Még a folyosón is ültek tegnap délelőtt a Szilvássy Carola Szeretetotthonban, mert a bentlakókon kívül a városban élő nyugdíjasok is szép számban érkeztek a korábban beharangozott koncertre, három magyarországi kórus és az egyik tagjaiból alakult citerazenekar zenés-verses műsorára.
A szegedi Dankó Pista Nótakórus, a székkutasi Murgács Kálmán Nótaklub és a hódmezővásárhelyi Napraforgó Népdalkör, valamint a szegediek Egy húron pendülünk citerás együttese tavaly is turnézott Erdélyben, és mivel akkor összebarátkoztak a Brassói Magyar Dalárdát vezető, azóta Sepsiszentgyörgyre költözött Nádudvary Györggyel, most is nagy örömmel jöttek a meghívására. A nótadélelőttöt – amelynek kezdő és záró dalát a hallgatósággal együtt énekelték – versekkel is színesítették, és végül élénk beszélgetésbe elegyedtek a lakókkal. Egyikük elmondta lapunknak: nagyra értékeli, hogy nem csupán a testi, hanem a szellemi szükségleteikről is gondoskodnak az otthonban.
A nótadélelőtt ugyanis csak egyike a Szilvássy Carola számos programjának: naponta két-három, olykor (mint ahogy a tegnap történt) pedig négy különböző tevékenységet kínálnak – lelki beszélgetést, nosztalgiázást, zenét, felolvasást, ülőtornát és más mozgásformákat, többféle kézműves-tevékenységet és természetesen (hiszen egyházi intézményről van szó) bibliaórát is – helyben, de ráadásul – a támogató szolgálat munkatársaival – a külsősöknek is szerveznek mozi-, színház- és múzeumlátogatást, kirándulásokat, szórakoztató elfoglaltságokat, tanácsadást. Vannak olyan események is, amelyeken közösen vesznek részt a bentlakók és az alkalomszerűen bejárók, ilyen volt a magyarországi kórusok fellépése is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


