Salkaházi Sára szociális testvért húsz éve, 2006. szeptember 17-én avatta boldoggá Erdő Péter bíboros, érsek Budapesten. Erre emlékezve a Szent István-bazilikában szeptember 13-án, vasárnap hálaadó szentmisét mutatnak be. A jubileumi ünnepre készülve Kővári Magdolna, a Szociális Testvérek Társasága központi elöljárója lelkigyakorlatos cikksorozatot állított össze.
2. NAP: JÉZUSOM, IRGALOM!
Téma: Emberi valóságunk irgalommal történő átölelése.
Szentírási rész elmélkedéshez:
„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött, és kalászt hozott, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” (Mt 13,24–30)
Mindannyian nagy lelkesedéssel, szép álmokkal indulunk el az úton: jobbá akarjuk tenni a világot, segíteni akarunk, és építeni Isten országát. Ám egy ponton szembetaláljuk magunkat a keserű valósággal. A dolgok nem a mi terveink szerint alakulnak, Isten nem úgy cselekszik, ahogyan azt mi elvárnánk tőle, és hirtelen csalódottá, megfáradttá, akár dühössé is válunk. Sőt, gyakran el is keseredünk a sok bűn, gyűlölködés és háború okozta szenvedés láttán, és könnyen reményvesztetté, vagy cinikussá válhatunk.
Ha Isten valóban reménységgel teli jövőt szán nekünk, ha életre és boldogságra teremtett, akkor honnan ez a sok nyomorúság? Miként került a konkoly a búza közé? És egyáltalán, mit keresett a kígyó a Paradicsomban? (vö. Ter 3,1) Szeretetből szeretetre teremtett lényként miként gabalyodtunk bele a bűn hálójába, mely fogva tart és újabb és újabb szenvedéseket eredményez nemzedékről nemzedékre? És mégis élünk, mert Isten végtelen szeretete tart és hordoz minket. Az ő válasza erre a gubancra az, hogy kiüresíti önmagát (vö. Fil 2,7) és leereszkedik a bűn hálójában fennakadt világunk mélységeibe, hogy kiszabadítson és magába öleljen minket. Ekkora szeretet láttán, csak felkiáltani lehet a Húsvéti örömének szavaival: „Ó, áldott bűn, mely ilyen Megváltót érdemelt!” Ezért tekintetünkkel ne a minket körülvevő sötétségen időzzünk, hanem forduljunk a keresztből áradó fény felé. Álljunk meg a kereszt előtt, szemléljük azt, és imádkozzunk csupán ezekkel a szavakkal: Jézusom, irgalom!
Megtöretett valóságunk elfogadásában talán a legnehezebb az a felismerés, hogy bizony én magam is része vagyok a problémának, hogy az én személyes bűneim is részét képezik a hálónak, amelyben fennakadtunk. Amikor saját árnyoldalainkkal szembesülünk, általában kétféle módon szoktunk reagálni: vagy másokra hárítjuk a felelősséget, azaz projektálunk, vagy pedig kétségbeesünk, és esetleg önpusztító módon próbáljuk feloldani a feszültséget. Boldog Salkaházi Sára példája megmutatja, hogy van egy másik út: a leplezetlen, őszinte szembenézés önmagunkkal, és Isten irgalmának elfogadása. A keresztény élet és az igazi növekedés nem a magasba emelkedésről, hanem a leereszkedésről – az irgalom folyójába való belépésről – szól. Ahhoz, hogy irgalmasak lehessünk másokhoz, először meg kell tanulnunk irgalmasnak lenni önmagunkhoz: elfogadni a gyarlóságainkat, és a rossz helyett tudatosan a bennünk lévő jót táplálni.
Idézetek Sára testvér naplójából:
„Meg kellene próbálni, hogy ne turkáljak folyton a rosszaságomban, hogy ne kotorásszam folyton az indulataimat, szenvedélyeimet, mert ha nem más, ez az állandó piszkálás tartja életben. Gondolnom kell, többet kell gondolnom arra, hogy tudok jó is lenni, hogy van bennem jó tulajdonság is. Dédelgetni kell magamban a jót, hadd növekedjék, hadd terjeszkedjék!” (1931. október 1.)
„Lelkesítsen fel Jézus emberségének gondolata! Szeressem emberségét, jóságát, kegyelmét s hozzánk való szeretetét, mellyel felvette és megszentelte a mi emberségünket! Szent embersége nélkül is megválthatott volna minket, de ő így akarta. Mit akart ezzel? Hogy szeressük mi is emberségünket, az Atya gondolatát rólunk! Én is szeretni akarom, s nem csodálkozni a magam gyengeségén, emberi gyarlóságán ‒ elfogadni mindent!” (1935. október 29.)
Reflexiós kérdések:
• Mennyire vagy kész arra, hogy ma megállj egy pillanatra, és engedd Istennek, hogy megmutassa neked az ő útjait – különösen önmagad elfogadásában és az irgalomban?
• Hogyan tapasztaltad meg életedben Isten irgalmát?
• Hol, kivel a legnehezebb irgalmat gyakorolnod?
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
