Kosziba Klaudia Nacre című kiállítása Érsekújvárban: a kagyló és a fény metamorfózisai Havran Kati2026. 09. 11., p – 17:01
Kosziba Klaudia legújabb festményein a fény és a természet megfigyelése fokozatosan személyes jelentésekkel telítődik: a kagyló egyszerre válik védett belső térré, az élet és elmúlás metaforájává, valamint az ember természethez fűződő viszonyának jelképévé. A Nacre című kiállítás szeptember 10-én nyílt meg az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában.
A kagyló, a héján megcsillanó fény, valamint a kagyló változásai és átalakulásai jutnak főszerephez Kosziba Klaudia Nacre című tárlatán. Hol valósághű, figuratív festményeken, ám sokszorosukra nagyítva lehetünk tanúi a kagyló metamorfózisának, hol pedig a gyöngyházfény különös játéka elevenedik meg a vásznakon.
Mindeközben a gyöngyház szó jelentése sem csupán a fényhez kapcsolódik: a kifejezés itt a tárlaton a gyöngy házát is jelöli. A kiállításnak otthont adó érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria pedig fehér falaival és egymásba nyíló, tagolt tereivel, amelyek egyre beljebb és beljebb csalogatják a látogatót, maga is arra emlékeztethet, mintha a gyöngy születésének házában jutnánk egyre beljebb. A tárlaton azonban nem csupán egy természeti jelenségnek lehetünk tanúi:
minden egyes festmény az alkotó saját belső folyamatainak és megélt tapasztalatainak kivetítése is.
A fény játéka
Az első terem egyik falát elfoglaló, Idő kronológiája című, háromrészes sorozatban az irizálás jelenségének művészi feldolgozását láthatjuk. Az irizálás olyan optikai jelenség, amelynek során a tárgyak és felületek a fény beesési szögétől függően szivárványosan, gyöngyházfényűen válnak színjátszóvá.
Helena Markusková kurátor elmondja, hogy ebben a sorozatban, csakúgy, mint a tárlat néhány további festményén, fontos szerepet kap a véletlen: a művész a vászonra csorgatta a festéket, amely szabadon szétterülve különálló vagy egymásba folyó színfoltokat hozott létre. A festék terjedése, sűrűsége és átlátszósága alakítja tehát a képet. A ragyogó színek és a sötét, matt háttér találkozása különleges fényhatást és erős kontrasztot hoz létre.
„Ez Kosziba Klaudia egyik legfestőibb kiállítása, abban az értelemben, hogy uralkodó elemmé válik a fény”
– magyarázza a kurátor, aki szerint Kosziba Klaudia eddig leginkább a sötét tónusok, a sötét monokróm festészet festőjeként volt ismert.
„A monokrómiának is megvan a maga hangulata és mélysége, de azzal, hogy ezúttal a fény uralja a képet, a festmények más dimenziót kapnak” – mondja Markusková. A kurátor szerint a tárlaton fontos szerephez jut a fény misztikájához kapcsolódó spiritualitás is. Markusková a fény kultúrtörténeti értelmezésére utal: a misztikusok például az isteni lényeg emanációjaként tekintettek a fényre.
„Van itt tehát egyfajta transzcendens réteg, miközben a művek experimentális, festői informel művekként is felfoghatók. Nem egy retró stílushoz való visszatérésként, hanem egy modernista történeti stílus újfajta értelmezéseként.”
Életrajzi indíttatás
Kosziba Klaudia 1996-ban végzett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán. Tevékenykedett a zólyomi Bútor- és Faipari Termékek Tanszékén, valamint a besztercebányai Képzőművészeti Kar Festészeti Tanszékén, 2008 óta pedig a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola mal+by nevű festészeti műtermét vezeti. Az elmúlt időszakban számos tárlata nyílt: 2023-as, a pozsonyi Pálffy-palotában bemutatott kiállításáról itt, a Szőke Erikával közös, somorjai At Home Galleryben rendezett, két évvel ezelőtti tárlatáról pedig itt írtunk. Nem először állít ki az Ernest Zmeták Művészeti Galériában sem: 2008-ban szintén önálló tárlata volt itt: érdekes egybeesés, hogy az akkori, Žena cez palubu! című kiállítás szintén vízzel kapcsolatos témát dolgozott fel.
Markusková úgy fogalmaz, Kosziba Klaudia festményei „titokzatossággal telített, környezetéből merítő rejtett önéletrajzok”, amelyekben az alkotót foglalkoztató élethelyzetek és tapasztalatok irányítanak.
Festményei tehát introspektív jellegűek, bár nem feltétlenül céljuk, hogy a néző megfejtse vagy dekódolja ezeket a személyes tapasztalatokat.
Kosziba Klaudia szerint az alkotói folyamatot ebben a sorozatban is a folyamatos változás és kísérletezés határozta meg. Az eredetileg szűkebbre szabott színvilág például fokozatosan bővült, ahogy az alkotó saját tapasztalatai és körülményei is változtak. A festmények így végül nem előre rögzített koncepció mentén készültek: az új élethelyzetek, az alkotói környezet változásai és az ezekből fakadó benyomások újabb és újabb döntéseket hívtak elő.
Az alkotói folyamat kiindulópontjául a Strange Beach, azaz Furcsa strand című, négy képből álló sorozat szolgált, amely a legkorábban, egészen pontosan 2020-ban, a Covid-járvány idején készült, most pedig a galéria emeleti terében kapott helyet. A művek egy tengerpart részleteit ábrázolják felülnézetből. Míg távolról szinte teljesen homogénnek tűnik ez a közeg, közelebbről meglepően részletgazdag a látvány, melyet partra sodródott üledékek, kagylóhéjak és kavicsok alkotnak.
„Hat hétig be voltunk zárva, én pedig ezen dolgoztam. Valójában nem a strand volt furcsa, hanem az állapot” – magyarázza Kosziba Klaudia. A műveket egy konkrét helyszín, a velencei Lidó tengerpartja ihlette. „ Velencéhez kötődik minden művész álma: ott lenni a Velencei Biennálén. Ez nyilván nem kötelező, de a legtöbb művész életében nagyon fontos dolog. 2019-ig ez így is volt, 2020-ban azonban még a biennálé sorsa is megkérdőjeleződött. Lesz-e még egyáltalán biennálé, megyünk-e még egyáltalán valahová, milyen lesz a világ? Lesújtó időszak volt.
Nálam pedig ott álltak az üres vásznak, és valahogy csillapítanom kellett az elvágyódást.”
Ez egyébként a tárlat egyetlen része, amely a tengerhez kapcsolódik, az összes többi festmény folyóvizekhez kötődik. A festőművész számára igazán közeli helyszínek szolgáltak alapul, leginkább a Vág folyó partja, hiszen Kosziba Klaudia Vágsellyén született és nőtt fel.
Gyöngyház mint belső tér
A címadó nacre, azaz gyöngyház a kiállítás címének értelmezéséhez egy másik, metaforikus jelentésréteget is kínál: a gyöngy házaként, belső tereként is olvasható.
„A ház a biztonság szimbóluma” – mondja az alkotó. Elmondása szerint ez adta az egyik kiindulópontot, amely végül az eredeti koncepción túlmutató figurális festészethez vezetett. Míg a gyöngyházfényt, az irizáló hatást feldolgozó festményeken nincsenek konkrét figurális elemek, más képeken felnagyított, kifejezetten természettudományos, biológiai pontossággal ábrázolt részleteket látunk.
Ilyen például egy felnyíló kagylóból előbukkanó kagylótest.
„Metaforikus mozzanatról van szó” – magyarázza a kurátor. „A szétnyitás egy fájdalmas aktus, ezek a képek az élet és a halál küzdelmének egy mozzanatát ragadják meg. Természetesen úgy, hogy magát az élő kagylót a művész sosem nyitja ki erőszakkal” – mondja Markusková.
Ezek a festmények Kosziba Klaudia számára közvetlen áthallásokkal dolgoznak a kagyló és az emberi élet, illetve annak elmúlása között. A képek létrejöttére saját személyes élettapasztalatai, konkrét élményei is hatással voltak. Olyan tapasztalatokról van szó, amelyek mélyen megérintették, és amelyek megélése ismét kissé más irányba terelte a kiállítás anyagát.
Természet mint ihletforrás
Ahogy arra a kurátori szöveget olvasva érzékelhetjük, nemcsak a fény, hanem a kagyló kulturális és mitológiai szimbolikája is rendkívül gazdag. De mit jelent mindez a festőművész számára személyes szinten?
„Szeretek különböző forrásokból meríteni, miközben izgat, hogy vajon képes vagyok-e felnőni a feladathoz. Afféle erőfelmérésről is szó van” – mondja Kosziba Klaudia, akit korábban is foglalkoztatta, mi történik akkor, amikor az ember önmagát a természet fölé helyezi, mintegy isteni pozícióba emeli – ezzel pedig szükségszerűen felmerül a bukás lehetősége is. Ez korábbi sorozataiban is visszatérő téma.
„Manapság gyakran vagyunk tanúi annak, hogyan bukik el az emberiség. Folyamatos krízisben vagyunk, és ez valahol összekapcsolódik a természethez való kötődésemmel” – magyarázza Kosziba Klaudia.
„A természetben ott rejtőzik számomra a biztonság is, meg a vadság is, de főleg a szabadság és a sokféleség lehetősége, ami számomra az emberi viszonyokban is meghatározó.”
A kagyló tehát több egyszerű természeti motívumnál: egyszerre jelent védelmet és bezártságot, szépséget és sérülékenységet, életet és elmúlást. A gyöngyházfény ragyogása mögött pedig egy olyan festői világ bontakozik ki, amelyben a természet nem pusztán ihletforrás, hanem az emberi létezésről való gondolkodás terepe is.
A Nacre című kiállítás október 31-ig látogatható az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
