Amikor filmesek forgatnak a filmezésről – gyerekekkel. Új szlovák gyereksorozat készül Molnár Csaba rendezésében Kuklis Katalin2026. 09. 18., p – 08:29
Egy moziterembe érkezünk. Igaz, nem teljesen hagyományosba. Ide ugyanis mindenféle kacifántos útvonalon keresztül vezet az út. A szlovák tévé épületében barangolunk, Pozsonyban. Itt forog a Marínka Somarínka című sorozat hónapok óta. Az utolsó előtti forgatási napra érkeztünk.
A sors különös „véletlene”, hogy legutóbb a rádió épületében csöppentem bele egy forgatási kavalkádba. Akkor, 2022-ben a Pressburg készült – az első szlovákiai magyar sorozat. A rendező ott is, itt is az a komáromi származású filmrendező, akinek gyerekkorától szenvedélye a filmkészítés. Ha mélyen a dvd-s fiókom mélyére nyúlok, lehet, hogy ott találom a Free Willy! – Szabadítsátok ki Willyt!, a komáromi lakótelepi kalandfilmet, Molnár Csaba ifjúkori szárnypróbálgatásait.
Most, huszonvalahány évvel később a rendező újra szabadon engedheti a fantáziáját, újra „gyerekfejjel” gondolkodhat – mint ahogy a stáb többi tagja is.
Az 57. forgatási nap
Kamerák, lámpák, mikrofonok, kígyózó kábelek. Így néz ki a moziterem. Valakik mindig egyeztetnek, valaki mindig megy valahova vagy jön valahonnan. Majdnem mindenkinek lóg fülhallgató a nyakában, és szintén a többség walki-talkie-val az oldalán közlekedik. Tudják, az a kis adóvevő készülék, amelyikkel úgy kell befejezni a mondandónkat: vétel. Feltételezem, azért van szükség rá, hogy bárki bármikor elérhető legyen, akár a sminkes-, az öltöztető- vagy épp a pihenőszobában van dolga – merthogy olyan is van: kávégéppel és egy hatalmas doboz nasival.
Senkin nem érződik fáradtság, pedig 56 forgatási napon már túl van a csapat. És ez nagy szó. Egy egész estés film nagyjából 20-30 forgatási nap alatt készül el, még a Pressburg is „csupán” harmincegynéhány napig forgott.
Itt pedig már csak egy utolsó alkalom a main kívül, és lezárul a filmkészítés egyik fontos szakasza. Az itt rögzített felvételek a vágószobában kapnak végleges formát. Háttér, zene, különböző effektusok – több hónapnyi munka vár még az alkotókra.
A moziteremben még csak a stáb készülődik, de hamarosan jöhetnek a gyerekek, vagyis a színészek és a statiszták. Na jó, néhány felnőtt is akad közöttük, de a főszerep itt most a legfiatalabbaké. Viszont előbb egy páros jelenetet vesznek kamerára, amelyben a főhőst, Marínkát és nagypapáját látjuk a hatalmas kivetítő vászon előtt ücsörögve. Szomorkás a hangulat: a kislány leforgatta a filmjét, sikerrel bemutatják, de ezzel együtt valami véget ér. Nagyapa vigasztalja.
A stáb is hamarosan a búcsúra készülődik, hiszen már csak egyetlen közösen eltöltött sűrű munkanap van előttük és valószínűleg legközelebb a bemutató környékén találkoznak újra így együtt – ami nagyjából egy év múlva, 2027 őszén várható a szlovák köztévé egyik csatornáján.
A stáb mint család
A Pressburggal való összecsengés nem merül ki a rendező személyében, és nem is a véletlen műve. Az akkori összeszokott csapatból sokan kaptak meghívást az új projektbe is. „Nagyon hamar összeforrott kis család lettünk. Ez mindig fontos egy forgatásnál. Nagyon erős kapcsolódások alakulnak ki, hiszen hónapok óta a legtöbb időt itt töltjük. Ez időnként megterhelő tud lenni, de segít, hogy emberségesek vagyunk egymáshoz”, mondja Angyal Gábor, aki segédoperatőrként van jelen a stábban. A Pressburgnál is ott volt. Arról kérdezem, nehezebb volt-e gyerekekkel dolgozni, mire bevallja, ők is tartottak attól, hogy a gyerkőcök nem fogják bírni a hosszú forgatási napokat. „Végül jobban bírják, mint mi”, teszi hozzá nevetve.
A rendezőben is ott volt a félsz. „Sokan próbáltak lebeszélni: gyerekekkel és kutyával forgatni?! Biztosan komolyan gondoljuk? De az az igazság, hogy tök jó gyerekekkel dolgozni.”
Egy ilyen forgatási nap hatalmas odafigyelést igényel. Nem csupán a „placcon”, vagyis a felvétel helyszínén, de az előkészületek során és a váratlan helyzetek megoldásakor is. A gyerekekért pedig a felnőtt felel. Czuczor Nóra, a stáb színésztrénere (acting coach) nem csupán a gyerekek színészi felkészítését vállalta, de arra is odafigyelt, hogy jól érezzék magukat a folyamat közben – vagy éppen arra, hogy eleget igyanak.
„Tény, hogy gyerekbarát az egész stáb. Nagyon sok tagnak kisgyereke van, a újszülött babától kezdve egészen kamaszokig. És ez látszik a csapat kommunikációján is: nem volt kiabálás, nem voltak csúnya szavak. Ha valakinek véletlenül kicsúszott a száján valami, rögtön reagáltak rá a többiek”, idézi fel a feszültebb helyzeteket Nóra. „Csabi nagyon nyugodt légkört tudott teremteni. Nekem nincs nagy tapasztalatom a forgatásokkal kapcsolatban, de a többiektől tudom, hogy sokszor stressz és feszültség van egy-egy forgatási napon, ha nem működnek a dolgok, vagy ha nem úgy, ahogy azt a rendező elképzeli.”
Film a filmkészítésről
Mondjunk néhány szót magáról a történetről is. Marka Staviarska könyve, amiből a sorozat kiindul, alapvetően a legkisebbeknek szól. Azt próbálja egy kedves történeten keresztül bemutatni a gyerekeknek, hogyan készül egy film. Egy kislány az osztálytársaival filmet forgat a kalózokról, és az olvasó megtudja, mit csinál a forgatókönyvíró, az operatőr, a rendező vagy a szkriptes. A szerző filmproducerként maga is szakmabeli, nem mellékesen háromgyermekes anyuka, így nem kis részben érintett a témában.
Ugyanakkor a sorozat az eredeti könyvhöz képest már inkább idősebb gyerekközönségnek készül, a kiskamaszokat, de akár szüleiket is megszólítja.
„Gyereksorozatnak indult, de addig gyúrtuk, amíg családi sorozattá nőtte ki magát. Lényegében felnövekvéstörténetről beszélünk, arról, hogyan küzd meg a főszereplő, Marínka a kihívásokkal, amelyekkel gyerekként találkozik. Külön izgalmas, hogy műfajilag is változatos zsánerekkel dolgozhattunk. Azt szerettem volna ugyanis, ha már filmkészítésről szól a történet, jelenjenek meg az ikonikus filmek és zsánerek, mint például a film noir, a western, a sci-fi vagy éppen Chaplin világa. Marínka képzeletében megelevedik a Titanic nagyjelenete, megjelenik Jack Sparrow, a Karib-tenger híres kalóza”, mesél lelkesen az alkotói folyamatról a rendező. És micsoda lehetőség egy alkotó számára, hogy egy projekt során ennyire színes képi és művészi világba merüljön el…
És micsoda feladat! Mert bár néhány perces jelenetekről beszélünk, ugyanannyira pontosnak és kidolgozottnak kell lennie az adott műfaji jegyeknek, mintha egy egész estés filmet forgatna. Itt válik még hangsúlyosabbá a díszlet és jelmez kérdése.
„A kosztümnek mindegy, hogy három órán át látható a vásznon, vagy öt percet, ugyanannyi munka megtervezni és elkészíteni”
– tudjuk meg Madleňák Andrea jelmeztervezőtől. „Csabi pedig azt szerette volna, ha ezek a kosztümök tényleg hollywoodi minőségűnek néznek ki.”
Andrea szerint a sorozat nagy erénye, hogy a főbb gyerekszereplők mind más-más karakterek. „Van nyolc nagyon különböző szereplőnk, és a gyereknézők láthatják, hogy az is oké, ha éppen göndör a hajad, és az is, ha szemüveget hordasz vagy hallókészüléket – mindenki megtalálja a saját kis karakterét, akivel azonosulhat.”
Szerelemprojekt a javából
Nem tudunk hosszan időzni a forgatáson, sajnos nem találkozom a híres kalózzal, Jack Sparrow-val sem, aki még aznap megjelent a placcon. Néhány órát töltünk csupán a helyszínen, de az egymásra figyelés, a másik iránti tisztelet és szeretet szinte kézzel tapintható volt. Akadtak a csapatban hosszú időkre visszanyúló emberi kötelékek, de új, friss és mély barátságok is szövődtek – felnőttek és gyerekek között.
Czuczor Nórának ez volt tulajdonképpen a feladata: a nyolc ismeretlenből együttműködő csapatot építeni. „A gyerekek a filmben osztálytársakat játszanak, olyanokat, akik később barátokká válnak. Fontos volt számunkra, hogy a való életben is jó csapatot alkossanak, szeressék egymást, szeressenek egymás társaságában lenni. A forgatás alatt voltak pillanatok, amikor kiálltak egymásért, ha az egyiknek problémája akadt, empatikusan és megértően tudták kezelni.” Ehhez kellett az a felkészülési folyamat, amely már jóval a forgatás előtt elkezdődött. Egészen pontosan 666 jelentkezőből választották ki azt a 30 gyereket, akik az őszi négynapos táborban részt vettek, majd innen került ki a nyolc szereplő, akikkel tovább dolgoztak a karaktereken és a történeten.
A beszélgetésekből az is kiderül, hogy nagy összmunka eredménye az egész forgatási folyamat.
„A filmkészítés kollektív alkotói tevékenység. Itt muszáj a többiekkel együtt dolgoznod, az ő kreatív impulzusaikat is szem előtt tartani, és teret engedni nekik”
– hangsúlyozza a rendező. S ezek nem csupán hangzatos szavak. Még a gyermekek ötletei, improvizációi is kamerára kerültek, ha beillettek a koncepcióba. Nóra pedig a gyerekekkel való munkán túl időnként segédrendezői szerepkörökben találta magát. S bár nem a filmes világból érkezik a forgatásba, színjátszó- és bábos csoportok rendezőjeként nem idegen számára ez a közeg sem. „Nagyon izgalmas ez a világ, bele lehet szeretni minden egyes nehézségével együtt”, mesél új filmes tapasztalatairól.
És valószínűleg a filmben szereplő gyerekek is megfertőződtek. Ki tudja, talán még találkozunk velük a vásznon a jövőben…
Utolsó képkocka
A placcon tett látogatásunk óta lezajlott a forgatás utolsó napja is. Volt búcsúbuli, ahogy kell. A gyerekek személyre szóló versikékkel köszönték meg a stábnak a hónapokig tartó élményeket. Volt sírás, összeborulás, ahogy az lenni szokott.
Egy kockát sem láttam még a készülő sorozatból. De azt sejtem, valami kis csoda történt…
Kapcsolódó cikkünk
Mérföldkő a szlovákiai magyar filmezésben: szeptember 6-án, pénteken érkezik a képernyőkre az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg.
Művészberkekben ismert mondás, hogy akkor lesz igazán „lélekkel teli” egy alkotás, ha magadénak érzed a témát, kívül-belül ismered az anyagot, van hozzá kötődésed. Egy alkotónak érdemes tehát olyan témához nyúlnia, amely zsigeri szinten foglalkoztatja, s így lényegi kérdéseket tud megfogalmazni. Egy szlovák rendezőtől nehéz lenne elvárni, hogy az itt élő magyarokról forgasson, ha csak hébe-hóba dolgozott magyar színészekkel (akikről a szlovák szakma általában azt gondolja, legfőbb erényük a temperamentumuk, a „magyar virtus”), s nem ismerik a kisebbségi lét mindennapos kihívásait. Éppen ezért nem meglepő, hogy az első szlovákiai magyar sorozat ötlete egy itteni magyar rendező fejében fogalmazódott meg. Neve: Molnár Csaba.
Rólunk szól
A komáromi születésű Molnár Csaba forgatott már szlovák sorozatot, a Markíza televíziós csatorna nagy sikerű Horná Dolná egyes évadait vitte sikerre. „Már akkor gyakran eszembe jutott, milyen jó lenne magyar–szlovák témában készíteni egy sorozatot, ahol a szlovákiai magyarok tényleg magyarul beszélnek, és az ő nézőpontjukat ismerjük meg, nem pedig a többségi nemzet narratíváját” – mondja a rendező.
A Pressburg-projekt öt éve, 2019-ben indult útnak – a történet megírásában a rendező felesége, Lucia Molnár Satinská is szerepet vállalt. Molnár Satinská nyelvész, s a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársaként a soknyelvű Pozsonyt kutatja. Akár kettejük sztorija is lehetne a Pressburg alaptörténete, egy magyar fiú (a filmben Attila) és egy szlovák lány (Zita) pozsonyi találkozása.
Molnár Csaba színmagyar közegből érkezett Pozsonyba, a színművészeti egyetem rendezői szakára, Lucia Molnár Satinská pedig a pozsonyi Duna utcában nőtt föl, egy igazi pressburger, Július Satinský színész és publicista lányaként. (Ajánlott olvasmány Satinský könyve, a Chlapci z Dunajskej ulice, amely magyarul A Duna utcai fiúk címmel jelent meg, Juhász László fordításában.)
A Pressburg azonban nem csak egyszerű szerelmi történet, amelyben egy magyar srác és egy szlovák lány találkozik a fővárosban, hiszen ott van még a Felvidéki Betyárok csapata, ott van Zita iráni barátnője… s még sok minden más.
Szlovákiai és magyar?
Az utóbbi évek hazai filmtermése azt mutatja, egyre gyakoribb a szlovák filmekben a magyar szó. S ez nem csak a történelmi témájú alkotásokra igaz, mint például legutóbb a Slúžka (Szolgálólány) esetében, amely az Osztrák–Magyar Monarchia korában játszódik, ahol egyértelmű a magyar, a szlovák és a német nyelv párhuzamos használata. A hazai magyar (kötődésű) rendezők magától értetődően használják alkotásaikban a magyar nyelvet – említsük meg Kerekes Péter, Prikler Mátyás vagy Molnár Csaba filmjeit. Szlovákiai gyártású sorozat viszont eddig még nem vállalkozott arra, hogy a szereplők a saját (filmbéli) közegükben a saját nyelvüket használják.
Felmerül a kérdés, vajon a Pressburg esetében miért ragaszkodott a rendező a sorozat formához? „Annyira komplex a téma, annyi mondanivalónk van róla, hogy nehéz lett volna mindezt filmbe sűríteni – magyarázza Molnár. – Hogyan lehetne másfél órában beszélni mindarról, ami bennünket érint? Nem akartam, hogy a Pressburg csak a szerelmi szálról szóljon, fontosnak tartottam a kisebbséget érintő politikai kérdéseket is, ehhez pedig idő és tér kell.” Idő, tér és csodák.
Csodák sorozata
Lucia Molnár Satinská nemcsak társszerzője, hanem producere is a sorozatnak. Azt mondja, olyan – részben anyagi természetű – nehézségekkel kellett szembenézniük az alkotás öt éve alatt, amelyek bármikor a forgatás végét jelenthették volna. Bár a Pressburgot támogatta a Kisebbségi Kulturális Alap, és koprodukciós partnerként beszállt a projektbe a Szlovák Televízió is, a gyártás és az utómunkálatok befejezéséhez más forrásokra is szükség volt.
„A kommersz sorozatok nagy részét egy arra a célra kialakított stúdióban rögzítik. Ez nagyban csökkenti a sorozatok gyártásának költségeit. Mi nem tehettük meg, hogy beköltözünk egy stúdióba. A sorozat magán hordozza a város nevét, meg akartuk mutatni Pozsonyt, a város különböző arcait” – árulja el a rendező. „Az is kisebb csoda volt, hogy le tudtuk szervezni Attila apjának szerepére Rudolf Pétert, majd miután ő kénytelen volt visszalépni, Csuja Imre neve merült fel. Imrének van felvidéki kötődése is – veje, Telekes Péter színművész gútai származású –, és szívesen vállalta a szerepet. De tudtuk, hogy borzasztóan elfoglalt színész, talán ha háromhavonta akad néhány szabad nap a naptárában. Csodaszámba ment, hogy végül el tudott jönni.”
Fontos a jó szereposztás
Egy sorozat sikeréhez nagyban hozzájárul a jó casting. A Pressburg esetében a két főhős, Attila és Zita szerepére kellett első körben megtalálni a legalkalmasabb színészeket. A sorozatbeli Attilát a Komáromi Jókai Színház színművésze, Matusek Attila alakítja. „Jólesett a szerep, és azt hiszem, jól is állt. Bár a forgatás után megfogadtam, hogy többet nem játszom olyan szereplőt, akit szintén Attilának hívnak. A Pressburgban sok barátommal és kollégámmal játszottam együtt, akik az egyes jelenetekben azokon a beceneveken szólítottak, mint egyébként a hétköznapokban is, és ez időnként okozott egy kis zavart nálam, hogy akkor melyik Attila is vagyok éppen.”
Zita szerepére Anna Jakab Rakovskát szólították meg. Neki sem ismeretlen a kevert nyelvi közeg, hiszen színművész férje, Róbert Jakab a Zoboraljáról származik. „Olyan időszakban jött a felkérés, amikor elhatároztam, hogy magyarul fogok tanulni. Emlékszem, Nyitragerencsérről tartottunk hazafelé az apósoméktól, és a férjemmel éppen magyar mondatokat gyakoroltunk, amikor megcsörrent a telefon, hogy van ez a casting, tegyek egy próbát. Az első pillanattól érdekelt a szerep, mert izgalmasnak találtam a többnyelvű közeget, amely a forgatáson várt. Mindig is érdekeltek a nyelvek, amikor pedig többet megtudtam a cselekményről, egyre jobban foglalkoztatott a történet. Megfogott a humora, az, hogy felülnézetből láttatja a kisebbségeket érintő kérdéseket, és nem fél nekimenni egyik vagy másik oldalnak.”
A további szerepekben a szlovákiai magyar színházi szcéna ismert arcait láthatjuk (Molnár Xéniát, Hostomský Fannit, Dékány Nikit, Culka Ottót vagy Béhr Mártont), míg Zita nagymamáját, az ízig-vérig pressburger Nagyit a neves szlovák színésznő, Zuzana Kronerová alakítja.
A-tól Z-ig
Attila tehát a vidéki magyar srác, Zita pedig a világjáró nagyvárosi szlovák lány. Úgy tűnik, ennél távolabb nem is lehetnének egymástól – csakúgy, mint nevük kezdőbetűje az ábécében. Tóth Attila előítéletekkel érkezik Pozsonyba, előítéletekkel a szlovákokkal és a nagyvárossal szemben. Erős a lokális identitása, nem kíváncsi más helyekre, jó neki ott, ahol van. Nem rosszindulatú ember, sőt! Csak keveset látott még a világból. Zita ezzel szemben világutazó, aki éppen hazatér Pozsonyba, mert keresi az otthonát, s a valahová tartozás érzését szeretné megélni. Hiába van több ezer követője a világhálón, vannak esték, amikor nincs kihez szólnia.
Nyitott és elfogadó
Pressburg, Pozsony, Bratislava – a három megnevezés ugyanazt a várost jelöli, a mögöttes tartalom mégis más. Ezért is Pressburg a sorozat címe, hiszen a történelmi megnevezés egy olyan multikulturális környezetet idéz fel, ami ezt a várost eredendően jellemezte. Pozsony mára sem veszítette el a sokszínűségét, a többnyelvűség napjainkban is jelen van, részben a magyar kisebbség, részben a turizmus és a migráció hatására.
„Mi ebben a Pozsonyban élünk itt, a Duna utcán. S igen, bizonyos szempontból egy idealizált Pozsony képét mutatjuk, mert nagyon szerettem volna adni egy alternatívát: a mi Pressburgunk nyitott és elfogadó. Szükségünk van pozitív példákra, hogy ellensúlyozzuk a gyűlöletkeltést, az ellenségeskedést, ami az online térben dől ránk” – vallja Molnár Csaba rendező.
Felvidéki Betyárok, szevasztok!
Volt egyszer egy KDSZ: a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom a 2010-es években közúti táblákat kétnyelvűsített, aktivistái vasútállomásokon helyezték el a település magyar nevének tábláját és így tovább – s mindezt sokáig titokban, gerillaharcosokként. Őket mintázzák a Felvidéki Betyárok a sorozatban. Csibészek ők, akik a kisebbség alapvető nyelvhasználati jogaiért harcolnak elszántan, lelkesen, betyárosan – s nemritkán viccesen. A Felvidéki Betyárok csapata is sokszínű, megfér közöttük a konzervatív és a liberális gondolkodású is, s ez a másság okozhat ugyan kisebb konfliktusokat, de a cél mindig közös. Lám, ez is egy alternatíva, amit a Pressburg kínál.
Bábeli zűrzavar?
A többnyelvűség nem csupán az egyes jeleneteket, hanem a forgatást is jellemezte. A Pressburg csapatát vegyes, magyar–szlovák stáb alkotta. „Emiatt néha pár perccel hosszabb ideig tartott eljutni magáig a felvételig, mert Csaba velünk, magyar színészekkel automatikusan magyarul beszélt. De voltak stábtagok, akiknek ezeket az instrukciókat még szlovákra kellett fordítani” – meséli Matusek Attila. „Van egy jelenet, amelynek a felvétele során négy nyelvet használtunk párhuzamosan, szlovákot, magyart, angolt és németet. Nagyon szeretem az ilyen helyzeteket – teszi hozzá Anna Jakab Rakovská. – S azt figyeltem meg, hogy minden nyelvben egy új árnyalat kerül az eredeti gondolathoz. Szóval, megéri minél több nyelvet beszélni. A forgatás végére már egészen ráhangolódtam a magyar nyelvre is.” A többnyelvűség szexi? „Egyértelműen!” – vágja rá.
„A magyar nyelv is az – teszi hozzá Lucia Molnár Satinská. – Egy csomó hangja megdolgoztatja az ajkakat, szóval a magyar férfiak valószínűleg mind jól csókolóznak!”
Hamarosan kiderül, a szlovák nézők számára is elég vonzó-e a többnyelvűség, amit a Pressburg kínál, s mennyire varázsolnak el bennünket Attila és Zita, no meg a Betyárok kalandjai. Aki kíváncsi történetü(n)kre, szeptember 6-án este 21:25-kor kapcsoljon a Szlovák Televízió kettes csatornájára. Nem mindennapi premier előtt állunk!
Mikor? Szeptember 6-tól, péntek esténként 21:25-től
Hol? Az STV2-n
Hány rész lesz? Nyolc
Az epizódok hossza? 25 perc
Műfaja? Dramedy (drama + comedy), vagyis dráma és vígjáték egyben
A cikk a Vasárnap családi magazin 2024/36-os számában jelent meg, 2024. szeptember 3-án.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
