A közzétett dokumentumok, valamint az elemzés szerint 1988 szeptemberében az egykori diktátor rendszerének legdurvább és leghatékonyabb elnyomó szerve közel 15 ezer embert foglalkoztatott központi és helyi szinten összesen. Ennek közel a fele a központi apparátushoz és az állambiztonsági alakulatokhoz tartozott, míg a többi „vidéken” teljesített szolgálatot, a CNSAS szerint átlagban 136 személy jutott egy megyére.
Első látásra a fenti adatok nem is tűnnek olyan veszélyesnek, ha az ország méretét és az akkori lakosságszámot vesszük alapul, csakhogy van, amiről ezek a számok nem beszélnek. Éspedig a beszervezettek, besúgók, együttműködők hálózatáról, melynek képviselői szinte mindenhol jelen voltak: a munkahelyen, az intézményekben, kórházban, iskolákban, a boltban, sőt nem ritkán a belső baráti körökben is. E hálózat létrehozása, működtetése, fenntartása pedig a Securitate feladata volt, melyet igen hatékonyan végzett, behálózva, leuralva a társadalom minden szegmensét. Ebből az irányból közelítve a 15 ezer már igenis hajmeresztőnek hat: ekkora volt „polipkarjai” nélkül a rendszer.
Talán még lényegesebb és aggasztóbb aspektus – ami a számokból ismét csak nem derül ki – a „sokkarú szörny” sorsa, utóélete 1989 decembere után, amikor ránk tört a demokrácia, a szabadság. Az elsöprő hullám, amit a forradalomkor láthattunk, ugyan valóban elsodorta a Securitatét, a szervezet a régi formájában megszűnt. Ám maga a szeku csak a keret volt, egy elnyomó rendszer intézménye, melynek szétesése önmagában még nem jelentette teljes felszámolását is. Sajnos mai napig nem kaptunk egyértelmű választ arra, hová lettek azok, akik éltették, táplálták ezt a lényt.
Harminchat évvel a rendszerváltást követően sok esetben még mindig csak találgatunk, feltételezünk. Gyanítjuk, de biztosan nem tudjuk, hogy a fent említettek – és azok, akikről még halvány fogalmunk sincs – nagy része bántódás nélkül szivárgott át az új állambiztonsági intézményekbe, politikai-gazdasági-közigazgatási struktúrákba, vagy a rendszerváltás zűrzavarát kihasználva az üzleti életben találta meg a helyét, a frissen kialakult vállalkozói szféra nem ritkán megbecsült tagjaként. Elkeserítő és dühítő, de közel négy évtized után sajnos azt kell keserűen megállapítanunk, hogy a rendszer nem szűnt meg, inkább csak átalakult, kisebb, egymással rivalizáló csapatokra oszlott, melyek különböző eszközökkel most is mélységében befolyásolják mind az állam, mind az egész társadalom működését. Példaként elég csak Lucia Pahonțu, a kormányőrség vezetőjének történetére gondolnunk.
Élő kísértetek ők, egy olyan sötét múlt köztünk járó lidércei, melytől Románia máig nem tudott megszabadulni, és amelyhez ráadásul sokan máig nosztalgiával viszonyulnak, elutasítva az igazságot, gátolva a gyógyulást és a múlttal való őszinte szembenézést.
Fotó: Facebook / Consiliul Național pentru Studierea Arhivelor Securității – CNSAS
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
