Szeptember 5-én, Kalkuttai Szent Teréz emléknapján szentmisét mutatott be Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az ünnepi alkalmon jelen voltak a Szeretet Misszionáriusai – más néven a Teréz Anya Nővérei rend – Kaposváron szolgáló nővérei, akik több mint hét éve segítik a szegények legszegényebbjeit Kaposváron és a város környékén.
A Szeretet Misszionáriusai az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva családokat látogatnak és segítenek, hirdetik a keresztény tanítást, valamint rendszeresen szentmisére kísérik a gyermekeket és a családokat.
Erre az ünnepi eseményre is számos, a társadalom peremére szorult testvérükkel érkeztek.
A szentmise elején Varga László püspök köszöntötte a szerzetesnővéreket. Hálát adott a közösség tagjaiért, különösen a Kaposváron szolgáló szerzetesekért.
A főpásztor szentbeszédében Teréz anya és az Úr Jézus Krisztus kapcsolatáról, valamint az ebből gyümölcsöző szolgálatról szólva hangsúlyozta, hogy
„Drága nővérem, Teréz! Egy közösségbe tartozunk.” A szentek mind a mi testvéreink – emelte ki a kaposvári megyéspüspök. – Jó lenne, ha elidőznénk az életüknél, a szavaiknál, gondolataiknál, a példájuknál. Mert ők elénk élik azt az örömhírt, hogy az evangéliumnak igaza van; azt, hogy amit Krisztus tanított, az élet.
Teréz anya szerzetesként eljegyezte magát Krisztussal, és hosszú ideig azt végezte, amit a szerzetesi fogadalma, a közössége elvárt tőle. Engedelmes volt, kiüresítette magát, s aztán történt valami: a Jézussal való jegyesi szeretet belobbant – fogalmazott Varga László püspök. – Valami tűz, láng, szenvedély kimozdította őt az addigi keretek közül, és olyan távlatokra vitte az életét, amelyet ő sem álmodott, nem is remélt, és mégis megtörtént.
Ő azt mondja, hogy tüzet hoztam a Földre és arra vágyom, hogy ez fellobbanjon. Jézus arra vágyik, hogy az iránta való szenvedélyes tűz égjen bennünk.
Ez történt Terézzel. S attól kezdve nem akart mást, mint a Vőlegénye szenvedélyes szeretetére figyelve – aki számára a keresztre feszített Jézus volt – csillapítani a szenvedő Krisztus szomjúságát.
A közösség házaiban megtalálható egy feszület korpusszal és egy szó: szomjazom. Teréz és a nővérei ezt a kontinentális szomjúságot csillapítják évtizedek óta, mert felismerték, hogy a szenvedő Krisztus és a szenvedő ember ugyanaz – ugyanaz a Krisztus lakozik a megtört, peremre jutott, megalázott, fogyatékkal élő, szenvedő, haldokló testvéreinkben, mint akit ünneplünk az igében és az Eucharisztiában. A szentostyában megtört Krisztus és a megtört emberben jelen lévő Krisztus ugyanaz.”
Teréz anya ezt mondta a nővéreinek: addig kell szeretettel szemlélnetek az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, amíg felismeritek és megszeretitek az útszélen fekvő testvérben jelen lévő Krisztust, mert a kettő ugyanaz. Mindkettőre kimondhatjuk, hogy íme, hitünk szent titka – tette hozzá a főpásztor. – Ezt könnyebb elfogadnunk a szentmisében, mint egy beteg ember mellett állva, egy szenvedő mellett szolgálva, pedig mind a kettő a hit titka.
– hangsúlyozta a megyéspüspök. Majd egy történetet mondott el Teréz anya életéből: a nővérek azt kérték, hogy rövidítsék le a szentségimádással töltött időt, mert annyi a haldokló, hogy nem győzik a szolgálatot. Teréz anya azt válaszolta: „Kétszer annyit kell az Úr előtt lennetek, mert ha lerövidítitek ezt az időt, akkor kis idő múlva már nem fogjátok felismerni Krisztust a szenvedőkben.”
Varga László egy saját példát is megosztott az életéből: Veszprémben engedélyt kért az akkori megyéspüspöktől arra, hogy befogadhasson a plébániájára mozgássérült, fogyatékkal élő embereket. A püspök ekkor szokatlan dolgot tett: „felállt, odajött hozzám, és átölelt. Azt mondta, hogy
Engedélyt kértem még arra is, hogy lehessen szentségi kápolna, s befogadhassam az Oltáriszentséget, mert a fogyatékossággal élők nem tudnak bemenni a templomba, viszont ők is Krisztushoz tartoznak, és szeretném, ha találkozhatnának.”
„Az Egyház jövője, a hit titka, hogy felismerjük-e: az Eucharisztia, amit örömmel, szívesen ünneplünk, és a szegény, szenvedő testvérben jelen lévő Krisztus ugyanaz. Ez az az örömhír, amit a Bárka közösségben fedeztem fel 1986-ban, és ami elkísér mind a mai napig – mondta Varga László püspök.
S ez az az örömhír, melyet aztán Teréz anyánál is felismerhettem. Teréz, a nővérem, a szent, szenvedélyesen szerette Krisztust. Elégett ebben a szerelemben.” Vágyott arra, hogy megismerje, s arra, hogy a szavait magába szívja, ezért sokat időzött az evangéliummal.
S nemcsak ismerni szerette volna Krisztust, hanem tettekre akarta váltani mindazt, amit mond. Szenvedélyes szeretettel akarta megélni az örömhírt. Erről nem hallgathatott.
És követői lettek. Mert ez a szeretet, a szentség, amely betöltötte, túláradt, és mások szívét is lángra tudta lobbantani mind a mai napig. Úgy, ahogyan Szent Ferenc, Klára, Domonkos és a többi nagy szentünk szavai több száz év után is lángra lobbantják azoknak a szívét, akik többet szeretnének – akik nemcsak éldegélni akarnak, túlélni a halálig, hanem az élet teljesességét akarják megélni;
„Kérjük ma Teréz anya közbenjárását, imádkozzon azért, hogy mi is igent mondjunk a szentségre. Az Egyháznak és a világnak szentekre van szüksége. Ők tudják meggyőzni a körülöttük élőket arról, hogy Isten szeret, s egyedül őrá bízhatjuk magunkat félelem nélkül. Ők azok, akik hitelesítik az evangéliumot. A testvéreink, barátaink. Kérjük Terézt, imádkozzon értünk, hogy legyen bátorságunk igent mondani az életszentségre!” – zárta prédikációját Varga László kaposvári megyéspüspök.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
