra odafigyelniük – így aztán nem fogják rögtön rájuk, hogy ők a legrosszabbak. Mert ha így teszünk, akkor már az iskola kezdetén elrontjuk a taníttatásukat.
Mit tehetnek a szervezetek, hogy fogadni tudják az önkénteseket? – erről is hallhattak a jelenlévők. Ménesi Kristóf szerint a problémák közül az első, hogy meg is kell találni a módját, hogy a sok szükséget szenvedő és a sok segíteni vágyó összetalálkozzanak. Azt is gondnak látja, hogy aki rászorul a segítségre, sokszor nem kér. Problémát jelent, hogy a segítségnyújtó szervezetek nem mindig tudják, hogy kellene jól jelen lenni a rászorulók közt.
náluk jelenleg karbantartó, logisztikus, hírvivő, forrásfejlesztő, valamint közbenjáró önkéntesek vannak, csoportonként három-hét fővel.
Székely János rávilágított, hogy
Ezért a Szombathelyi Egyházmegyében például az idősápolókat néha meghívják „egy kis kényeztetésre”, hogy örömteli társaságban legyenek, vagy megnézzenek együtt egy kiállítást.
Szabó-Jáki Zsuzsanna arra mutatott rá, milyen jelei vannak, ha valaki már kimerült az önkéntességben, kiégett. Első jele ennek az érzelmi kimerülés: ami korábban könnyebben ment a segítőnek, az most egyáltalán nem; hiába pihen, nem tud visszatöltődni. A második jel a teljesítményromlás. A harmadik pedig a deperszonalizáció, hogy a segítetteket már inkább feladatként, számként, és nem emberként kezeli az illető.
Feketéné Szabó Márta hangsúlyozta:
Tudomásul kell vennünk, hogy vannak határaink, elveszíthetjük az érdeklődésünket. Hogy jól működjön a kiégés-prevenció, ahhoz olyan dolgok kellenek, mint hogy ki lehessen mondani, ehhez nem értek; vagy hogy abba lehessen hagyni az önkéntességet egy időre, hogy aztán később visszatérhessen az ember.
A zárókérdésben arról esett szó, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy az önkéntesség ügye megerősödjön az egyházban. Feketéné Szabó Márta szerint fontos eljutnunk oda, hogy
Székely János elmondta, egykor az USA-ban a postakocsikon háromfajta jegy volt: az elsőosztályon utazóknak ki se kellett szállniuk a közlekedési problémákhoz érve, a másodosztályon utazóknak le kellett szállniuk, de nem kellett segédkezniük, a harmadosztályon utazóknak viszont adott esetben tolni is kellett a postakocsit. Az MKPK elnöke elmondta: az egyházban nincsenek első- és másodosztályú jegyek, csak harmadosztályúak. Az egyház úgy működik jól, ha végső soron mindenki önkéntes.
Szabó-Jáki Zsuzsanna szerint az lenne a leglényegesebb, ha tudnának róla az emberek, hol és hogyan tudnának önkénteskedni. Ménesi Kristóf úgy látja, a közösségi média drasztikusan csökkentett használatával rengeteg idő és energia szabadulhatna fel erre.
Fotó: Merényi Zita
Agonás Szonja/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
