Olyan szintű társadalmi leépüléssel kell szembesülnünk sajnos, mellyel a XX. század során eddig soha. Ezt a 90-100 évet megélt emberek is megerősítik. Esetleg érdemes lenne végiggondolni a kiút, a megoldás lehetőségeit.
Olyan szintű társadalmi leépüléssel kell szembesülnünk sajnos, mellyel a XX. század során eddig soha. Ezt a 90-100 évet megélt emberek is megerősítik. Esetleg érdemes lenne végiggondolni a kiút, a megoldás lehetőségeit.
A főváros, a nagyvárosok pályaudvarai, bevásárlóközpontjai környékén szinte tömegesen lézengenek, henteregnek, kóborolnak első ránézésre teljesen munkaképes emberek. Kecskeméten a városvezetés a buszállomás melletti bokrok ritkítása mellett döntött, hogy azok ne szolgálhassanak alvóhely vagy más tevékenységek céljaira. A megyeszékhelyen nagy felháborodást keltett, hogy a főtéri 56-os, volt Kodály-emlékmű szolgált fényes nappal, meglehetősen közszeméremsértő élő jelenet színhelyévé.
Az említett helyeken a többség tolakodó kunyerálásból, a csekélyebb kisebbség pedig bűncselekményekből él. Még nem is a flakon-visszaváltó iparág zavar; az otthonról elhozott, kukákba bedobott palackoknak perceken belül már nyomuk sincs.
Az elfogadhatatlan életforma egyre szélesebb rétegeket érint
Úgy tűnik, ebben is Európa nyomdokaiba léptünk. Sajnos egyre sűrűbben lehet hallani Nagy-Britanniából is utcai fosztogatásokról, növekvő számú késelésekről.
A fővárosban a VI., VII., a VIII. és a IX. kerületek egyébként balliberális polgármesterei már szinte válsághelyzetről beszélnek. Pedig az ő pártjaik tiltakoztak mintegy két évtizede leginkább a „rendpártiság” ellen. A probléma már lassacskán kezdi túllépni a kezelhetőség, az elfogadhatóság határait, egyre súlyosabb össztársadalmi tünetként jelenik meg.
E cikk megírásához a döntő lökést egy ismerős női háziorvos panasza adta meg, akihez az utóbbi időben többször betörtek – egyik esetben éppen amikor misén volt.
Olyan szintű társadalmi leépüléssel kell szembesülnünk sajnos, mellyel a XX. század során eddig soha. Ezt a 90-100 évet megélt emberek is megerősítik. Esetleg érdemes lenne végiggondolni a kiút, a megoldás lehetőségeit.
Összevetve a Magyar Királyi Statisztikai Évkönyv 1936-os, a Magyar Statisztikai Évkönyv 1986-os adatait a mai Wikipédián található adatokkal, az egyes települések (kisvárosok, községek) népessége nemhogy a 90, de akár a 40 évvel ezelőtti állapothoz képest is szinte a felére-kétharmadára esett vissza.
Jelentős tömegek áramlottak be a nagyvárosokba, akik azonban bizonyos munkahelyek, foglalkoztatási lehetőségek megszűntével elvesztették a talajt a lábuk alól. Sajnos sokuk esetében az örvény egyre mélyebb, őket láthatjuk a hajléktalanság és a deviancia körülményei között.
Lehetetlen lenne-e a munkához is kapcsolódó vidéki élet? A kérdésre egyértelmű nem a válasz. A falvakban, kisvárosokban nagyszámú üres lakás áll, melyek viszonylag olcsón, akár pár millió forintért megvásárolhatóak lennének, ebben az állam is segíthetné az érintetteket. Egy békési kisváros szélén nemrég kelt el 3,8 millió forintért falusias ház, mely egy kis pofozgatással egész komfortos, lakhatóvá varázsolható.
A zempléni Szalonna községben talán kétmillió forint összegben vásároltak Kádár-kockákat a kassai gettóból ide telepítendő romáknak. Szerencsére szépen visszaköltöztek.
A vidéki gazdálkodók panaszkodnak, hogy alig van munkaerő a szezonális munkákra. Részben az állam feladata is lenne, hogy támogassa a vidéki infrastruktúra (oktatás, egészségügy), valamint a munkahelyek kialakítását, visszaépítését, fellendítve ezzel a helyi foglalkoztatást. A probléma ilyen intézkedések révén jelentősen mérsékelhető lehetne. Természetesen ahol szükséges, ott határozottan javítani kellene a közbiztonságon is. Lehet, hogy e szempontok legalább annyira fontosak lennének, mint a kormányzati ciklusokon átívelő „polgárosodás”, magyarul a jelentős részben érdemtelen luxuselit kitermelése, vagy a devianciák álneveként használatos másság és multikulturalitás oltalmazása.
Egyik szabadidős kikapcsolódásom az ország egyes luxusnegyedeiben tett szociológiai séta, hogy az ott látottakat összevessem az átlagos, szegényebb lakókörnyezetek valóságával.
Ismételten hangsúlyozom: a 90-es éveikben járó, több rendszert átélt, a Horthy-, koalíciós-, Rákosi-, Kádár-rendszert is megélt idős emberek egyöntetűen kimondják, az egyik említett rendszerben sem találkoztak ilyen szintű társadalmi leépüléssel, de ugyanakkor a másik oldalon ekkora luxussal sem.
Bizonyos álláspontok szerint a több nyugati államban bevezetett állampolgári jövedelem esetleg megoldást jelenthetne a problémára. Azonban az egészséges gondolkodású többség hazánkban is elutasítja e megoldási lehetőséget. Egyrészt morális, másrészt költségvetési szempontok miatt.
A Kádár-rendszerben legalább működött a KMK (közveszélyes munkakerülés) jogintézménye, mely esetleg szabadságvesztéssel is járhatott.
Olaszországban 2024 januárjától a Meloni-kormány visszavonta a Conte-kormány által bevezetett Állampolgári jövedelem (Reddito di cittadinanza) rendszerét. A szűkítés eredményeképp csak a szociális, egészségügyi szempontok alapján a legelesettebbeknek járhat az Assegno di Inclusione, vagy a Supporto per la Formazione e il Lavoro, vagyis a munkaügyi képzés.
Általánosságban az emberség követelménye is az lehetne, hogy ezeket a rétegeket ne hagyja magára a társadalom, mert perspektivikusan számukra sem jó ez az életforma, csak tovább viszi őket a leépülés: bűnözés, a drog, a prostitúció, örvényében. A normális életforma irányába történő terelésük végső soron az ő érdekükben is történne. Itt ki lehet emelni: nem szerencsés az e réteggel szembeni hangulatkeltés, de az sem, ha hagyják őket a deviáns életformában egyre mélyebbre süllyedni.
Összehasonlításképp az USA-ban, Franciaországban, Németországban egész idős korosztályok is dolgoznak farmerként stb. Ez követendő példa lehetne.
Sajnos hazánkban végtelenül sokat romboltak az egészséges közgondolkodáson a valóságshow műsorok szereplői, bizonyos „celebek”, az ösztönös, öntörvényű, ingyenélő életfelfogásuk közvetítésével.
Félre ne értse senki, nem az elesettekkel szembeni erőszakról lenne itt szó, legfeljebb életformájuk bizonyos építőbb keretekbe történő tereléséről. Viszont a normális életformát, együttélési szabályokat be nem tartó rétegek számára nem ártana egy kis kakastoll-lebegtetés, vagy Kádár-kolbász. Bizonnyal nekik, de az egész társadalomnak is jobb lenne így.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
