Amikor a dalszöveg önálló életre kel Juhász Katalin2026. 09. 11., p – 15:31
Mi történik, ha a mai magyar pop és rap-szcénát nem a zene, nem az előadói imázs, hanem a szövegek felől kezdjük vizsgálni? Erre tesz kísérletet a Hallunk titeket című antológia, amely a kortárs magyar dalköltészet tíz ismert előadójának ötvenöt művét gyűjti egybe.
A Trend Kiadónál szeptember 17-én megjelenő kötetben Barkóczi Noémi, Berta Csongor (Bongor), Cseri Hanna (cserihanna), Horváth Krisztián (Krúbi), Olasz Patrik (Ótvar Pestis), Halász Emese (Indigo), Halász Kolos (Co Lee), Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Süli Laura (laurie.) és Szirmai Marcell (Pogány Induló) szövegei kaptak helyet.
A Hallunk titeket egyik legérdekesebb vállalása, hogy az előadók helyett a szövegekre kíváncsi. Nem az a kérdés, ki áll a mikrofon mögött, milyen karaktert épített maga köré, hanem az, hogy mit mondanak ezek a szövegek, ha irodalmi műként olvassuk őket.
Ebben segítenek Borsi Bálint költő, műfordító és tanár széljegyzetei is. A kommentárok megfejtik a kulturális és irodalmi utalásokat, eligazítanak a rövidítések és szlengfordulatok között, de nem akarják kész válaszokkal letudni az olvasást. „A jegyzetek nem megoldókulcsot kínálnak a szövegekhez, hanem lehetséges irányokat a hozzájuk való közelítéshez” – véli Borsi Bálint, aki inkább kedvet csinálna a mélyebb merüléshez, mintsem megmondaná, mit kell gondolnunk egy-egy sorról.
A kötetet már csak azért is nehéz egyetlen korosztályhoz kötni, mert egyszerre szólhat annak, aki kívülről fújja Krúbi, Beton.Hofi vagy cserihanna sorait, és annak is, aki most találkozik először ezekkel a nevekkel. A rajongóknak új nézőpontot kínálhat az ismerős szövegekhez, az új olvasóknak pedig megmutathatja, hogyan gondolkodik, szorong, szeret, lázad vagy éppen keresi önmagát egy mai fiatal.
Borsi szerint az idősebbek gyakran nehezen értik az Y, Z és alfa generáció nyelvét, gesztusait és problémáit, miközben ezek a korosztályok egyre erősebben alakítják a közös jövőt. Nem véletlen, hogy az antológia középpontjában olyan témák állnak, amelyek messze túlmutatnak a könnyűzenei szövegeken. Az ötvenöt mű öt ciklusba – Gyökerek, Sötét, Magam, Érintés és Közeg – rendezve beszél családi örökségről és transzgenerációs traumákról, mentális nehézségekről, identitáskeresésről, szerelemről és intimitásról, Az egymás mellé helyezett szövegek ettől válnak igazán izgalmassá.
Ami az egyik szerzőnél személyes történet, a másiknál egészen más tapasztalatból visszhangzik. A művek néha megerősítik, máskor ellenpontozzák egymást, és lassan kirajzolódik belőlük valami, ami már túlmutat az egyes előadókon: egy nemzedék közös tapasztalata.
És vajon milyen ez a nemzedék? Reményvesztett, amely inkább beletörődik a világ működésébe, vagy szorongó ugyan, de még mindig hisz abban, hogy lehet változtatni rajta? Borsi Bálint inkább az utóbbit látja a szövegekben. Szerinte a mai fiatalokra kevésbé jellemző az a cinizmus, amely abból fakad, hogy a fennálló rendszert úgyis lehetetlen megváltoztatni. A könyv azonban ezt a kérdést nem válaszolja meg az olvasó helyett.
A közélet ráadásul nehezen választható le a személyes történetekről. Borsi számára is feltűnő volt, mennyire szorosan összefonódik a politika a legnépszerűbb mai előadók világával. A kilencvenes és kétezres évek magyar mainstreamjében szerinte jóval ritkábbak voltak a nyíltan politizáló dalszövegek.
Ma viszont más a helyzet: a 2025-ös fesztiválszezonban is látványosan megjelent a fiatalok közéleti elégedetlensége, a közönség skandálásai és az előadók megszólalásai pedig egyaránt jelezték, hogy a politika nem valami távoli, elvont téma. „A NER közvetve vagy közvetlenül minden fiatalban nyomot hagyott” – mondja Borsi. Szerinte ezek a szövegek ebben a közegben születtek, ezért a kötetben sem lehetett volna úgy tenni, mintha ez a háttér nem létezne.
Kapcsolódó cikkünk
A Gombaszögi Nyári Tábor kívánságlistáját 2022-ben magasan vezette, ezért a szervezőknek muszáj volt meghívniuk Krúbit, aki csodák-csodája, épp ráért. Akkorra ugyanis már ő volt Magyarország legnépszerűbb rappere. Tegnap végre Pozsonyban is fellépett, teltház előtt.
Krúbi az idei fesztiválszezont követően visszavonul egy időre, hogy megeméssze az eddigi pörgést, és elkezdjen dolgozni új albumán. (Ugyanakkor azt is közölte, hogy Mirror Glimpse projekt koncertjei folytatódnak, vagyis a pihenőévben is színpadra lép itt-ott – ezt a fanatikus rajongók már tudják, úgyhogy csak a rend kedvéért említem).
Rugaszkodjunk el a fanatikus rajongók témakörétől, mert maga Krúbi is irtóra rühelli a státuszt, amelyet mára sikerült kivívnia.
Pontosabban: egyáltalán nem tartja magától érthetődőnek a gyakorlatilag önerőből, a rádiók segítsége nélkül elért sikert.
Mi tagadás, nehéz lehetett megemészteni, hogy amit anno a haverok szórakoztatására tett ki a netre, azt nem sokkal később több ezren skandálták a koncertjein. Krúbi meg is írta ezt a dilemmát egyik számában, amiért utólag is tiszteletet érdemel.
Engem személy szerint nagy örömmel tölt el, hogy ez a Horváth Krisztián néven született, háromszoros Fonogram-díjas rapper a szlovákiai magyar közegben is mindent visz. (Bár a leghűségesebb követők azt is láthatták, hogyan ajándékozta oda a Budapest Parkban egy rajongónak a frissen elnyert Fonogram-díját.)
Krúbi legalább hat éve a szlovákiai magyar közegben is berúgta az ajtót őszinte, arculcsapós, ironikus és egyben vérkomoly szövegeivel, valamint akutálpolitikai, közérzeti és önterápiás lírájával. Szerintem ő korunk abszurditásainak leghitelesebb énekmondója – ha úgy tetszik, a modern Tinódi Lantos Sebestyén, aki elődjénél sokkal jobb rímekkel operál.
Több, mint egy éve dolgozom a negyedik albumomon. Úgy érzem, hogy ez toronymagasan a legkiforrottabb, legizgalmasabb alkotásom, és szeretnék magamnak időt hagyni az album befejezéséhez, és az új albumot követő koncertek előkészítéséhez
– írta nemrég közösségi oldalán. A hosszabb szünet előtt még beiktatott egy turnét a külföldi magyarok kielégítésére, amelynek egyik állomása Pozsony volt.
A helyszínről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az utóbbi hat év folyamán háromszor nyerte el Szlovákia legjobb klubjának titulusát. A döntnökök nyilván elsősorban a zenei programot pontozták, nem nyitottak be a Trainspotting-skálán előkelő helyezést elérő vécékbe, és a büfé szürreális árait sem vizsgálták tüzetesebben.
III. Krúbit az előző két Sziget fesztiválos koncertjei alapján volt szerencsém pontozni. Pozsonyban ezekhez képest minimál személyzettel, díszletek nélkül, két vokalista lánnyal és egy DJ-vel lépett fel. A helyszínen nyolcszázan ordították vele együtt a dalszövegeket.
Krúbi zenei arzenálja ez alatt a pár év alatt is látványosan fejlődött. Több volt a teli tüdőből való éneklés, ordítozás, a már-már metálos hangzás, illetve azok az akusztikus „őszinteségi rohamok“ amelyek egyben önironikus fricskáknak is tekinthetőek. Az újabb számok zeneileg is változatosabbak, sokszínűbbek.
Az eredetileg trágárnak tekintett sorok pedig fokozatosan váltak komoly segélykiáltássá, vagy épp aktuális társadalomkritikává.
Ennél őszintébb hitvallást kevés magyar előadónál tapasztaltam az elmúlt pár év folyamán. És az eddigiek tükrében abszolút megértem, miért tart hosszabb szünetet Krúbi, a huszonévesek legnagyobb rapsztárja, aki egyébként abban az évben született, amikor én először vettem részt a Sziget fesztiválon.
Köszönet a JAIK-nak, a pozsonyi magyar egyetemisták klubjának a koncert megszervezéért, amelyen vélhetően én voltam az egyik legidősebb csápoló, de 8-10 hasonló korú ismerőssel is találkoztam – úgyhogy nincs minden veszve.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
